Rovat: A más szemével
2000. július 14., péntek 00:00
|
A jótékony szentnek is magafelé hajlik a keze! Itt félned s nyalnod kell!...
Sajnos, a „Fű mindig zöldebb a kerítésen túl" víziója értesülésem szerint újra szedi áldozatait édes szép hazánkban. A minap itt az amerikai üdülőváros kórháza hívott sürgős tolmácsolásra, mert egy magyar asszonykát szállítottak be szívinfarktusos tünetekkel. Amikor a kórházi labirintuson át szobájáig jutottam, meghökkentem: a lehunyt szemmel pihenő asszonyka a város csúcshoteljének egyik alkalmazottja volt, ráismertem. A nörsz elmagyarázta, hogy mindenféle teszteket fognak végrehajtani, ha a doktor megérkezik, és attól függően bocsátják el, vagy tartják benn további megfigyelésre és kezelésre. Később az asszonyka - nevezzük csak Irmának - elmondta, hogy a napokban, szabadságon lévén, Floridában élő fiát látogatta meg; már ott is rosszul lett, az ottani kórházba is beszállították, de megkönnyebbülése után rögtön visszatért ide, dolgozni kezdett munkahelyén.Tegnap újra szívfájdalmai kezdődtek, és mentőautóval beszállították ide, a kórház „intenzív gondozó" osztályára. „Pedig - sóhajtotta - az autóbusz ott áll meg a hotelnél, én azzal akartam bejönni, de az ottani egészségügyes nem engedte..." Résztvevően bólintottam. „Hát... igen... a mentő 1200 dollár maga. Persze, a biztosító majd... Hm! A feleségem operációjáért 1955-ben már 50.000 dollárt fizetett! Jó, hogy vannak az ilyen védelmek... Ez a kis cirkusz is lesz vagy 5000!" Közben a nörsz magunkra hagyott. Irma különös pillantással méregetett, mintha latolgatná, hogy mennyire lehet őszinte velem? Aztán: „Mondja, Lajos! Azt hallom, vannak itt jótékonysági szervezetek, akikhez fordulni lehet a számla ügyében majd... Igaz ez?" Szóval nincs biztosítása... könyveltem el magamban. Irma újra: „Amikor felvettek ide, kérték a szociális biztonsági számomat (Amerikában az adózás miatt e szám elnyerése nélkülözhetetlen munkavállalásnál. Szerk.), de nekem nincsen ilyen." - De ilyen esetben a hotel nem alkalmazhatja! - Mi nem a hotellel állunk munkaviszonyban. - Hanem?... - Egy floridai cseh vagy lengyel ügynökséggel, akik a magyar ügynökséggel állnak viszonyban. Azok is fizetnek minket. A hotel csak az ügynökségnek fizet, nekünk nem. - Akkor munkavállalói engedélye sincsen? - Nem tudom! Nekem nincs, de az ügynökségnek van, gondolom... - Fizetni kellett valakinek, hogy kint dolgozhassanak Amerikában? - Otthon nem, itt vontak le a fizetésünkből 1200 dollárt, amikor dolgozni kezdtünk. Munkabérünk 5.50 dollár óradíj, a legalacsonyabb megengedett. - Így hát egy betegség, baleset stb. esetén a munkahely nagylelkűségére van utalva, mert semmiféle hivatalosan rendezett háttere nincsen? - Sajnos nincs, de a hotel nagyon rendes hozzánk... De nagyon félek! A többiek engem hibáztatnak, mintha én tehetnék arról, hogy kórházba kerültem, s most lebukás lehet a vége, hogy a szabályok megszegésével dolgozunk. Megüthetjük a bokánkat! Megnyugtattam, hogy nem ők, az éhbérért dolgozó, elesett kicsinyek üthetik meg a bokájukat, hanem az USÁ-ban és Magyarországon ügyködő úgynevezett munkaközvetítő „Ügynökségek", amelyek az emigrációs és munkaügyi törvények megkerülésével, s ki tudja, talán ennél súlyosabban latba eső akciók útján modernizált munkapiaccal kereskednek. E dél-karolinai városban minden évben összejönnek a magyarok augusztus 20. táján, hogy István király napját együttesen ünnepeljék. A parti szokásos szervezője jó előre felhívott és buzdított, hogy a hotelekben dolgozó magyarokat keressem meg, s hívjam el a festői Julian-tó parti kirándulásra. Már akkor gyanús volt a dolog, ugyanis akcióm süket fülekre talált. Az érdekeltek a fülük botját se mozdították, mindaddig, míg „Gabi", a szorgalmas „kiközvetített" magyar pincérek egyike nevén nem nevezte a gyereket, mondván: „ Lajos bácsi! Okos dolog ez? Tán okosabb, ha mi nem mutatkozunk ott..." Vajon miért? Lipták Béla, a külföldön élő magyarok Lobby Szervezetének vezére aláírások tömegével hitelesített beadványokkal ostromolja az US külügyminiszterét, hogy a csehek opciójához hasonlóan, akik vízum nélkül utazhatnak be az Államokba, Magyarország is kapja meg ugyanezt a jogot. Hogy a csehek és lengyelek munkaügyi lehetőségei az USA-ban hogyan vannak szabályozva, nem ismeretes számomra. Viszont tény, hogy e két előzetesen a szovjet blokkhoz tartozó ország fiai és lányai is dolgoznak az USA-ban, ugyancsak közvetítő irodákon keresztül. Régi igazság a latinoktól származó „amit szabad Jupiternek - nem szabad az ökörnek", így az ezekből az országokból alkalmazottak szabályos vagy szabálytalan munkaviszonyainak kérdése nem magyar gond vagy bánat. Viszont felvetem a kérdést: mi a konkrét háttere annak, hogy a hazulról kiközvetített magyarok a kerítésen túli zöld fű keresése közben rájönnek, hogy nekik félni s nyalni kell?... pala |