Rovat: Soproni Ünnepi Hetek
1998. június 25., csütörtök 00:00
|
A Concerto Armonico hangversenye
A Régi Zenei Napok első hangversenyén a Concerto Armonico Spányi Miklós közreműködésével J.S. Bach és Mozart billentyűshangszerekre írt versenyművei közül szólaltatott meg néhányat. A szólóhangszer ez alkalommal egy különlegesség volt: a tangenszongora. Az első ilyen hangszert egy Späth nevezetű mester építette az 1700-as évek végén. Működése eltér a csemballótól és a fortepianótól is: egy függőleges pályán szabadon mozgó kis faütő érinti meg a húrt - ezt nevezik szaknyelven tangensnek. Mivel a fa közvetlenül érintkezik a húrral, csengő, fényes hangzás jön létre. De milyen is ez a csengő és fényes hangzás? Hát egyáltalán nem olyan, mint egy virtuóz dobszóló tetőpontján megcsendülő cintányér. A klasszikus zenét szerető koncertlátogató közönségnek is furcsa élményt nyújtott a koncert: megszoktuk, hogy a zenekar hangversenytermeket betöltő hangzását a zongora túldübörgi. A mai, hangos világban élő ember fülének teljesen szokatlan: a koncert első részében úgy tűnik, nem is halljuk a hangszert. Mi történt? Túl hangos a zenekar? Meghibásodott a tangenszongora? A szólista rosszul állította be a regisztereket? Aztán egy-egy szólóállás után már egyre inkább "kihalljuk" a többi muzsikus közül a billentyűs hangját. Valahogy úgy, mint amikor egy indián elmegy New Yorkba, s az utcán sétálva így szól nagyvárosi barátjához: Hallod, milyen szép? - az visszakérdez: Mi szépet hallasz? Az autók dudálása tetszik? - Dehogy! Hát nem hallod, milyen szépen ciripel abban a repedésben egy tücsök? - És New York lakójának a legnagyobb erőfeszítéssel is csak alig sikerül meghallani azt a hangot, amit a természet hangjaihoz szokott indián füle kiszűrt a hangzavarból. Valami ilyesmi történt velünk is a Szent György templomban megrendezett koncerten: a kisebb hangerő miatt jobban oda kellett figyelnünk, s így olyasmit is meghallhattunk, ami egy szokásos koncerten talán elkerülné a figyelmünket. A vonós hangszereket a historikus előadásmódnak megfelelően bélhúrokkal szólaltatták meg, ami a megszokottól eltérő zenei megoldásokra ad lehetőséget. A jól ismert művek is áttetszőbbé, érthetőbbé váltak. Nagyon jól kiemelkedett, ahogy az egyik hangszercsoport a másiknak átadta a dallamot, s ezt a brácsa, vagy a csellószólam visszhangszerűen megismételve, vagy kidíszítve adta vissza. S éppen ez a '60-as években "újra felfedezett" régi zenei előadásmód lényege: a halkabb dinamikai tartományban kifejezettebb zenei gesztusokkal muzsikálja el mondanivalóját. S mivel a közönségnek jobban oda kell hallgatnia, jobban is érvényesülhetnek ezek a megoldások. A Concerto Armonico értő előadója ennek a stílusnak, Spányi Miklós nagy virtuozitással szólaltatta meg a ritkán hallható hangszert. A koncert telt ház mellett zajlott, sokunknak szerzett örömet, zenei élményt. Reméljük, sok ilyen jó hírről tudósíthatunk még a Soproni Ünnepi Hetek rendezvényei kapcsán! Benyovszky Imre |