Rovat: A más szemével
2000. május 02., kedd 00:00
|
Halszagu rokonok?...Hm! Inkább pálinkaszagú földiek... Kis finn helyreigazgatás
Szokásomtól teljesen eltérően kicsit kötekedek! „Réka" egyébként kedves, csúzli-gumi sorokban megírt élménykéje egy-két dologban kiegészítésre szorul, nemcsak a „halszagú" rokonok jelző miatt - ami súlyos baki -, ugyanis vagy „halszagúak", s akkor nem finnek (hanem norvégek, esetleg dánok), vagy pedig „rokonok" - mármint a finnek -, de nem halszagúak. Írta volna inkább, hogy „kisüsti szagúak" - akkor jó magyar véreimre gyanakodtam volna, hajnalban, disznóölés idején, esetleg „fütyülős barack" szagúakat, akkor még találva is éreztem volna magamat..., no nem most, hanem úgy negyedszázaddal ezelőtt, amikor még nem volt diabetesem, és bevehettem a "negyven cseppet"! Mint olyan valaki, aki hét boldog évet töltöttem Finnországban, furcsállom, hogy a mintegy 300 közös, vagy nagyon hasonló szó mellőzésével, amik mindkét nyelvben ugyanazt jelentik (pl. vér = veri, víz = veszi, kéz = keszi, menni = menne, úszni = uima, kanta (a dunántúli tájszólásokban használatos tej vagy vízhordó edény) ugyancsak kanta finnül...stb., stb.), Réka pont a „vittu" szóra utal, aminek magyar nyelvészeti „rokonszava" csak Piliscsaba lenne, néhány felesleges magán és mássalhangzótól megfosztva. Egyébként a „nussia" (és NEM nussi...) szónak is megvan a magyar rokonszava: „nöszni", mint egyike annak a kb. 300 kifejezésnek ahol a magyar és finn-ugor nyelvészeti rokonság fellelhető. Tavaly, egy hawaii tengeralattjáró kiránduláson a kísérő rámutatott az egyik közelünkben úszkáló halra. „Ennek a halnak kala a neve a hawaii nyelvben!" - „Álljon meg a menet! - rikoltottam. - Kala? Hisz a kala szó finnül halat jelent!" (Figyeltek: hal = kala...) Aznap egész délután azon tűnődtünk Honoluluban, hogy vajon miként került ez a primitív élet-igényekkel összefüggő szó Skandináviából a hawaii nyelvbe? Vagy még régebbi, közös emlékekről van szó, amikről írott történelmünk még nem tudhatott? Az USA egyik északi régiójában van Minnesota. Az "amik" szerint a hely az indián őslakosságtól kapta a nevét. Feltűnően sok skandináv eredetű él ott, minden bizonnyal a vikingek leszármazottjai. A dologban az a bökkenő, hogy „sota" finnül háborút jelent, a „minne" pedig lehet a finn „menne" (azaz menni...) vagy „minä" (azaz én...) s így a Minnesota azt is jelentheti, hogy „háborúba menni". Fantázia? Lehet... A finn nyelvnek a dikciója annyira „magyarosh", hogy 1962-ben a következő mulatságos sztori áldozatául estem. A bolgár Aranyhomokon játszottunk az Orfej Restaurantban zenekarommal, és egyik délben próbálni akartunk, már minden vendég eloldalgott, csak harminc méternyire tőlünk üldögélt még négy úr, kávéját kanalazgatva. Nem akartak sehogyan sem odébb állni. Vártunk, vártunk... Végül: „Odamegyek - szóltam a fiúknak - s megkérdem, meddig maradnak?" Lassan közelítettem, s elégedetten hallottam, hogy MAGYARUL beszélnek. Túl messzire voltak még ahhoz, hogy megértsem, mit, de a hanglejtésből felismertem... Ahogyan egyre közeledtem, rémület töltött el. Valami baj történt a hallásommal? Nem értem, mit beszélnek! Jesszusom! Már egészen közel voltam, méterekre talán, amikor rádöbbentem: „ezek NEM magyarul beszélnek!" Bátortalanul kérdeztem őket, német nyelven, hogy kicsodák? - Finnek vagyunk - válaszolták. Ezt a „bemutatkozót" egy életen át sem tudtam elfelejteni. Akkor találkoztam finnekkel első alkalommal. 35 évvel később az USA- ban, a festői Blue Ridge Parkway tövében egy October Fest vendégeit szórakoztattuk, jobbára németeket, egyrészt a környékről, másrészt Európából is. Az egyik szünetben nagy német asztal vendégeivel nevetgéltünk, s az egyik ezt mondta: - Lajos, te évekig éltél Németországban és most vagy húsz éve Amerikában. Mondd meg, de őszintén, ha választanod lehetne, hol szeretnél élni újra: az USA-ban vagy Németországban? - Finnországban! - feleltem a kicsit kapatosak vihogása közben... Pagony Lajos |