|
"Schubertiáda" a megyeházán
Az együtt-zenélés
öröme
Schubertiádára, Schubert-ünnepre szólt a meghívó a Régi Zenei
Napok zárónapja előtti péntek estére. Az előadóművészek: Malcolm
Bilson, akit már Fertődről ismerünk, Komlós Katalin, a
kiváló zenetudós (aki doktori tanulmányait a Cornell Egyetemen /USA/
végezte, Malcolm Bilson, James Webster, Neal Zaslaw
irányításával. Tudományos publikációi több nyelven jelennek meg.
Fortepianos and Their Music című kötetét az Oxford University
Press adta ki. Rendszeresen koncertezik hazájában és külföldön,
előadásokat és kurzusokat tart Európában és Amerikában,1973 óta tanít
a Liszt Ferenc Zeneakadémián), valamint Zádori Mária, aki a
Capella Savaria szólóénekese, sok nagysikerű felvétel
elkészítője, három évszázad mesterműveinek kiváló előadója, nagyszerű
dalénekes.
Sokat sejtet már ez a felsorolás is, nem csoda, ha "dugig"
megtelt a régi vármegyeháza szépen felújított díszterme. Már alig
lehetett a székek között ellépdelni.
Úgy látszik, Malcolm Bilson koncertjei rendre így kezdődnek:
megjelenik egy nagyon szerény, mosolygós férfi fekete ingben a
mellkasán összetett kezekkel, meghajol és magyarul bejelent valamit.
Most éppen azt, hogy be kell állítani a jelen levő rádió számára a
felvételi szintet, úgyhogy ő most játszik valamit. És mire
felébrednénk, már játszik is, persze úgy, ahogyan nem sokan, mert
anyanyelve a fortepiano és a régi zene. Schubert ül a zongoránál és
mesél tovább, talán ott folytatva, ahol Fertődön négy napja épp
abbahagyta.
Tele ötlettel, valami megfoghatatlan billentéssel,
technikával. Most értem meg csak igazán, hogy miért is irigylik a
vonósok a billentyűsöket, mert "ha az odaüt, nem szólalhat meg más".
Dehogynem! Minden más is megszólalhat és egészen másképp! Hatalmas
taps és a mosolygó fekete-inges embert máris mindenki a szívébe
zárta.
Négykezes következik, a felső "két kéz" Komlós Kataliné, az
alsó kettő Bilsoné. A kamarazene magasiskolája, amikor a másik
jelenléte már nem feszélyezi a játszót, hiszen annyira egyet akarnak.
Szűnni nem akaró taps.
Zádori Mária , illetve Zádori Mária Bilsonnal; mert ezeknél a
nagyszerűen, a lehető legőszintébb érzelemmel és az egyéniséghez
képest lehető legkisebb gesztusokkal előadott Schubert-daloknál a
kíséret fontos, teljes jogú partner. Kezdeményez, megerősít, átvezet,
kihangsúlyoz, egyszóval nem független, de önálló életet él. És a
technikai váltás a kristálytiszta szoprán alatt már hangulatot is
vált. A dal is fordul, új sor következik. Különösen szép az
Erlafsee. Csend van a teremben, a víz ott csobog a lábainknál
és körülvesznek a csodálatos hegyek.
A szünet után ismét dalok: mindegyik más, az újdonság
erejével ható. Természetesen a mester a versszakokhoz társíthat
ugyanolyan dallamot és ritmust, mégis egészen mást fejez ki.
A befejező négykezesnél Bilson ül jobb oldalon és Komlós
Katalin a balon. Ismét két ember, aki a kamarazenélést valami
különleges módon érzi, együtt szárnyalnak, emelkednek, és Schuberttel
együtt, közösen hullnak alá, hogy a végén, sok újrakezdés és variáció
után, valami különleges emberi módon, valami megfoghatatlanul
egyszerűen fogalmazzák meg azt, amire az ember még képes.
Természetesen ráadások, majd mindenki elvonul. Ma nincs mit
kritizálni, ma olyat kaptunk, amit csak megköszönni lehet. Ezt szokták
útravalónak mondani, de ez az, amit csak az igazi művészet, az
alázattal párosult szolgálat és tudás nyújthat. Ma estétől mi is
többet tudunk. Ennyivel is több, amire szerények lehetünk.
Kép és szöveg:- DI -
|