Az Érembiennálé díjazottjainak kiállítása
Az Érembiennálé díjazottjainak
kiállítása
A soproni Orsolya téren lévő Lábasházban a tavalyi Érembiennálé
díjazottjainak kiállítása látható. A rendezvény már megszokottan a
Soproni Ünnepi Hetek programjához kapcsolódik és a tárgyakat a Soproni
Múzeum helyiségében mutatják be. A kiállítás nemes hagyományokat ápol.
Az eddigiekben mindig Sopron éremművészeinek és kisplasztikával
foglalkozó művészeinek is bemutatkozási alkalma volt ez az éves
seregszemle, ahol mások mellett Sz.Egyed Emma, Soltra E. Tamás
és a nemes emlékű Renner Kálmán műveit is láthattuk. Ma nagyon
hiányoznak a teremből.
Fritz
Mihály érmei: III. Béla; Mátyás király; I. Ulászló
Évente helyet kaptak a tárlókban a hagyományos és míves éremművészet
képviselői ugyanúgy, mint a kísérletező kedvűek, a gyönyörködtetni
akarók, és a meghökkentők.
Várnagy Ildikó művei nem hagyományosak, érmei mégis
átgondoltak, tudatosan szerkesztettek, ugyanakkor kísérletező kedve
nem mindig marad meg a hagyomány teremtette korlátokon belül. Fritz
Mihály plakettjei és érmei jól társíthatók ehhez a konzervatívabb
vonalhoz.
A realista művészekhez kell sorolnunk Kulisch
Kamillát, aki fiatal kora ellenére mer a hagyományos formákban
újat gondolni és alkotni.
Tornay
Endre András: Fali tárgy IV.
Modern, de a kiállításokat rendszeresen látogatók számára már
hagyományosnak mondható műveket állít ki Tornay Endre András.
Sebestyén Sándor alkotásai viszont a hagyomány keretein belül
maradva modernek, reliefjei inkább hátterükben kínálnak humanizált
gondolatokat, melyek nem hiányoznak kisméretű kiállított
bronztárgyaiból sem.
Meszes Tóth Gyula változatos, részben konstruktív, részben
talán Henry Moore ihlette formákba képzelte figuratív
alkotásait, az előzővel már elég régen is találkoztunk a magyar a
festészetben.
Amivel kevésbé tudott a laikus tárlatszemlélő mit kezdeni,
azok a földön elhelyezett tárgyak, melyek sem megmunkálásukkal, sem
formavilágukkal nem illettek a míves céh-jellegű kiállításba.
Hasonlóan problémás és nehezen magyarázható a falra ömlesztett
jelcsoport, melynek egyes tagjai önállóan fontos jelentéssel bírnak,
de összekeverve egy zavaros, magában rendet rakni nem akaró - vagy
nem képes - alkotó belső világát tükrözi.
Magyarországon, ha úgy tetszik Európában szokatlan, hogy valaki
kultikus tárgyakkal, melyek még csak nem is őseink hitvilágát, hanem
szín-és formavilágukban valamiféle egzotikus népcsoport motívumait
külsődlegesen utánozva formál kisplasztikákat. Bizony nagy fantázia -
és képlékeny ízlésvilág... - kell ahhoz, hogy ezeket értékelhető
módon vessük össze az első tárlók anyagával. Még nagyobb és magában
ízlésbeli korlátokat nehezen megtűrő, válogatás nélkül befogadó
készség ahhoz, hogy amint Pilátus a credo-ba, a killított tárgyak közé
keveredett tárgyaknak külön elismerést juttasson. Vagy nem gondol az
értékelő avval a gondolattal, hogy valóságot díjaz, és ezért becsüli
le a művészt, vagy a művész tekinti játéknak a formát és gondatlan
gyermekként játszik a tűzzel.
Sebestyén Sándor: Vagon trilógia III.
Egészében az Érembiennálé anyaga, ha mély nyomot nem is hagyott,
megérdemli, hogy minél többen megtekintsék. Részben valóban értékes,
gondolatébresztő. Nem távozhat azonban a kiállításról a látogató azon
gondolat kísértése nélkül, hogy néha a díjazók személyének titokban
tartásával könnyebb lenne kedvező véleményt formálni. Nem a
művészekről. Az adományozókról és ízlésvilágukról…
Kép és szöveg: - DI
-
|