CyberPress.Sopron

BOTANIKAI JELLEMZÉS

Nevezéktan

A madárcseresznyét 1753-ban LINNÉ; a nagy svéd botanikus Prunus avium néven vezette be a tudományba, Species plantarum c. művében ô adja elôször e faj tudományos leírását. A Prunus tudományos nemzetségnevet a görög prumnon, illetve az ebbôl levezethetô latin prunus név alapján alkotta LINNÉ, mely mindkét nyelvben a madárcseresznyével rokon szilvafát jelöli. A fajnévként szereplô avium a latin avis-ból származik, s utal arra, hogy e fajt elsôsorban madarak terjesztik. A mintegy 200 fajt magába foglaló népes Prunus nemzetséget késôbb felosztották, így 1794-ben MOENCH a madár-cseresznyének a Cerasus avium tudományos nevet adta. Az új nemzetségnév Cerasunt kisázsiai város nevébôl, illetve az ebbôl levezethetô görög kérasos (= cseresznye) szóból származik.

Elterjedés

A kultúrába vett madárcseresznye kivadulása és meghonosodása miatt pontos elterjedési területét ma már nehéz közreadni. Az area java része Közép- és Nyugat-Európára esik, hiányzik a német-lengyel síkságról, az Alpok és a Nagyalföld jelentôs részérôl. Dél-Európában szórványos elôfordulása van a Kaukázusban, Olaszországban, a Balkán-félszigeten. Feltehetôen ôshonos Nagy-Britannia délkeleti részén, viszont megkérdôjelezhetô az észak-afrikai spontaneitása. Szigetszerű megjelenése van még a Fekete-tenger környékén, a Kaukázusban és a Kaszpi-tó déli részén is. A folytonos elterjedési területet szemlélve szembetűnik a szubatlanti súlypont, ami egyben utal a madárcseresznye ökológiai igényeinek jellegére is. Kontinensünkön a 65. szélességi körtôl északra őshonosan már sehol sem találjuk, dél-skandináviai megjelenése teljes egészében kivadulásnak tekinthetô. Elterjedésének vertikális tagolódását elemezve elmondható, hogy tipikusan a középhegységek fája, azaz szubmontán elem. A központi Alpokban is-ahol egyébként meglehetôsen ritka - csak 1700 m tszf. magasságig kapaszkodik fel, itteni példányai már csak cserjetermetűek maradnak, s termést ritkán érlelnek. A kárpát-medencei megjelenés függôleges tagozódásáról jó képet kapunk FEKETE LAJOS és BLATTNY TIBOR 1913-ban megjelent Az erdészeti jelentôségű fák és cserjék elterjedése a Magyar Állam területén c. könyvébôl. Nagyszabású művükbôl kiderül, hogy a Kárpátok és a Kárpát- medence viszonylatában a madárcseresznye átlagosan 938 m tszf. magasság mellett fordul elô. Legmagasabbra a Déli-Kárpátokban kapaszkodik: a Szebeni-havasok- ban 1304 m-ig hatol.

Hazai elôfordulás

Jelenlegi hazai elôfordulásáról az üzem tervi adatok alapján összeállított térképbôl kaphatunk képet. Eszerint elôfordulásának súlypontja a Magyarközéphegységre és a Dunántúli- (különösen délnyugat-dunántúli) dombvidékre esik. Síkvidéken csak alföldperemi helyzetben találjuk, a Szatmárberegi-sík, Nyírség, Szigetköz, Mezôföld és Drávasík erdeiben bukkan fel, a kontinentális klímahatás alatt álló többi alföldi területrôl hiányzik.

Alaktani jellemzés

Termet és kor tekintetében csak szerény méreteket ér el. A 20 m-nél magasabb egyedek ritkák, a 25 m-t csak kivételes esetben lépi túl. Enyhén hajlott, hengeres, a koronában is végigkövethetô törzsét vörösesbarna, fényes, gyűrűsen elváló kéreg borítja. Idôsebb egyedeken a törzs alján durván repedezett, feketésszürke kéreg alakul ki. Koronája szabad állásban széles tojásdad alakú, laza szerkezetű, zárt állásban magasra tolódó, sudaras, törzse jól feltisztuló. Hajtásrendszerében nagyon sok rövidhajtás jön létre, ezek a keskeny rügypikkelyripacsoktól sűrűn gyűrűzöttek, rajta a rügyek csokrosan állnak. Itt a középsô, keskenyebb rügy levélrügy, míg a körülötte álló duzzadtabb rügyek virágrügyek. A több éves, fejlettebb rövidhajtásokat a kertészeti szakirodalom bokrétás termônyársnak vagy termôbokrétának hívja. Vörösesbarna, szürkés foltokkal borított hosszúhajtásán a fényesbarna, hegyes rügyek szórtan állnak. Lombozata sajátos, leveleit ugyanis kissé csüngeti. A 6-15 cm hosszú levelek tipikus mezofita (üde termôhelyeken élô növény) külsôséget kölesönöznek a fajnak. A visszástojásdad vagy elliptikus, nagy felületű levelek lemeze vékony, többnyire gyengén fénylô, enyhén redôs felületű és világoszöld színű. Különleges, párologtatást szabályozó berendezésekre különösebben nincsen szüksége, kifejlett állapotban csak a levélfonákon kiemelkedô erezet mentén találunk maradó pelyhes szôrzetet. A 3-5 cm hosszú levélnyél a napos oldalon pirosasra színezôdik, s a levélváll közelében rajta két fejlett, vöröslô mirigyszemölcsöt találunk. Ezek a madárcseresznyére feltűnôen jellemzô mirigyszemölcsök egyébként működésképtelenné vált virágon kívüli nektáriumok. Ôsszel lombozata sárgán át vörösesre színezôdik, különös dekoratív külsôt kölcsönözve a fának. Április második felétôl, lombfakadással egyidôben megjelenô virágai fehérbe öltöztetik az ébredezô erdô madárcseresznyéit, ilyenkor már messzirôl fel lehet fedezni ôket. A rövidhajtások csúcsán rendszerint 2-5 virágú, hosszú kocsányú csomókat találunk, melyek alapjánál sárgás, szétterülô fellevelek vannak. Fényes felületű, csonthéjas termései júniusban érnek, a csontár gömbölyű és sima felületű. Magjai ciánglikozidot tartalmaznak, ezért mérgezôek.
A madárcseresznye egyike a leggyönyörködtetôbb fáinknak. Télen a fénylô vörösesbarna, gyűrűsen elváló kérge, tavasszal bôséges virágzása, nyáron feketéspiros, madarak kedvelte termése, ôsszel a sárgától a vörös minden árnyalatáig pompázó lombszínezôdése méltán teszi a magyar erdôk pompás díszévé.

Változatosság a fajon belül

A madárcseresznye változatossága fôleg a levelek nagyságában, a termés színében, ízében és nagyságában mutatkozik meg. Alakkörében a legjelentôsebb eltérések az elterjedési terület déli és délkeleti részében tapasztalhatók. Mivel termesztésbe vont változatai könnyen kivadulnak, s a vadon élô madárcseresznyével keresztezôdnek, ezért egyes populációkon belül is nagyfokú változatosság lép fel. A vadon termô alfajt (ssp. avium) elsôsorban kicsi, 1 cm-nél kisebb, kemény húsú, alig leveses, kesernyés ízű és éretten fekete színű termései alapján lehet felismerni. Termesztett kultúrváltozatait két nagyobb csoportba sorolják: 1. puha, leveses húsú, édes ízű, éretten fekete termésű szívcseresznyék (convar. julianna); 2. kemény, ropogós húsú, alig leveses, kevésbé édes, éretten piros termésű ropogós cseresznyék (convar. duracina).
Más fajokkal alkotott hibridjei közül a madárcseresznye - csepleszmeggy keverékfajt kell kiemelni. Neves dendrológusunk, KÁRPÁTI ZOLTÁN 1944- ben Cerasus x mohácsyana névvel illette ezt a hibridet, mely elsôsorban a madárcseresznyének már nem kedvezô meleg, meszes talajú, száraz és napos termôhelyeken életképes. Gyakran kisebb (10 m) fává is megnô, levelei a csepleszmeggyéhez hasonlóan kicsik és bôrszerűek. A sajmeggyel és közönséges meggyel alkotott hibridjei a természetbôl nem, csak mesterségesen elôállítva ismeretesek.

Termőhelyi igény

A madárcseresznye termőhelyi igénye a magyarországi erdészeti termőhelyértékelés kategóriái szerint a következőképpen határozható meg. A madárcseresznye tipikus mezofil fafaj, súlypontosan gyertyános-tölgyes klímaövezetben fordul elő,de ( kevésbé jellemzően) egy-egy szál előfordulhat a bükkös és cseres-kocsánytalan tölgyes övezetben is. Az erdős-sztyep klímaövezetből hiányzik.
A hidrológiai viszonyokat (a csapadékon kivüli vizbevételi lehetőségeket) tekintve általábana " többletvizhatástól független" kategóriában fordul elő, vagyis jellemzően a csapadékviz mennyiségére támaszkodik.Ez utóbbi szükséges mértéke 650-750 mm/év közötti, ritkán ezen alul vagy felül is előfordul, de ilyenkor a talajviszonyoknak, klímának az optimumot kell mutatnia számára. Nagyon ritkán megtaláljuk még a szivárgó vizes hidrológiai kategóriában is, valamint a talaj mélyebb rétegeiben megjelenő, viztorlasztó réteget képző agyagos talajréteg esetén a "változó vízellátottságú" kategóriában is, de ez már semmiképpen sem jellemző rá, inkább a véletlen telepíti meg ilyen helyen.
Talajtípusok vonatkozásában elsődleges a barna erdőtalajok főtípusában van, legjobb növekedéssel az agyagbemosódásos barna erdőtalajon, valamivel gyengébb növekedéssel a barnaföldön találjuk.Helyenként előfordulhat a podzolos és kovárványos barna erdőtalajokon is. Kisseb jelentőségű talajtípuselőfordulás az elterjedési területén belül: barna rendzina, mélyebb ranker talajok. A talaj fizikai félesége vályog, kevés agyagosodás még lehetséges előfordulási helyén. Homok csak akkor, ha kovárványcsíkos vagy rozsdabarna erdőtalajokon vizsgálódunk. A talajban kevés kőzettörmelék is lehetséges, elsősorban a szurdokerdők rendzina talajaiban vagy hordalék talajain.Termőréteg mélység tekintetében a közepes mélységű az igen mély termőrétegig mindenütt lehetséges.Sekély talajon nem érzi jól magát, ideig- óráig tudja magát fenntartani. A Majer-féle erdőtípus-rendszerben a félszáraz üde-félnedves kategória a neki való (Melica uniflora ökölógiai fajcsoport),száraz vagy vizes kategóriában nem találjuk.

CSEMETENEVELÉS

Jelentősége a magyar csemetetermesztésben

A madárcseresznye hosszú ideje kedvelt fafaja a magyar csemetetermelőknek. Egyéves csemetéje egyaránt keresett erdészeti és gyümölcsfaiskolai célokra Nyugat-Európában. Sajnos a termelés számszerű adatait elemezve a hazai felhasználás nem mutat kedvező képet, a madárcseresznye alárendelt jelentőségű a magyar erdészeti csemetetermelésben. Ha pedig abba is belegondolunk, hogy ebbôl a szerény mennyiségű megtermelt anyagból csak egy kis hányad marad a hazai erdôkben jelentôs része exportra kerül, másik jelentôs hányadot pedig gyümölcsfa alanynak használnak fel), akkor jogosnak tűnik egyes szakemberek félelme, hogy más fafajok mellett a madárcseresznye is eltűnik lassan az erdeinkbôl.

Magkezelési és csemetetermelési módszerek

Hagyományos módszer szerint a júliusban érô termést a fa alá leterített ponyváról vagy fóliáról szedik fel. Az igazán szép törzsalakú fákról így kevés magot lehet begyűjteni, mert arra a fa nagy méretei miatt nincs mód, hogy a termést éretten, idôben leverjék vagy lerázzák. A ponyvára csak az hullik le, amit a madarak meghagynak. A termés lerázása vagy leverése csak az alacsonyabb fák esetében jöhet szóba, amelyek rendszerint nem a legjobb genotípusok. Ezáltal félô, hogy negatív génszelekció is történik az évek során.
A madárcseresznye magja közel gömbölyű, 7,7-8,5 m m hosszú, 6,8-8,0 mm széles és 5,3-6,0 m m vastag csontár. 1 kg tiszta magban 5-7000 db mag van, ezer-magtömege 150-200 g között ingadozik, az erdészeti gyakorlat 180 g átlag ezermagtömeggel számol. A hazai termesztési gyakorlat szerint, a begyűjtött ter-mést egy-két napos erjesztés után kimossák és rendszerint azonnal el is vetik. Ha valamilyen oknál fogva nem kerül sor a nyári vetésre - amit egyébként legkésôbb szeptember végéig kell elvégezni akkor a magot nedves közegben rétegelve, 3-5 "C-on kb. 3 hónapig tárolják és márciusban vetik. A rétegelés kezdetét tehát a tervezett vetési idôpontból visszafelé számolva kell megállapítani. A takaróföld vastagsága 3-4 cm. 100 %-os használati értékű magból egy folyóméterbe 50 szemet vagy 90 g-ot kell kalkulálni. Rendszerint erélyesen kel és 1 éves korára eléri, sôt lényegesen meghaladja a kiültethetô méretet, amikor 19 db/fm kihozatallal lehet minimálisan számolni.
A madárcseresznye magjának kezelésével kapcsolatban francia és lengyel kutatók megállapították, hogy a mag igen mély embrionális nyugalomban van, amihez egy viszonylag gyenge maghéjgátlás társul.Tapasztalataik szerint a hagyományos rétegelési eljárások nem mindig hoztak kielégítô eredményt, a vetések sok esetben egyenetlenül, foltosan keltek. Mindamellett hogy ez gazdaságilag kedvezôtlen, ökológiailag sem kívánatos, mert a genetikai változatosság csökkenését eredményezi. A fent említett kutatók által kidolgozott vetés elôtti magkezelési eljárás ezeket a hátrányokat kiküszöböli és egyenletes kelést eredményez. Az eljárás lényege, hogy a frissen begyűjtött, kimosott magot elôször két hétig 20 oC-on, majd szintén két hétig 3 "C-on, végül újabb két hétig 25 oC-on, mindig nedves közegben tárolják. A meleg fázisok idôtartamát akkor célszerű növelni, ha a kezelés után a magot hosszú idôre be akarjuk tárolni. Megállapításaik szerint a rétegelô közeg el is hagyható, arra kell csak vigyázni, hogy a mag ne száradjon ki a kezelés során.
Az elôkezelést követôen a felhasználónak választási lehetôsége van: azonnal elveti a magot vagy hosszabb idôre betárolja. A tárolásnak akkor van létjogosultsága, ha több magunk van, mint amennyit el szeretnénk éppen vetni, ha értékes genotípus magját késôbbi vetésekhez is át szeretnénk menteni, vagy ha a csemetekert állapota, vagy az idôjárás nem teszi lehetôvé az azonnali vetést. A tárolás lényege az, hogy a magot az elôkezelés után, környezeti hômérsékletű levegôvel való átfúvatás, vagy egyszerű szikkasztás útján 8-10 o/o nedvességtartalomra kiszárítják és -5 oC-os hűtôbe helyezik. Ily módon kezelve, a madárcseresznye magja évekig eltartható és vetésre készen, bármikor elôvehetô. A vetés elôtt csak egy rövid ideig tartó újranedvesítésre van szükség.
A kelés után a csemete gondos kezelést igényel, ami öntözésbôl, és 10-14 naponként ismételt, gomba elleni permetezésbôl áll. A csíracsemeték nagyon érzékenyek a cilindrospóra-fertôzésre, ami ellen Dithane M-45-tel végzett megelôzô permetezéssel lehet védekezni. Késôbb a blumeriellás levélfoltosság okozhat érzékeny kárt az állományban. A károsítás rendszerint május végén, június elején jelentkezik, az alsó levelek színén liláspiros erek által határolt foltok formájában. A fertôzôtt levelek elsárgulnak, majd nemsokára lehullanak. A fertôzés gyorsan tovaterjed az állományban. A gomba ellen május közepétôl, a negyedik-ötödik lomblevél megjelenéséig 10-14 naponta végzett, rendszeres permetezéssel lehet védekezni. Az alkalmazható vegyszerek Dithane M45, Orthocid 50 WP, Zineb 80, Fundazol 50 WP. Gyakori a levéltetű fertôzés, ami ellen Bi 58 EC, Unifosz 50 EC, vagy Pirimor 50 DP vegyszerrel lehet védekezni.
A bojtos gyökérzet a tenyészidôszak elején, éles szerszámmal elvégzett alávágással, már 1 éves korra is biztosítható. A tapasztalat szerint ezek a csemeték életképesebbek, a betegségekkel szemben ellenállóbbak, mint az alávágatlanok.

ERDÔMÜVELÉSI TULAJDONSÁGOK

A madárcseresznye a gyertyános-kocsánytalan tölgyesek és gyertyános- kocsányos tölgyesek tipikus elegyfája, ökológiai igényei csaknem egybeesnek a gyertyánéval. Szórványosan fellép még a bükkösökben, üdébb tölgyesekben, sziklatörmeléklejtô- és szurdokerdôkben is. A szárazabb hegyvidéki tölgyesekben és bokorerdôkben csak letörpülô, rövidebb életkorú egyedeit lehet megtalálni. Fényigényes fafaj, ezért általában a felsô koronaszintben fordul elô. Alászorult helyzetben, erôs árnyalás mellett sínylôdik. Fiatalon gyorsan nô, de életkora meglehetôsen rövid. 100 évnél idôsebb madárcseresznyérôl így alig van tudomásunk, 70-80 éves korában rendszerint bélkorhadásnak indul, s elpusztul.
A madárcseresznyét az erdészeti gyakorlat másodrendű fafajként tartja számon, mennyiségi fatermesztés szempontjából jelentôsége nem nagy. Erdeink sokféleségének, fajgazdagságának fenntartása érdekében, valamint a minôségi fatermesztés és vadgazdálkodás (utóbbinál a madárcseresznye gyümölcsére kell gondolni) szempontjából azonban a számára megfelelô termôhelyeken jelenléte kívánatos. Magról és tuskósarjról jól, gyökérsarjról mérsékelten újul, idôsebb magfák közelsége esetén a fiatalosokban szép számmal képviselteti magát. Terjesztésében a madarak is jelentôs szerepet játszanak. Az erdôművelési beavatkozások során szálanként és kisebb csoportokban - elsôsorban gyertyánoskocsánytalan és gyertyános-kocsányos tölgyésekben mindenképpen fenntartandók, onnan az 50 éves kortól már erôteljesen jelentkezô természetes elhalás miatt azonban a törzskiválasztó és növedékfokozó gyérítésekkel célszerű kitermelni, ügyelve arra, hogy néhány "magszóró fa" azért maradjon a területen, s az állomány felújítása során a generatív szaporodás biztosított legyen. Ugyanígy célszerű figyelemmel lenni és segíteni a már idôsebb állományban (nagyrészt madarak terjesztésével) megjelenô "jövevény" madárcseresznye egyedeket is! A klasszikus erdôművelés mellett az ültetvényes fatermesztés keretein belül is foglalkoznak a madárcseresznyével. Franciaországban 1-2 ha-os ültetvények létesítését ajánlják a szakemberek a fóldtulajdonosoknak, elsôsorban a legelôk fásítására (kettôs célú hasznosítás), illetve a felesleges élelmiszertermelô mezôgazdasági területek hasznosítására. A javasolt tôszám tág határok között változik: 200-1100 db/ha. Egy ilyen ültetvényben, eltérôen a természetszerű erdôtôl, fontos követelmény az egyöntetűség, mert ezáltal biztosíthatók az intenzív kezelés feltételei. Kihasználva a madárcseresznyének azt a tulajdonságát, hogy gyökérrôl is sarjadzik, gyökérdugványozással lehetne szaporítani a legszebb genotípusokat az ültetvény telepítés céljára.

KÁRTEVÔK ÉS KÓROKOZÓK

A Prunus-félék sok kártevônek és kórokozónak biztosítanak táplálkozási, szaporodási lehetôséget, illetve jelentenek aljzatot. Mégis az mondható, hogy a madáreseresznye, összehasonlítva a gyümölcstermesztésben elterjedt különféle kultúrváltozataival, kevesebb károsítóval és kórokozóval rendelkezik. A legfontosabb kártevôket és kórokozókat célszerű az érintett növényrészek szerint csoportosítva tárgyalni.
A gyökéren, mint általános gyümölcsfa-kórokozót a gyökérgolyvát okozó baktériumot (Agrobacterium tumefaciens) kell megemlíteni. A cserebogárfajok (Melolontha, Polyphylla, Anoxia, stb.) pajorjai a leggyakoribb gyökérkártevôk közé tartoznak. A gyökérfonalférgek (pl. Prathylenchus penetrans) a gyökerek golyvásodását és pusztulását okozzák.
A törzsön megjelenô rákos képzôdményt a Pseudomonas mors-prunorum nevű baktérium okozza. Az akác-pajzstetű (Eulecanium corni) és a kaliforniai pajzstetű (Quadraspidiotus perniciosus) a fiatal, és elnyomott és legyengült fákat támadják meg,okozva azoknak sokszor a pusztulását.A faanyagban a nagy kéregszú (Scolytus mali) és a púpos szú (Anisandrus dispar) megfeketedô menetei élettani és műszaki kárt is okoznak.A nagy farontó lepke (Cossus cossus)széles meneteivel a törzsben hasonló károkat idéz elô. A kéregmoly(Enarmonia Woeberiana) hernyói a törzs alsó részén a kéregben meneteket készítenek, amelyek ott rákos duzzanatokat hoznak létre. A taplógombák közül a sárga gévagomba (Laetiporus sulphureus) az idôs fák kiüregesedését okozza.Az elszáradt ágakon,elpusztult törzseken a rózsaszínes egyrétűtapló (Daedaleopsis confragosa) termôtestek nagyobb számban is elôjönnek. A cseresznyefák speciális taplógombája a cinóbertapló (Pycnoporus cinnabarinus).
A koronában a hajtásokon és ágakon a Prunus necrotic ring spot vírus okozza a nekrotikus gyűrűs foltosságot.A törzsön fellépô baktériumos rákosodás és elhalás a korona vastagabb ágain is felléphet. Az akácpajzstetű és a kaliforniai pajzstetű az egészen vékony ( 1-2 éves) hajtásokon, ágakon is tömegesen elszaporodva a korona részleges vagy teljes pusztulását okozhatják. A Taphrina cerasi nevű bábaseprôt okozó gomba koronatorzulást és ágelhalást okoz.
A leveleken a különbözô vírusok hatására foltosodás, elszínezôdés és levéltorzulás lép fel. A levélfoltosító gombák közül a (Gnomonia erythrostoma) és a (Blumeriella jaapii) okoznak elváltozásokat és részleges levélpusztulást. A levelek kilyukacsosodását a Stigmina carpohila nevű gomba okozza. A ftatal zsenge hajtásokon és a leveleken a fekete cseresznyelevéltetű (Myzus cerasi spp. pruniavium) okoz torzulásokat. A levelek összepödrôdnek, erôs kártétel esetén el is száradnak. A cserebogarak nemzôi rajzáskor szívesen fogyasztják a cseresznyefák leveleit, virágait és fiatal gyümölcskezdeményeit. A lepkehernyók közül a gyapjas lepke (Lymantria dispar), az aranyfarú lepke (Euproctis chrysorrhoea), az amerikai fehér medvelepke (Hyphantria cunea) és a téli araszolók (Geometridae család fajai) kártétele a lombozat részleges vagy teljes elvesztését eredményezheti. A füstösszárnyú levéldarázs (Caliroa cerasi) meztelen csigához hasonló álhernyói a levelek kivázasításával okoznak a hajtásokon lombvesztést.
A virágokat a lombfogyasztó rovarok a levelekkel együtt rágják le, de mint jellegzetes virágkárosító a bundásbogár (Epicometis hirta) és az aranyos virágbogár (Cetonia aurata) a madárcseresznye fákat is felkeresi.
A gyümölcsben a cseresznyelégy (Rhagoletis cerasi) álcái élnek. A gyümölcs rothadását a Glomerella cingulata és a Sclerotinia laxa (= Monilia cinerea) nevű gombák esetenként tömeges méretekben okozzák.A madárcseresznye kártevôi és kórokozói elleni védekezés erdôben csak az egyéb fafajok lombfogyasztói esetében alkalmazott anyagokkal és módszerekkel történik.

A FAANYAG TULAJDONSÁGAI ÉS lPARI FELHASZNÁLÁSA

A fatest anatómiai jellemzôi

A szijácsa sárgásfehér, 3-5 cm széles. A gesztje világos vörösesbarna, zöldesbarna csíkoltsággal. A sugármetszeti "csíkoltság" és a húrmetszeti "rajzosság" az évgyűrűk és a két évgyűrű pászta határozott elkülönülésének köszönhetô (a zöldesbarnás árnyalat a korai pászta nagyobb edényeinek a színhatása). Az ún. "félig gyűrűslikacsú" fafajok közé tartozik, mivel a korai pászta közepes nagyságú edényei nem alkotnak olyan szabályos sorokat, mint ahogy azmegfigyelhetô az igazi gyűrűslikacsú fafajoknál (pl. tölgy, kôris, akác stb.). Keskeny bélsugarai a keresztmetszeten csak nagyítóval láthatók, a sugármetszeten pedig 0,5-1 mm magas "tükrök" formájában. Gyakran megfigyelhetô a rostkötegek hullámos lefutása. A világos, enyhén rózsaszín árnyalatú finom szövetű fát markáns rajzolata teszi igen esztétikussá.
A fatest alapállományát rosttracheidák és részben libriform rostok adják (45- 50 o/o), átlagos hosszuk 1,1 mm. Az edények területi részaránya 35-38 o/o, átmérôjük a korai pásztában 70-80, a késôiben 30-40 mm. A parenchima sejtekbôl felépülô bélsugarak mennyiségi részaránya 17 %, a hosszparenchimáké pedig 2- 3 o/o, igen csekély. Az edények esetenként vörösbarna mézgával tömítettek.

Fahibák, fakárosodások

A szabad állásban növô cseresznye sudarlós törzsfát növeszt, s ennek csak igen rövid szakasza ágtiszta és göcsmentes. Vírusok (gyűrűs mozaikvírus) és gombák már az élôfát is megtámadhatják. A törzsön varas hegszövetek és vízhajtások is elôfordulnak. A kitermelt faanyag nem idôjárásálló, fülledékeny, tehát ügyelni kell a gyors feldolgozásra, helyes tárolásra.

Erdei választékok

A hazai erdôkben elegyfaként jelenlévô madárcseresznyére még ma sem fordítanak kellô fígyelmet a fakitermelések során. Gyakran összevágják tűzifának, mondván: ezzel a néhány törzzsel nincs értelme elkülönítetten foglalkozni. E rendkívül értékes fafajból választékolható:

• furnéripari rönk (színfurnér gyártáshoz),
• fűrészipari rönk,
• fagyártmányfa, kivágás (még extrarövid 0,5 m - méretben is),
• tüzifa (mivel e fafajnak a térfogatra vetített fűtôértéke igen szerény, ezért csak a másra nem alkalmas - erôsen göcsös, beteg - farészek használandók tüzelési célra).

Megmunkálási sajátosságok

Feldolgozáskor tekintettel kell lenni a faanyag fülledékenységére, kisebb biológiai tartósságára. Tehát a fűrész- és furnérüzemekben ügyelni kell a szakszerű tárolásra és az alapanyag gyors feldolgozására. Kültéri felhasználásra nem javasolható. A madárcseresznye fája könnyen, jó minôséggel, méretpontosan fűrészelhetô, gyalulható, marható, csiszolható. Repedésmentesen könnyen szegezhetô, csavarozható. A gôzölt cseresznye jól hajlítható. Ragasztása szintén problémamentes, de tekintettel kell lenni a viszonylag alacsony pH értékre. Lúgokkal való kezeléskor a faanyag mahagóni színű árnyalatot kap. Felületkezeléskor gondot okoz a fotodegradáció, vagyis a fény (UV sugarak) hatására a kezelt faanyagok (bútorok) elveszíthetik természeteszínüket (sötétednek). Így célszerű a cseresznyeszínű pigment pácok, vagy az UV abszorbensek (alapozók) alkalmazása.A nedves cseresznyefa acél és réztárgyakkal való érintkezéskor foltosodhat. A tömörfából (ragasztott fűrészáruból) készített ún. "biobútoroknál" egyre inkább elterjed a felületek viaszolása és/vagy olajozása.

Felhasználási területek

A madárcseresznye fája a fakereskedelembe rönk, fagyártmányfa, fűrészáru és furnér formájában jelenik meg. Az utóbbi években Európában is forgalmazzák az észak-amerikai cseresznye fűrészárut és furnért. A cseresznye a bükk, éger dió és tölgy mellett az wegyik legkeresettebb és legértékesebb bútorfa, ill. belsőtéri faanyaag. E faanyag természetes eleganciája,szépsége különösen a "biedermeier" korszakában vált meghatározó szerepűvé. A cseresznye furnér és tömörfa ma is a stilbútorgyártás fontos alapanyaga.A frontfelületek mellett készítenek belőle székeket, asztalokat, különböző kisbútorokat egyaránt. A gyengébb minőségű vegyes színű cseresznyét dió és mahagóni helyettesítésére is felhasználják. A belső építészetben a cseresznyét szívesen alkalmazzák falak, mennyezetek borítására, lépcsők, korlátok, belső ajtók, reprezentatív terek kialakítására. Mivel a cseresznyefa kiválóan faragható, esztergálható, elterjedten használják dísztárgyak, lámpatestek, különböző fatömegcikkek előállításara, sőt a hangszergyártásban (fafúvósok, pianinók) is.

KULTÚRTÖRTÉNET

A madárcseresznye egyike azon mérsékelt övi lombos fáinknak, amelyhez hasonlót - széles elterjedési területét, előfordulását, számos fajtáját és változatát, felhasználásának, alkalmazásának sokrétűségét tekintve - keveset ismerünk. Számon tartjuk mint vadon tenyésző fafajt, mint gyümölcséért termesztett, étket adó növényt, mint virágával és lombjával díszítő kertalkotó elemet, és mint értékes, különlegesen szép faanyagot adó lombos fát. Nem csoda tehát, hogy a kultúrtörténet, a botanika és a kertészettörténet forrásai bő tájékoztatást adnak a ma emberének a madárcseresznye históriai szerepéről, származásáról és elterjedéséről, termesztett és díszkerti fajtáiról, gyümölcsének sokféleségéről, étkezési és gyógyászati felhasználásáról, a néphitben játszott szerepéről. Európában a madárcseresznyét a paleolit kortól kezdődően, több mint ötezer éve ismerték, és fogyasztották gyümölcsét. Az Alpok lábánál, a svájci Robenhausen, Wangen és Thurner-See környékén az újkőkorban, majd a rákövetkező korai bronzkorban az itt élô néptörzsek által emelt cölöpépítmények növényi maradványainak feltárása során cseresznyemagvakat találtak. Felfedezték a madárcseresznye magjait a Parma melletti "terramare"-ban, az osztrák Mond-see környékén és a hallstatti sóbányában is, mely nyomok bizonyítják, hogy az ôskor gyűjtögetô életmódot folytató emberének táplálékul szolgált a cseresznye.

Az ókori Görögország és Róma cseresznyekultúrája

Az ókori civilizációkban a görög, majd a római kultúrákban találjuk a madárcseresznye termesztésbe vonásának és többrétű hasznosításának kezdeteit. Herodotosz a Kr. e. V. században írt elsôként a görög történetírók között a Kaukázus északi lejtôin és a délorosz síkságon élô szkítákról, akik "fák gyümölcseivel táplálkoznak. Pontikon a neve a fának, amelyrôl táplálkoznak, nagysága pedig körülbelül a fügefáé,babhoz hasonló gyümölcsöt terem, de magja van". Egy évszázaddal késôbb, a Kr. e. IV. században Lüszimakhosz, Diphülosz és Theophrasztosz korából ismert a cseresznyekultúra. Theophrasztosz "Növények története" című művében 500 leírt növény között említi a cseresznyét. A leírásban a fa és annak kérge szerepel részletesen, am -elybôl arra következtethetünk, hogy Hellászban a madárcseresznyét elsôsorban mint bútorfát becsülték.Az ókori Rómában már minden bizonnyal Lucullus elôtt is ismerték és termesztették a madárcseresznyét. Erre utal M.T. Varro "Rerum rusticarum libri tres" c. műve, amelynek I. könyve XXXIX. fejezetében részletesen ír a cseresznyetermesztésrôl, és azt mint a korban általános mezôgazdasági tevékenységet említi.Plinius G. S. /Kr. u. 23-79/ természettudományos munkássága a cseresznyetermesztés históriájának feltárásánál az egyik legalapvetôbb forrás, jóllehet nem mentes bizonyos tévedésektôl. Varro leírása bizonyítja, hogy Itáliában már Krisztus elôtt egy évszázaddal folyt cseresznyetermesztés, így Lucullus nem a nemes fajták meghonosítója, mint azt Plinius állítja. Lucullus szerepe minden bizonnyal arra korlátozódott, hogy új fajtával, vagy fajtákkal lepte meg a rómaiakat. Plinius 8 cseresznyefajtát írt le a Historia Naturalis c. 37 kötetes nagy összefoglaló természettudományos műve XV. könyvének 30. fejezetében: "A cseresznyék közül az Apraniai a legpirosabb és a Lutatiai a legfeketébb, a caeciliai a leggömbölyűbb gyümölcsű. A Juniani cseresznye igen jó izű, de ugyszólván csak a fáról szedve ehető, mert a szállításhoz túlságosan gyenge", a Duránci, amelyet 'Plinius' cseresznyének is neveztek, a legropogósabb fajta.Európában a madárcseresznye a rómaiak közvetítésével terjedt el. Plinius Németországot, Belgiumot, Portugáliát és Angliát említi, mint azon provinciákat, ahová a növény eljutott. Nagy-Britanlúában Kr. u. 50-ben, Kent városában már megtalálható volt e faj. A VII-X: századi cseh és morva városok feltárása során is sok cseresznye- és meggymag került napvilágra, csakúgy a XÍI-XV. századi lengyel leletekbôl.

Magyarországi kultúrtörténeti vonatkozások

A legkorábbi, római kori, hazai kômaglelet Tác-Gorsiumból származik. A Cerasus avium magyarországi termesztésbe vonása a Kr. u. IV században kezdôdött meg a Szerémségben és Pannóniában. A honfoglalást követôen sok gyümölcstôl eredô helynév maradt ránk, amellyel a megtelepülô magyarság megjelölte a birtokán fekvô nevezetesebb helyeket, mint pl. Cseresznyetô, Cseresznyeülés, Cseresznyeszer, Cseresnyésparlag. A korabeli oklevelek, szójegyzékek és szótárak a XIII. századtól kezdôdôen adnak hiteles forrásokat a cseresznyekultúráról. A rendszeres termesztés a XV. század végétôl indult meg, és a XVI. századtól a balkáni gyümölcsfajták meghonosodásával a magyar gyümölcs Európa szerte híres lett. Míg a korábbi évszázadokban mindössze 8 gyümölcsfajt jegyeztek fel hazánk területén, a XVI. században már 8 cseresznyefajtát ismertek. Wenczel Gusztáv a korabeli mezôgazdaságról írott könyvében kiemeli a gyümölcsöskertek jelentôségét és megkülönbözteti az "arbores fructiferae"-t az erdei vad gyümölcsöt termô fáktól, amelyeket "arbores non fructiferae"-nek nevez. Általános volt ekkor, egészen a legutóbbi idôkig, hogy a szôlôk között gyümölcsfákat telepítettek, amelyet gondosan ápoltak és termésüket nagy becsben tartották, szigorúan ôrizték. Lippai János Posoni kertjének "Gyümölcsöskert" leírásában többfajta cseresznyérôl, azok ültetésérôl és oltásáról számol be: "A cseresnye közönségesen két-féle: oltott és oltatlan. Ezek közzül, némellyek öregek, némellyek közép-szerűek, némellyek aprók. Szinekben pedig, ki fekete, ki vörös, kinek fele fejér, fele vörös, ki éppen fejér. Találkozik éppen zöld is, de én még ollyat nem láttam. .Az ize jó édes leves, és egy kicsitfanyarócska szabásu... A z óltott mindenkor jobb a magon költnél. A cseresnye hűves eget, avagv középszerűt szeret: a felette meleget nemigen szenvedheti... .szép cseresnyék, mint a hegyes, és dombos helyeken: ávagy a hegyek, é.s szölôk lábjában. Jó távúl kell egymástul ültetni, a sövények között, avagy mellettek igen alkalmatos."
Takács Sándor tudós szerzetes a "Kertészkedés a török világban" ( I 917) c. művében levéltári források alapján mutatta be a kor kertkultúráját. A XVI- XVII. században patriarkális szokás volt a határainkon túl is ismert fôúri kertekbôl virágmagvak, palánták, zöldség és gyümölcsfélék, gyümölesoltványok ajándékozása, kóstoló küldése a királyi udvarnak és a nemesuraknak, asszonyoknak. "A pálya elnyerése" kedves vetélkedés volt a fôurak és a kertészkedést irányító nagyasszonyok között. Nádasdy gróf 1557. június 14-én kelt levelében kéri feleségét, Kanizsai Orsikát: "Királyné asszonyt ne hagyd cseresznye nélkül.. Az őfelsége leányasszonyait se feledd el... az apró cseresznyébe se nekem, .se királvné asszonynak őfél.ségének ne küldj, hanem az öreg szeműbc, mikor jól megérik. " Késôbb 1560 májusában írta Perzenies Györgynek: "Értem, hogy komádasszonv elvettc az pályát az cseresznyével királyné asszony előtt. . . " Miksa császár 1573-ban kertjeinek megnagyobbításához és megújításához kétféle cseresznyeoltványt kért Veranesics érsektôl: nagyszemű pirosat és öregszemű feketét, amelyet fekete ölyvedi cseresznyének is hívnak. Az "ölyvedi cseresznye" az elsô megkülönböztetett tájfajta, ma is kedvelt gyümölcsünk. Nagyon régi fajta, amely talán az egész cseresznye vándorutat változatlanul járta végig Kerasuntól Európáig.

A madárcseresznye szerepe a táj- és kertalakításban

A XVIII. század végétôl terjedt el Európa és Amerikaszerte az útfásítás gyakorlata, amelynek során gyakran gyümölcsfákat, köztük cseresznyét telepíttek. A szekereket, lovaskocsikat felváltó autók és motoros járművek korában már a fák lehulló gyümölcse balesetveszélyt jelent, így a gyümölcsfák fokozatosan kiszorultak az útfásításnál alkalmazott fafajok sorából.
Mind gyakrabban ültetik azonban sorfaként, fôként települések utcáin, a Cerasus avium rokonfaját, a Cerasus serrulata 'Kanzan'-t, a japáncseresznye rózsaszín teltvirágú fajtáját, amely májusi virágpompájával kápráztatja el a szemlélôt. A japáncseresznye több igen magas díszértékű fajtáját ('Kiku Shidare Sakura' lecsüngô vesszôjű, szomorú változat, 'Amagonava' oszlopos növekedésű fajta) ültetik parkokba, nagy kertekbe szoliterként. A madáreseresznye díszváltozata a Cerasus avium 'Plena', fehér teltvirágú gyönyörű parkfa, amelyet sajnálatos módon japán rokonai az utóbbi idôkben némiképp háttérbe szorítottak.
A termesztett fajták és a díszcseresznyék a kertek, parkok, közterületek kedvelt, dekoratív növényei. A díszcseresznyefák tavaszi virágözöne, nyári üde zöld lombszíne, ôszi sárga, barna, vörös színárnyalatú lombja Rembrandt festményeinek színeit idézve szemet, lelket gyönyörködtet.

-=255=-