|
Folytatódik a a kurzus Az Ars Renata a Szent György Templomban
 A patinás és ki
tudja, hogy még hanyadik felújítás előtt álló gyönyörű, ám kevésbé jó
akusztikájú Szent György Templom volt a helyszíne a június 28-i
koncertnek, melynek szereplője az Ars Renata együttes.
A koncertet a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal támogatta.
Ha jól emlékszem, a Scalaról mesélik, hogy van a színpadnak egy pontja, ahol csodává válik a hang, és terek valamint rezonanciák eredményeképpen ezt a legjobb énekesek ösztönösen megtalálják. Nos, a Szent György Templomnak is van ilyen helye, mégpedig a liturgikus térben, és nem az előtt (a hallhatóság szempontjából elemezve). Nyilván, egy ilyen produkció rövidre szabott helyszíni próbájakor erre már nem maradhat idő, hogy néhányan körbejárják a templom hallgatói - ha úgy tetszik laikus - terét, miközben a többiek, mint a zsidók a pusztában, énekelve vándorolnak a sacralis-liturgikus térben, hogy ezt megtalálják. Hozzá jön még ehhez a láthatóság színpadias követelménye (csak a hangszerek maradtak meg a függöny mögött, a háttérben muzsikáló zenészek szokásrend-együtteséből?) és kész a mai formula, mely tetszik - nem tetszik előáll.  Az 1971-ben alakult, és műsorában Virágh László kutatásainak eredményét tolmácsoló hat tagú szóló énekegyüttes tagjai Zádori Mária, Lénárd Katalin (szoprán), Gémesi Katalin (alt), Sziklai János, Virágh László (tenor) és Cser Krisztián (basszus). Közreműködtek: Szabó István (lant, teorba) és a Sonatores Pannoniae historikus rézfúvós együttes (m. vez. Borsódy László). A "leltárnál" egy hölgy hiányzott az Ars Renata-ból, gyaníthatóan Gémesi Katalin. A millenniumi hangverseny műsorán a gregoriántól kiindulva a legősibb magyar énekeskönyvek, cantionaléktól Palestrináig tartott időben a szerzők sora. A műsor tudatos összeállítása feltétlenül alkalmas volt arra, hogy a kereszténnyé, magyarrá és európaivá válás folyamatába betekintést engedjen. Betekintést, mely a folyamat művészi arcát is megismerve még bizonyítékokat is szolgáltat a zene nyelvén pl. a korábban felvett kereszténység mellett. Az egyszólamú után a többszólamú gregoriánok következtek valódi és kánon-szerű többszólamúsággal. Több szöveg is szerepelt a Kájoni cantionaléból más-más dallamokra, zsoltárfordítások egészen érdekes egyszemélyes, de hangfekvést versszakonként váltogató, felelgetős felépítésben. Szabó István a kor virtuóz lantművei közül mutatott be egyet. A Sonatores Pannoniae együttes, mely néhány esetben, végül a Palestrina műben kísérte is az énekeseket, lényegesen mérsékeltebb teljesítményt mutatott, mint a kristálytisztán éneklő Ars Renata tagjai. Ők gyakorlatilag hiba nélkül adták elő a repertoárt, a szóló-részekben pedig néha - főleg Zádori Mária személyében - virtuozitásukat is bizonyították. Csak nagyon halkan szeretném megjegyezni: számomra úgy tűnt, hogy a Palestrina mű nemcsak a hangverseny végső határát, befejezését is jelentette, de valahol itt lehet az Ars Renata-nak, mint együttes képességeinek a limitje. Itt már számos esetben kimaradtak zenei finomságok, kicsit egysíkúnak, néha pedig mesterkélten, műviesen visszafogottnak tűnt az előadásmód. A gondolat erkölcsileg kiváló, a támogatás jogos és szükséges, a válogatás tökéletes, az előadás pedig szép volt. Nemeset hallottunk, magunk is nemesedtünk. Mivel egy süppedős, "szint alatti", de párnázott ülőke jutott helyül, csak a szereplők fejét láttam (egy hangversenynél általában még ennyi sem kell), de most nem tudok választ adni a magamnak feltett kérdésre, mivel a zenei műszótárban sem találtam meg: mi a teorba? Két ötletem van: egy furulya-szerű hangszert hallottam és dobolást lantjáték közben. (Azt hittem, a kísérő a lant hátát püföli, de lehet, hogy tévedtem.) Most itt ülök talpig bizonytalanságban. Még az is lehet, hogy az énekesnőhöz hasonlóan itt is "leltárhiány" volt? - DI - |