Rovat: A más szemével
1999. szeptember 05., vasárnap 00:00
|
Linden könyve az allatok intelligenciájáról Min tűnődik a majom?
Az eltelt évtizedek során végrehajtott számtalan kísérlet és gondos kutatómunka már eddig is sok érdekes eredményt produkált. Gondoljunk csak az atlantai állatkert gorillájának, KOKO-nak a történetére. Ez az emberszabású majom gondozójával olyan különlegesen kifejlesztett közlési kapcsolatot tart fenn, amely nemcsak szimpla utasítások megértéséből és végrehajtásából táplálkozik, hanem az állat ítéletalkotói tevékenységére is utal. Az állatok, így KOKO reakciójából is kiindulva az állatvilág intellektuális, mérlegelő készséget igénylő gondolkodási képességét tagadó kreativisták (tehát azok, akik a tudományos tények helyett vallási mítoszokban keresik a világ kialakulásának körülményeit) teljesen téves módon, NEM az állat önérdekeiből eredő okokat és indítékokat keresnek az állat intellektusának megítélésénél, hanem az emberi reakció mintáit kopírozzák. Csak a legutóbbi évek eredményei nyitották fel szemünket a felismerésre: az állatoknak - és azokon belül az egyes fajtáknak is - egészen speciális etikai „törvényeik" vannak, melyek a humánus társadalométól merőben eltérőek lehetnek. Eugene Linden „The Parrot’s lament" c. új könyve valóban új korszakot nyit a kutató számára. Se szeri, se száma az állatvilágból a dokumentált intelligencia-bizonyítékoknak. Ott van a fiatal orángután, Fu Manchu esete, „aki" a legbonyolultabb ketreczáró berendezést rafináltan kinyitva kétszer is megszökött, végül titokban megfigyelték, hogyan ügyködik serényen és türelemmel, kartonfecniket is használva, hogy a zárak rugós nyelveit blokkolja. A majmok fajtái más és más módon reagálnak egy szerszámra. BEN BECK ismert zoológus mondotta: „Ha csavarhúzót adsz egy csimpánznak, az mindent megpróbál vele, kivéve amire használják. Ha egy gorillának adod: először visszariadva hátrál, hátha megsérül tőle, majd megpróbálja megenni, végül megunja s ügyet sem vet rá. Ha orángután kapja, az eldugja s ha egyedül marad, megpróbálja a ketrecét szétszedni vele!" Az orángutánok szuperintelligens szökevények. A csimpánz, Sheba viszont a szerénység hasznosságát fogta fel. Villámgyorsan megtanulta, hogy ha kirakott ételadagok közül a kisebbikre mutat rá, a nagyobbikkal jutalmazzák. Gyerekekkel is megpróbálták ezt, de csak négy évesekkel sikerült a kísérlet, azon alul a gyermek nem értette meg „szerénysége" előnyét! Chantek, az orángután, a Tennessee Egyetem Lyn Miles nevű zoológusának jóvoltából 150 szót tanult meg a siketnémák jelbeszédéből - de ez még nem minden! Megértette, hogy ha kisebb munkákat is elvégez, például kitakarítja a „szobáját", pénzérméket kap érte, amin később Lynnnel autózva csemegét vehet magának... Az állat idővel érzékelni kezdte az egyes érmék értékét is. Ekkor Lyn takarékoskodni, adakozni, jótékonykodni kezdte tanítani Chanteket, ami persze egyike a legnehezebb feladatoknak. Chantek ma az atlantai állatkertben él. Amikor Lyn kérte a majmot, hogy ossza meg vele a kapott szőlőt, Chantek pillanat alatt felfalta a gyümölcsöt, majd - emlékezve arra, hogy „osztozásra" kérték - az üres csutkát odaadta Lynnek... Mi az intelligencia?... - kérdi a tudomány. Ha az élet a faj fennmaradásának szentelt, akkor az intelligencia célja, hogy ez az örökletesség funkcionáljon. Tehát eszköz. Eugen Linden könyve mutatja, hogy „ha az értelem egyszer megszabadul a vallási, kulturális és fizikai kontrolltól, magas hőfokon és gyorsan fogyaszt el és alakít át mindent maga körül." A mű érdekesebbnél érdekesebb eseteket ír le és analizál - a gondolkodó emberfő legnagyobb örömére. Ez a tudományos haladás záloga. Pagony Lajos |