|
Murray Schisgal New York, New York - két történet-
Pukkadunk a nevetéstől?
Pukkadunk a nevetéstől?
Murray Schisgal New York, New York - két történet -
kamaraszínházi
előadás
Fordította: Ungvári Tamás
Szereposztás: Margaret-Edie: Bencze Ilona, Jászai-díjas
Leon-Gus: Haumann Péter, Kossuth-díjas
Jelmez: Bencze Ilona
Rendező: Haumann Péter
New York, New York, kétszer, mert két történet követi egymást.
Amerika Sopronban, némi túlzással, mert csak a Bányászati Múzeum
udvarában.
A hely szelleme hat, így az enyhe hangulatbeli eklekticizmus eleve
adott.
Fecskefiókák az eresz alatt, gyerekzsivaj az utcáról, felröppenő
galambraj.
Ez még nem a darab: ez a valóság. A darab pedig amolyan filmekről
ismert
amerikai valóság. Elesett, magányos, boldogságra vágyó emberekről
szól,
akik azt meg is találják.
Mert akarják, mert bíznak benne, mert fontos az nekik. Ésatöbbi,
amiket
folyamatosan mosolyogva és folyamatosan bólogatva mondani illik.
Amint ez ilyenkor lenni szokott, még a legdrámaibbnak szánt
szituációkban
sem merül fel a happy end-et illetően semmilyen kétely.
Az első történet a rendőrnő és a színész egymásra találásának sztorija
valósággal unalmas. Mindez nem a színészpáros játékán múlik. A
színészi
játék az amerikai módon való alakításnál többet nem is tehet a darab
érdekében.
Minduntalan az a kellemetlen érzésem támad, hogy a néhány frappánsra
sikerült
poén, a darabtól függetlenül, a szereplőpáros előadásában bármikor
bejött
volna.
A második darabban a minden szempontból teljes csődbe jutott
házastársi
kapcsolatukat megmenteni szándékozó Edie és Gus terápiás kezelésének
lehetünk
tanúi. A színészek néha teljesen a közönségnek, néha pedig a maguk
szórakoztatására
játszanak. Tehetik, mert a darabbeli szereplőkkel való azonosulás
nemigen
köti le energiájukat. Erre ebben a darabban nincs szükség.
Ez az a momentum, amikor mindazok, akik elsősorban azért jöttek,
hogy
élőben is láthassák a két népszerű színészt, úgy érzik, hogy nekik már
megérte.
Mégis mire számítottam, kérdezheti bárki. Talán arra, amit
műsorfüzet
ígér. Idézem: "…kipirultan izgulunk, észreveszik-e a szereplők, hol
hibáztak
és pukkadunk a nevetéstől…"?
Azért erre így nem, de arra igen, hogy talán nem a címválasztás a
darab
legfőbb erénye. És ezen a színészi teljesítmény - legyen az
bármennyire
jó - sem sokat változtathat.
té
|