|
(Hatás)vadászat pánsíppal
Kezdetnek nem rossz, ha egy ismerős orgonajátékkal kecsegtetjük a kedves, gyanútlan nézőt. Aztán pár pillanat múlva elkezdődik a SHOW! Orgona után hárfára vált a hangszóró, majd mindenki nagy meglepetésére a templom hátteréből elősétál - pánsíppal a kezében - a MŰVÉSZ! Egy kissé meglepő, hogy még mielőtt színrelépett volna, már elölről is hallhatjuk a pánsíp el nem téveszthető hangjait. Ekkor már a magunkfajta koravén cinikusokban felmerült a GYANÚ. Lassan a tett színhelyére ér a művész, majd az első szám után - learatva a kellő tapsokat - egy kis közvéleménykutatást végez a hangerővel kapcsolatban. Ugye, teljesen érthető és lenyűgözően megnyerő, ha a művész odafigyel a hallgatókra, és nem csak "úgy" játszik. Mélységes sajnálatát fejezi ki, hogy nem a TŰZTORONYban (?!) adhatja elő műsorát. (Ezt a Szt. György templomban jelen lévők közül később többen szintén sajnáljuk...) Bemutatja hangszerét (sajnos csak két fajtát hozott): eredetileg görög hangszer, G hangolású, 3 oktáv hangterjedésű, anyaga bambusznád, és ma már csak Romániában használják népi hangszerként. Ezután a pánsípot a legnehezebben játszható hangszerek közé, azoknak is a csúcsára emeli - szerinte nem lehet kontrollálni, és látni, miközben az ember játszik rajta. Szegény utcazenészek.
A háttérzene ún. fél-playback, ami azt jelenti, hogy az
alapzene magnóról megy, a szólót pedig bejátssza. Itt igazolódott a
GYANÚ: ugyanis, ha valaki jobban odafigyelt, észrevehette, hogy a
fél-playback igazából háromnegyed-playback, mivel a pánsípszóló
a magnóról is hallható volt, csak halkan. Az előadásban így nem lehet
hiba, hisz ha ő abbahagyja a játékot, a háttérben még mindig "él" a
valamikori felvétele, amit a hallgató csak hangerő-játékként észlel.
Ez egy kis lezserséget kölcsönöz a játékának, amit ő ki is használ:
egyszer-egyszer elfelejti belengetni a hangszerét, amikor lebegős
hangokat akar előcsalni.
Az előadás végére tartogatja a meglepetést: egyedül játszik,
semmi erősítés. Meg is jegyzi, hogy ez iszonyú nehéz feladat, és
nagyon nagy rizikóval jár, mert ugye nincs semmi olyan technikai
eszköz, ami - idézem: "ápolja és eltakarja az elrontott hangokat".
Persze mindenki el van ragadtatva, hogy ilyen élményben lehet része: a
MŰVÉSZ egyedül játszik, senki és semmi nem segít neki. Megjegyzem, a
keverőasztalhoz egy hölgy loggolt be, de hogy ne legyen zavartalan az
előadás, a műsor vége felé kivonult egy bőrönddel. Egy kissé furcsa
látvány volt, hogy otthagy csapot-Pistát. Mint később kiderült a
bőrönd tartalma kazettákból állt, és azért volt szükség a kivonulásra,
hogy időben elő tudja készíteni a fogyasztásra szánt kazettákat. |