CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Soproni Ünnepi Hetek

1998. jĂşnius 27., szombat 00:00


R.Törley Mária kiállításon köszönti mestereit

"Mestereit köszönti a tanítvány"


Ritka vendég manapság minálunk az önzetlen hála. Mestereikre többnyire azok szoktak hivatkozni, akik még kicsik ahhoz, hogy egyedül megálljanak: ilyenkor mankó, támasz, erő a mester az előrejutáshoz. Álmentség a tehetségtelenségre, fogódzó a nem létezőhöz. Csak az igazán nagyok tudják, valójában mennyit is köszönhetnek mesterüknek.
Merészség is mestereket emlegetni, hiszen könnyen ráragasztják az illetőre a "nagy mester kis epigonja" címkét.
A június 27-én Sopronban, a Pannonia Med Hotelben nyíló kiállítás nem ilyen. Nincs is alapja semmifajta címkézésnek: a tanítvány büszkén vállalja mestereit, az ismerteket és a relatíve ismeretlent is, mint fa vállalja a földet, melyből kinőtt, mint gyökereit, melyekből talán még ma is táplálkozik.

R.Törley Mária hálás és szerény tanítvány. (Ezen kiállításon három mesterét nevezi meg és hívja maga mellé: Andrássy Kurta Jánost, Borsos Miklóst és Somogyi Józsefet.) Számos siker és kiállítás után, amikor a tagadhatatlan alapokból művészetének egyéni arculata kirajzolódott, amikor személyesen őt keresik fel a megrendelők, amikor már alkotások nagy számával tudja megköszönni a mester instrukcióit, akkor köszönti mestereit. Mert mi lehet szebb dolog egy mester szemében, mint amikor tanítványa, mint új és friss hajtás "nő ki" - részben belőle. Egy mester-tanítvány kapcsolat a művészet területén különösképpen többet jelent egyszerű szakmai kapcsolatnál, hiszen magán a művészeten átsüt az emberi milliő, az alkotó emberi tulajdonsága. S noha nem szokták evvel minősíteni az alkotót, mégiscsak a teljes emberi élet mindannyiunk célja.

A kiállítás nemcsak köszöntés, hanem köszönet is mindazért, amit emberségben, magatartásmintában, a társművészetekbe való bevezetéssel R.Törley Mária mestereitől kapott. Nem kisebbíti tettét az a tény, hogy ő csak viszonozza részben mindazt, amit mesterei "megelőlegeztek" neki.
Sok remek, komoly és humoros, de mindig nemes formát öltő alkotása joggal sorakozik mestereinek művei mögött. Igazi, szerves folytatása ennek a művész-sornak. Az ilyen tanítványokra a legnagyobb mesterek is büszkék, nemcsak magatartása, de alkotásai kapcsán is.

Vezesse szobor-formáló kezeit továbbra is ez a szeretet, melyet a kiállítás látogatója is lépten-nyomon megtapasztalhat, mely csak többé lesz azáltal, hogy megosztották.
(A kiállítást Feledy Balázs művészeti író, a Vigadó Galéria igazgatója nyitotta meg. 1998. június 27-től július 12-ig látogatható.)
Kép és szöveg: - DI -