|
az etnikai földcsuszamlásról... A nacionalizmus alkonya.
Kis nemzetek gondja. Ha
fiatal
kolozsvári újságírónő kollégánk megütközött a pesti "nepper"-piacok
kavalkádjának távol-keleti Harun Al Rasidjain, ha sokan úgy
érzik, a tatárjárás korabeli idők köszöntöttek hazánkra, mert
keresztül-kasul lófrálnak az országban a hajdanában csak
egzotikus dzsemborikon
látott idegenek, akik olykor kereskednek, olykor csempésznek, sőt,
olykor lőnek is - vigasztalódjanak: "nem
vagyunk egyedül". A fajták és népek közötti vérátömlesztés soha nem
látott méretekben folyik világszerte. Az előmozdító okokat most ne
kutassuk, gyökerük a gyorsuló világ gazdasági, politikai, világnézeti
egymásrahatásának szédületes tempójában leledzik. Ágálni ellene
hiábavaló, ezért inkább "status quo"-nak kell elfogadni, mintsem
elhárítható jelenségnek.
Nem igaz, hogy a spontán és nem tudatosan szubverzív céllal
előmozdított beáramlás egy nép vagy nemzet létét negatívan
befolyásolja. A "NEWSWEEK" magazin cikke
 a statisztika elemző módszerével utal arra, hogy az USA "fehér" lakossága 2005-ben még az összlakosság 71%-a lesz, de 2050-ben már csak 53%-a, ugyanakkor a hispanikus lakosság aránya 13%-ról 25%-ra nő, és a negroid népesség szerény, mintegy 2%-os növekedése mellett az ázsiai eredetűek arányszáma megduplázódik. A különböző társadalomkutató vizsgálatok, "pollok" stb. szerint a latinok számos kérdésben, így például a házasságon kívüli nemi élet, vagy akár az alkoholizmus és a dohányzás tekintetében is sokkal inkább önmegtartóztatók. Az aktív latin társadalom már ma fiatal, és a szakértők szerint egyre inkább fiatalodik. Ez a nyelvtudást tekintve azt is jelenti, hogy míg az idősebb korosztály majdnem 100%-a csak spanyolul beszél, a fiatalabbak 40%-a ma már mindkét nyelvet beszéli! Bár a hispániai származású lakosság zöme szerényebb jövedelmű - a kulturális kifejeződés területein egyre nagyobb teret hódít. Ricky Martin, Jennifer Lopez mellett - akik a popzene toplistáin domináló helyet foglalnak el - a latin zene művelőinek ezrei érnek fel nap mint nap a Parnasszusra, páratlan népszerűséggel. Mintegy huszonöt évvel ezelőtt, világ körüli útjaim során kialakult bennem a meggyőződés, hogy a zenei érzék és muzikalitás, mint az egyén életének elválaszthatatlanul hatásos eleme, glóbuszunk csúcsától az egyenlítő irányába haladva egyre erőteljesebbé válik, és talán ez a magyarázata az olasz, spanyol, Földközi-tenger környéki népek fokozott muzikalitásának - sok északi ország szülötteinek adottságaival szemben. Itt most rossz vért és elkeseredést szülő összehasonlítások helyett csak arra a megkönnyebbült, felszabadult, repeső érzésre emlékezem, amit mindannyiszor éreztem, amikor Dél-Amerika felé haladva az óceánon a rádióállomások nyelvi és stiláris Bábeljéből egyre plasztikusabban nyúlt tudatunkba Venezuela, majd Rio de Janeiro a maga giccsmentes, igaz, dallamokban gazdag muzsikájával. Latin zene... talán ez fogja megmenteni az innen-onnan egybegyűjtött, eklektikus, lelki értelemben hazátlan, már sehová sem tartozó amerikai pop-muzsikát. Pagony Lajos |