|
Ki fogott nagyobbat? Januári horgász hírek
Havonta kívánok ezen a helyen beszámolni a horgászatra érzékenyek
részére a Magyar Horgászban közölt érdekesebb eseményekrõl. Ezen
túlmenõen, ha valamelyik kedves horgász társnak lenne mondanivalója
nyugodtan keressen meg emailen és szívesen megjelentetjük írását vagy
fényképét illetve mindkettõt. Segítsetek kedves horgász társak
változatosabbá tenni ezt a rovatot!
Ez az 52 cm hosszú és 61 cm legnagyobb kerületû dévér az öreg dunában fejezte be földi létét és gyorsan bekerült a szákba, amit utolsó mérgében még szétrúgott. Érdekes, hogy szeptember lévén még volt benne egy kilónyi ikra és -mondja még valaki, hogy nem élnek jól a dunai halak- egy kilónyi zsír. Még ezen kívül is maradt három kilónyi halhús, amibõl az egész család jóízûen falatozott.
Kiss László a pogányi tavon 1998 augusztus 29-én 65,28 kg-os busát fogott. Amikor busa fogásról olvasok, akkor mindig akaratlanul is fejembe ötlik a gondolat, hogy ezt a halfajt szabályosan, szájba akadt horoggal csak ritkán és véletlenül lehet fogni. Na már most ha így áll a dolog, akkor vajon sportszerû-e a busa fogás? Össze lehet-e hasonlítani más halfajok fogásával, melyeket szabályosan a csali beszippantásával együtt a horog szájba akasztásával fognak meg a horgászok? Azt hiszem nyugodtan mondhatjuk, hogy nem. Ez más kategória. Mint ahogy ebben az esetben is a pergetésre használt mû csali hármas horga a hal farkába akadt Kiss László sokáig pontyozással biztosította családja részére a halhúst. Késõbb a barátai ajánlatára kezdett blinkerezéssel rablóhalakra horgászni és az elmúlt húsz évben profivá nõtte ki magát. Ennek során sok szép süllõt, csukát, balint és harcsát fogott. Eddigi legnagyobb harcsája 75 kg-os volt 1997-ben, ami igen csak tiszteletet követelõ méret. Érdekes módon 1998-ban tömegesen kezdte el fogni a busákat, amit a kifogott 12 q is mutat! Mindegyiket wobblerezés közben akasztja meg, ami ugye jókora hármas horoggal van ellátva. Na már most ez sporthorgászat vagy gereblyézés? Ha sporthorgászat akkor ugye egyéb halfajokat is szabad így fogni? Ha gereblyézés akkor nem helyes, hogy a többi szabályos feltételekkel fogott halak között kapunk híreket az ilyen fogásokról. Még az is megfordul a fejemben, hogy a gereblyézés során biztosan más halfajok is áldozatul esnek külsõ akadással nem is beszélve a sérültekrõl. Nos ezt a hatalmas halat a farkánál megakasztva mintegy negyed órán át fárasztva (ami igen rövid idõ!) este hét órakor sikerült megszákolni. Egyéb méretei: 113/115 cm. Arról nem szól a híradás, hogy jóízû-e az ekkora busa és mire használták a rengeteg halhúst?
Paducot fogni sosem könnyû. Kapása nagyon gyors, igen jó reflexének kell lenni, aki dagadt szákkal akar haza menni. Különösen nehéz paducot fogni, ha a körülmények messze vannak az optimumtól. Döme Gábor egy ilyen közel sem optimális õszi dunai paducozásról számol be a Magyar Horgászban. Novemberben az ismert csapadékos idõben -amikor a Tisza mentén óriási árvizek voltak - a Duna vízállása is jóval magasabb volt a sok éves átlagnál. Ha ilyenkor valaki halat akar fogni, akkor annak jól kell ismerni a helyet és a felszerelésében is rugalmasnak kell lenni. Elõször is a 4-4,5-es áradó vízben ami uszadékot rengeteget visz magával, nagyon körültekintõen kell a helyet megválasztani. Etetéssel tudjuk csak a halat helyben tartani, tehát elsõ feladat az etetõ anyagot bekeverni és sóderral jól összegyúrni, hogy ne sodorja el a víz a kívánt helyrõl. Amikor ez megtörtént, jöhetett a bot összeállítása. 11 m-es rakó botot használtak, 0,14-es fõzsinórral, 0,12-es elõkével és a 16-os horgot 50-60 cm-es elõkére kötötték. Csak túlsúlyos szereléket lehetett az etetésen tartani oly módon, hogy a 30 gr-os forgóval kombinált körteólom adta a megfelelõ szerelést. Az ólom fölött arasznyira páter noszter fület kellett kötni, ebbe akasztották az elõbbi elõkét. Az így összeállított szerelék ott is maradt, ahova tették. Az úszó hosszú vékony ceruza úszó volt. Kapás azonban mindaddig nem volt, amíg az ólmot a fenékrõl felemelve kicsit arrébb nem rakták. Ahogy az elõke fellibbent a fenékrõl már ugrott is a csontira az elsõ termetes paduc. A kapást nem lehetett nem észrevenni. A feszes zsinór miatt olyan ütés ment végig a boton, hogy majdnem kivette azt a horgász kezébõl. A módszer ezután pofon egyszerûnek tûnt. Az etetésre kellett rátenni az ólmot, majd ha nem volt kapás, 30-50 cm-el arrébb tenni. A kapások 70%-a a körteólom megemelésekor történt. A döglöttnek hitt víz az ismételt etetéssel jó halasnak bizonyult és a paducokat és egy jászt helyben lehetett tartani. A csali csonti és pinki csokor volt. Az elakadások száma minimális volt és a közel 1 m-es elõke volt a legfogósabb. Ekkor bizonyult a 16-os horgon levõ csali a legtermészetesebbnek, hogy az egyébként óvatos paduc is gyanakvás nélkül vette fel. A módszer fogósságát bizonyítja, hogy egy délelõtt 19 paducot és egy jászkeszeget fogtak az ügyes horgászok. Bokor Károly számol be egy kellemesen eltöltött dunai kirándulásról. Mint lelkes dunai horgász a Bajától délre levõ részeket járja és elsõsorban az egyenes fogúakat keresi. A beszámolt horgászaton két napot kötött össze éjszakával fûszerezve. Azon a bizonyos napon a Duna kellemesebbik oldalát mutatta, nem áradt, nem volt piszkos sõt még kismértékû pezsdülés is emelte a reményeket. A csónak kikötõben gyorsan átpakolt az unatkozó ladikba és motorjával a horgász szívet megdobogtató ruganyok irányába tartott. Egy part menti fa árnyékában kishalakat látott ugrándozni és elhatározta, hogy beszerzi a szükséges kishal mennyiséget. Ez csontival nem okozott gondot és egy közelben rabló balin mindjárt elõszedette a pergetõ szerszámot. Most a balin bizonyult ügyesebbnek és egy óvatos kóstoló után elriadt. Ez gyakran elõfordul a rablóhalra pergetõvel és egy jó horgász ettõl nem veszíti el a kedvét. Sõt felvillanyozódik és újabb bevetésre kész. Így tett a mi horgászunk is és az egyik akadó közelében horgonyzott le halszelettel süllõzni. Rövidesen az egyik friss snecibõl vágott halszeletet valami cibálni kezdte, de nem bírt vele. Ilyenkor a horgász megpróbálja kisebbre cserélni, hátha a látogató azt könnyebben beveszi és közelebbi ismeretséget lehet kötni vele. Most is így történt, azonban a látogató hívatlan volt, mivel kevesen örülnek a halszeletet elõszeretettel eszegetõ alig arasznyi békafejû gébnek. Azon a vízterületen elég gyakori vendég a gébek ezen fajtája, azonban védettségének megfelelõen a horog kiszabadítása után mehet vissza az éltetõ habok közé. Különben érdekes hal, mint a képen is látható.
A limányban spriccelnek a kishalak, amint egy-egy kisebb balin közéjük vág. Beljebb a sodor vonal szélén néha hatalmas busák loccsannak. A wobblerre nincs érdeklõdõ pedig már sötétedik. Végre a jellegzetes süllõ rablás borzolja a horgász elõtti víz felszínt. Ilyenkor újult erõvel repül a wobbler és a behúzás során a jó vezetés felkelti az esti ragadozó figyelmét. Most is így van és egy villany áram szerû ütéssel teszi le névjegyét a már régen várt látogató. Mindjárt heves bot emelés a válasz és a jó ellenállás megnyugtató a horgász lelki világára. Egy kis ügyeskedés és már a kövezés elõtti vízen táncol a jó kilós süllõ. Bilincsre kerül és vissza vízbe, ez már jó jel, hal nélkül már nem marad a horgász. További dobálásra van még egy jó kapás és határozott húzás azonban a mélyre törõ hal egy idõ után megszabadul a horogtól. Pedig harcsa volt a vendég, amit az elõke fölötti nyálka maradék elárul. Ezután feltûnik, hogy a kövezés part felöli részén vannak rablások, pedig ott sekély a víz, persze a kishalak szeretnek ott tartózkodni. Ez már meg is magyarázza, hogy mit keresnek ott a süllõk. Repül is a wobbler és erõs rávágás jelzi, hogy jó volt az elképzelés. Gyors egymás után két süllõ kap divatos bilincset a szájába és együtt gondolkodhatnak a horgászok illetlen viselkedésén. Közben jól elszaladt az idõ, hûvös is lett, jöhet a pihenés. Persze a csónak alján nem túl kényelmes a fekvés, meg forogni sem lehet, de hát segít a jó levegõ és a Duna sejtelmes folyása. Nem kell attól tartani, hogy elalszik az ember, mert ilyen kényelmetlenül nem lehet sokáig aludni. Még csillagos az ég, mikor elgémberedve mászik ki emberünk a csónakból és egy-két tornamutatvány után már is a bot után nyúl. A hajnali süllõk híresek. Lendül a bot, repül a zsinór a wobblerrel, csak tudják a süllõk is, hogy mire kell rávágniuk! Már eltûnnek a csillagok és az áldott napocska kezdi megvilágítani az eget, amikor szinte váratlanul jó rávágás jelzi a reggeli süllõ érkeztét. Ez is olyan kilós, úgy látszik ez a szabvány méret errefelé. Bilincsre kerül az új jövevény is és ha már úgy is kézmosás történt, akkor jöhet a reggeli. Mi lenne, ha a természetes csalit kínálná fel a horgász? Lássuk tényleg mi lenne! Egy jól ismert víz alatti kövezés a célpont, ahol jó 6 m-es víz van. Igen jó lesz mártogatásra! Jó totyogós szelettel kezdõdik a cincálgatás. A kezdeti eseménytelenséget egy ránehezedés szünteti meg. A bot spicce néhányszor belebólint a mélybe, aztán megáll, de él a zsinór vége csak beforgat és nyel a koma. Aztán jön egy tompa húzás és határozott beemelés a válasz. Úgy látszik nem tetszett a víz fölül jövõ erõszak, mert élénk a visszabeszélés. Azonban nem kegyelmez a horog, a zsinór és a felszínre kényszeríti a szép kék csíkokkal fedett haltestet. Jó látni, amint a mélybõl elõtûnik a büszke hal és megadóan elfekszik a vízen, mint akinek nincs már esélye. Szép az élet, ilyenkor bizonyosan. Még egy délceg kõsüllõ és befejezésül egy szabvány fogassüllõ az áldozat és a langyos délelõttben úgy érzi az ember, hogy nem sok jobb dolog van a vízen eltöltött néhány óránál. Persze a fogott halak megédesítik ezeket az érzéseket.
|