CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Soproni Ünnepi Hetek

1998. jĂşnius 24., szerda 00:00


Szekendi Tamás orgonaestje Harkán

Szekendi Tamás orgonaestje


Június 23-án, kedden este 8 órakor, a Harkai Evangélikus Templomban adott orgonahangversenyt a Régi Zenei Napok keretében Szekendi Tamás zongora-, orgona- és csembalóművész. Az előadó Sopronban született 1961-ben. Zenei tanulmányait Budapesten folytatta, zongoraművészi diplomáját a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban szerezte (1985). A soproni Szt. Mihály-templom orgonistája, a Capella Savaria csembalistája, szakiskolai tanár. Első CD-jének zenei anyagát ugyanezen az orgonán játszva vette fel. Műsorán Bach és kortársainak művei szerepeltek.

A preklasszikus művek előadásában Magyarországon, de talán jóval nagyobb földrajzi és "szellemi-földrajzi" területen etalonnak számítanak azok a Bach felvételek, melyek részben éppen a Soproni Szent György Templom orgonáján készültek, Lehotka Gábor előadásában. Ezek a felvételek már akkor a mai autentikus előadásmód szemléletéről tanúskodtak (és tanúskodnak ma is), amikor a mai tudományos kurzus résztvevői még igencsak mással foglalkoztak, vagy éppen tanulmányozni kezdték a zenetörténet és előadóművészet ezen határterületét. Éppen ezért minden, Sopronban és környékén megszólaló orgonahang ezen felvételek mércéjének is aláveti magát, ami - valljuk be - nyomasztó teher is lehet az előadó számára.
A XVII. század billentyűs zeneirodalma különösen gazdag. Annak a századnak a billentyűs előadóművészek a "kedvencei". A német és az olasz iskolával induló új század már nem elsősorban a vokális zene százada volt.
A nagy választék átlátása és szigorú korismereti, korhűségbeli kontroll az a két pólus, melynek lényegi birtoklásával mindenkinek meg kell küzdenie, aki ennek a kornak zeneirodalmából válogat 1998-ban.

Szekendi Tamás válogatása felölelte a század egészét. Tette ezt annak kockázatával, hogy kevésbé ismert és kevésbé jó művek is belekerülnek műsorába. A műsor első feléből feltétlenül ki kell emelnünk a művek fugato-részének jó megoldásait, és Bach Négy duettjének tudatos és virtuóz előadását.
A műsor második felében népszerű és jó technikát kívánó darabokat hallottunk, ahol Szekendi Tamás megmutathatta rendkívül jó technikai adottságait. Ezen művek (Albinoni: Concerto és Vivaldi-Bach: G-dúr concerto-ja) regiszter-kezelése és gyors tételeinek virtuóz előadása különösen tetszett a szép számban megjelent közönségnek.
Nem tisztünk, hogy tanácsokat adjunk a művésznek, de nagyon reméljük, hogy az évek során, ahogyan beérik e szimpatikus és tehetséges fiatalember művészete, előadásmódja is nyugodtabbá és kiegyensúlyozottabbá válik. Játéka folyamatában tudatosabban meri szétválasztani a művek értelmezhető részeit és lesz ereje ahhoz, hogy élettapasztalatát egy Bach toccata induló futamaiban is megossza a hallgatóval, hogy orgonán "énekelje el" egy Bach korálelőjáték szövegét. Őszintén kívánjuk ezt Szekendi Tamásnak, és saját magunknak.
Kép és szöveg: - DI -