Rovat: Sport
1999. január 19., kedd 00:00
Szurkolói torna - más szemszögből
Köztudomású, hogy városunkban mekkora ellentét feszül a két futballcsapat és táborai között. A soproni futballszurkoló fiatalok arra a döntésre jutottak, hogy ha már "felsőbb szinten" nincs is esély a megegyezésre, legalább a hasonló érdeklődési körűeknek sikerüljön valamelyest elnyomni az ellenséges érzelmeket. Több megbeszélésnek és egyeztetésnek, valamint a West Block-os Lukács Szabolcsnak hála, minden körülmény adott volt, hogy megtarthassuk a futballtornát. A Matáv Sopron fanatikusai közül a Claret Boys, a SFAC szurkolói közül pedig 3 csapat, a West Block I, West Block II, valamint a Boys (a City Boys szekciója) képviseltették magukat. A meccsek előtt már egy órával melegítettek a csapatok, nagyrészt labdával, míg az enyhén másnapos Boys-tagok a szombati éjszaka folytatásaként sörözéssel. Ebből következik, hogy a kifutó csapatokat már frenetikus üdvözlés fogadta. A palánkokat a csoportok zászlói díszítették, szóval a "körítés" tényleg profi volt. A Claret Boys és a West Block tagjai a nagycsapatok mezében mutatkoztak, mellettük a Boys társulata némileg szedett-vedett látványt nyújtott. Nemes gesztussal kezdődött az összecsapás, a West Block visszaadta a Matávos Claret Boys-nak a mintegy fél éve elvett zászlójukat. Ez "ultraberkekben" nagyon nagyvonalú gesztusnak számít ! A mérkőzések hullámzó színvonalon folytak, az akarat és a lelkesedés dominált a technika és a rutin rovására. Meglátszott, hogy a Matáv-párti fiatalok versenyszerűen, az ificsapatban is űzik ezt a sportágat. Szerencsére igazán sportszerűtlen jeleneteket nem láthattak a nézők, köszönhetően az esemény ünnepi jellegének és a rendkívül határozott bírói döntéseknek. A tornát 100 %-os teljesítménnyel a kiemelkedően jobb Claret Boys Matáv nyerte, második némi meglepetésre a Boys gárdája lett, míg a házigazda-szervező West Block mindkét csapata csalódottan távozott a csarnokból. A tornát közös fényképezkedéssel zártuk. A rendezvény tökéletesre sikerült volna, ha egy közjáték nem okoz indulatokat: A meccsek ideje alatt valaki "meglátogatta" a csapatok öltözőjét, és elemelt onnan összesen 17.000 Ft-ot (köztük a közösen összeadott terembért). Emiatt néhányan a sikeres lebonyolítás ellenére rossz szájízzel mentek haza. Több ilyen kezdeményezést ! |