CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Soproni Ünnepi Hetek

1998. jĂşnius 20., szombat 00:00


Kezdetét vette a 41. Soproni Ünnepi Hetek

Elkezdődtek az Ünnepi Hetek


Bár az időjárás nem fogadta kegyeibe a megnyitó ünnepség programjait, ennek ellenére június 19-én, pénteken kezdetét vette városunk talán legjelentősebb kulturális rendezvénysorozata, a Soproni Ünnepi Hetek. A kultúrára éhes közönség az idén immár 41. alkalommal tallózhat a színvonalas és változatos programokat ígérő műsorfüzetben. A július 12-éig tartó háromhetes időszakban több soproni és sopron környéki helyszínen bonyolódnak az események, melyek között hangversenyek, barlangszínházi előadások, Régi Zenei Napok, kiállítások, néptáncműsorok, színházi játékok és egyéb szabadtéri programok szerepelnek.

A pénteki nyitóünnepség a Soproni Ifjúsági Fúvószenekar, a Soproni Mazsorett Csoport, valamint gyermeknéptánc-együttesek felvonulásával indult. A szemerkélő eső ellenére is több százan kísérték végig (ha csak figyelemmel is) a menetet a Gyermekek Házától a Várkerületen át a Fő térig, ahol a néptánccsoportok bemutatója, majd a Himnusz hangjai után dr. Gimesi Szabolcs, Sopron város polgármesterének megnyitó beszéde következett. A polgármester kiemelte: a mostanra „érett felnőttkorba lépett” programsorozat immár városunk kulturális örökségének szerves részét képezi.

Ezután következett - volna - a török AHOT Anatolia néptáncegyüttes programja. Ehelyett azonban - nevezettek távolmaradása miatt - az Ifjúsági Fúvószenekar szórakoztatta a 3-400 főnyi publikumot, Friedrich András vezényletével.
Összességében elmondható, hogy - talán a rossz idő miatt (fogjuk rá!) - a megnyitó ünnepség kicsit alulmúlta a tőle elvárt színvonalat, de reméljük, hogy az Ünnepi Hetek további programjaira ez az ómen nem lesz kihatással, és - akárcsak a szilveszteri TV-műsor - „jövőre talán jobb lesz”.
- vip -
Fotó: Németh Péter