|
Az ismert dilemmák néhány szép kép kapcsán I. Kisalföldi Fotószalon
 A Magyar Művelődés
Házának részben halálra ítélt részében nyílt meg a SÜH kapcsán az I.
Kisalföldi Fotószalon. Az elnevezés sem az igazi, valamiféle
dekadencia csendül ki a szalon névből. Ezt a mellékízt nem számos
művelője, hanem az elmúlt kor szállította járulékos jelmezként ehhez a
kifejezéshez. De ne lovagoljunk az elnevezésen: amennyire szalon a ház
első emelete, annyira szalon a kiállítás. A képek a Győri,
Mosonmagyaróvári és Soproni Fotóklubból származnak. A közös kiállítás
alapja pedig az, hogy tudnak egymásról, öszeköti a tagokat valamiféle
érzés és szenvedély: keresése annak, hogy mennyiben lehet művészet egy
nagyrészt dokumentaristává vált foglalkozás.
 Közössé teszi a gondolkodásunkat, egységet teremt velem is a kérdés: a XXI. sz. fordulóján milyen művészit nyújthat a fotó? Milyen új lehetőségek találhatók benne? Technikában a mind csodálatosabb, finomszemcsézett filmek, a gyorskidolgozás, az automatizálás fejlesztése, a zoom objektívek a kor találmányai és a kommersszé válás, ami a Kodak jelszava volt valamikor, és most látszik lassan megvalósulni. A többi műfajjal együtt megjelent a montázs-technika, mely az értők kezében új, összetett hangot jelentett az interpretálásban és az együtt gondolkodásban. Aztán a szocio- és dokumentarista fotó, az aktfotózás divatja, mely "bőrközelbe" hozva a szemérmetlenül szépített, idealizált emberi testet, sok félreértelmezésre adott lehetőséget.  A legegységesebb a mosoniak anyaga: csupa szebbnél szebb természetfotó. Igen, el tudom fogadni, hogy a technika adta mindig jobb lehetőségeket ilyen irányban is ki kell használni: a makro-fotózás, az idegenforgalmi (kimondott és kimondatlan) cél, hogy a körülöttünk található szépséget átadjuk másoknak! A megismerés közelebbi lehetősége, melyet az expozíciós idő rövidítésével, az élesség fokozásával, a pillanat azonnali, "csípőből tüzelő" fotózásával átadhatunk.  A győriek anyaga változatos. Színvonalában, keletkezési szemléletében egyaránt mintha egy iskola különböző osztályaiban sétálnánk. Nem mindig jelent csalódást a technikai bravúr elmaradása, és az egyszerűség sokszor megkap egy-egy természetfotón keresztül.  A Soproni Fotóklub anyaga dicséretes. Sokféle próbálkozás, a valóban modern szemléletű interpretáció kísérlete. Szuper naturális fotók, montázs újított, most már kimondható tartalommal, portré felbontásban és néhány ugyancsak gyönyörű természetfotó.  Nem ad egyértelmű választ a fotóművészet mai szerepéről a kiállítás, csaknem teljesen hiányzik a modern szociofotó (fent és lent egyaránt). Vagy a válasz ugyanaz lenne, mint annyi mindenben az évezred fordulóján? Hogy egy modern dekadencia szereplői vagyunk egy mindenre kiterjedő partikularizmusban, ahol minden jogos, ami egyáltalán előfordul?  Már akkor is érdemes megtekinteni a kiállítást, ha valaki egy felszálló rovart szeretne közelről látni vagy egy megtorpanó vaddisznót. Aki kicsit is összefoglalja magában a látottakat, az nem kap túlságosan a jövőbe tekintő képet a fotóművészet várható sorsáról, de részleteket megismerhet, fotótörténetet tanulmányozhat.  Aki pedig továbbszövi gondolatait a képek elhagyása után, talán hozzá tud illeszteni egy kis mozaikot ahhoz a képhez, melynek teljessé tétele most már biztosan egy új szalonra, egy új évezredre vár. - DI - |