CyberPress.Sopron

"vannak dolgok égen s földön"...

Az Interneten folyó viták között talán legérdekesebb a HIX által életrehívott és sokak figyelmét felkeltő "PARA" lista, amely a köznyelv által "természetfelettinek" aposztrofált jelenségekkel foglalkozik. Ebbe a témakörbe magától értetődően igen sok minden belefér, a telepátiától a lélekvándorlásig, és se szeri, se száma az egyrészt Interneten, másrészt könyvesboltok polcain fellelhető, idevágó irodalomnak.

Évtizedekkel ezelőtt Bieberauer Richard, protestáns misszionárius (mert ilyen is van!) "Ez is India!" című, gondosan dokumentált reinkarnációs eseteket tárt fel könyvében, amiket hosszú időn át Indiában élve, maga gyűjtött össze, s járt utána hitelességüknek. Talán a legérdekesebb történet azé a 13 éves kisfiúé, aki álmában egy, a Gangesen 350 kilométeres távolságban elkövetett gyilkosságot élt át grafikus pontossággal, és a gyanított helyszín prefektusának nyomozati papírjaiból kiderült, hogy a leírt eset 30 évvel az álom előtt történt, éspedig ugyanúgy, ahogyan a gyermek leírta.

A HIX "para" listáján annak idején beszámoltam arról, hogy eddigi életem során három, a paranormális történések kereteibe tartozó esemény részese voltam.

Győrben élő apámmal halála előtti éveiben úgyszólván sohasem találkoztam. 1953. október 23-án, Szolnokon egy sakkverseny utolsó fordulójában játszmám függőben maradt. Ha másnap reggel nyerek, megnyerem a versenyt Törteli Imre előtt. Késő éjszakáig elemeztem az állást a vasutas-szállóban, míg elnyomott az álom. Hirtelen "felriadtam", mert egy apám jól ismert öltönyét viselő test feküdt előttem, a fejét nem láttam, de éreztem, hogy sír, könnyei csorognak. Nem szoktam álmodni, így ez az élmény tényleg felébresztett. Másnap alaktalan sejtésekkel telve utaztam haza Salgótarjánba, ahol az üres lakásba bedobott posta tetején távirat közölte a hírt: apám éjjel agyvérzésben elhunyt.

1966 szeptemberében Aachenben kocsimmal a forgalmas piactéri parkolóból akartam kitolatni. Mögöttem tiszta a levegő, veszély nincs a láthatáron. Ráteszem lábamat a gázpedálra, s e pillanatban tisztán csendülő hang szólal meg: "Nem! Ne tedd!..." A hang olyannyira artikuláltan hallható volt, hogy kiszálltam a kocsiból, és utánanéztem a hangforrásnak... Ekkor pillantottam meg azt a két év körüli fiúcskát, aki a kocsim alá begurult labdáját nagy szorgalommal, a kerekek között hemperegve próbálta visszaszerezni. Ha akkor elindulok...

1998 májusában egyik este, a Horizons dobogóján, itt Asheville-ben, egy hosszabb Gershwin egyveleget zongoráztam, amikor a mocorgás hangjából tudtam, hogy valaki a hátam mögé állt s most ott lebzsel, amit mindig szívből utáltam. Befejezve a darabot még arra se méltattam, hogy megforduljak, így jelezve rosszallásomat. De a valaki megszólalt:

- I'm the reincarnation of Gershwin!

- What?... - rikoltottam tele szájjal és megfordultam. Leesett az állam. Ilyen hasonlatosságot még életemben nem láttam. A táskámban van egy eredeti George Gershwin-fénykép, és a fickó ott mögöttem egy az egyben, kiköpött hasonmása volt, mintha klónozták volna! Az illető egyébként mérnök volt Burbankban (California). Aznap született 1938-ban, amikor Gershwin meghalt. Elmondása szerint hipnózisban olyan családi titkokat teregetett ki a Gershwin-famíliáról, amiket csak a leges-legbeavatottabb rokonság tudhatott. Noha ellenállhatatlanul vonzódott a muzsikához, ő maga sohsem játszott semmilyen hangszeren...

Ezek a példák is arra vallanak, hogy a mindennap embere körül ma is, és minden percben olyan természetű ráhatások tevékenykednek, amiket hagyományos úton, hagyományos eszközökkel még, vagy egyáltalán soha sem lesz lehetséges dedukció útján megmagyarázni. Talán a jövő megoldásokat kreál e téren is.

Pagony Lajos