CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: A más szemével

2000. július 16., vasárnap 00:00


A majomnak jó! Ő nem beszél!

A nyelv és ész még nem nyelvész!

Nemcsak az idegenek nyelve: az idegen nyelv se papsajt!...
Motto: öngúnyért még senki sem haragudott meg...


Most itt nem AIDS-ről, tudományoskodásról meg pedagógiai szaktanácsadásról lesz szó, s azon is csak futólag akadok fenn, hogy a külországokat majmoló, reménytelen vízionisták telefonáláskor a búcsúzásnál „hellóznak", noha az ánglusok fiai találkozáskor köszöntik így egymást, és azon is, hogy nálunk a Duna-Tisza mentén sőt Tiszán innen és Dunán túl is egyre több a „Dzsek", a „Dzsimm", a „Dzsán" és a „Bill", hisz úgy látszik a Jakabok, Jánosok, Vilmosok és társaik kihaltak.

Ha nálunk a Jánosok tudnák, hogy angol nevük - John - a hétköznapi beszédben, tehát még csak nem is „szlengben", klozetot, WC-t, illemhelyet, vagy amit akartok, jelent, aligha cserélnék fel oly készségesen szép, magyar hangzású nevüket az angolra.

A Bermudákon a Princess Hotel előkelő éttermében a zongora a női WC (ezt ugyi előkelően „powder roomnak", azaz sminkelőnek nevezik...) bejárata közelében leledzett. Egy alkalommal különösen büszkén fejeztem be Debussy E-dúr Arabeszkjét, amikor egy csinos hölgy libegett hozzám, s én TUDTAM, hogy gratulálni fog!
Ehelyett:
„Drágám, hol van a john?..." - azaz a toalett...

Lemondóan mutattam a hátam mögé... Szóval, jobb, ha a magyar Johnok emlékeznek nevük „varázsára..."

Vannak, akik emlékeznek Bing Crosby gyönyörű hangjára a negyvenes évekből, és a Sibonney-ra, amibe annak idején a jó magyar közönség zöme - csakúgy, mint ma egy Lennon-, Rolling Stones-, Elvis- vagy Ricky Martin-nótába - bolondult bele. „Milyen kár - mondta az ötvenes évek elején nekem Ákos Stefi, az akkor nagymenő énekesnő -, hogy a Sibonney-re nincs egy jó magyar szöveg. Igazán írhatnál egyet nekem, egy csomó rádiófelvételem lesz, befuttathatnálak vele mint szövegírót!"

Ösztönzését tett követte, leültem a hangszerhez, fejemet gondolkodó pózban tenyerembe hajtottam, s hamarosan megszültem a következő szöveget Stefinek, exkluzívra...

Sibonney, legszebb álmom, jöttöd várom, Sibonney!...
Szerelem száll a szélben, s már a mélyben kél az éj...
Csak feléd húz a szívem, és ha ajkad elérem, felizzik a vér,
Sibonney, a láng ellobban, ölelj jobban Sibonney...
Míg hajóm végtelen tenger sodorja nyugtalan vizén
Egy remény éltet csak az, hogy még egyszer látlak én ...
stb...


Mentségemül szolgáljon, hogy akkor még fogalmam sem volt arról, hogy mi a Sibonney? Sibonney? Szibó né? Mondok: ez egy női név, esetleg a Szibó felesége, szerencsére nem Szabóné, mert abból esetleg óriási botrány lehetne, képzeljétek el a szöveget, a Sibonneyt mindenütt Szabónéval behelyettesítve... És tényleg! Kossuth és Petőfi idején mégcsak Szabóné lehetett volna az igazi magyar fordítás! De hát bánja a fene! Ha Szibóné, hát Szibóné!...
És elküldtem a Stefinek...
Két hét múlva a következő levelet kaptam:
„Apukám! Meg vagy te őrülve? Tudod mi a Sibonney? A világ legmérgesebb pókja, csípése halálos, olyan, mint a skorpióé, és ilyen hülyeséggel akarsz lejáratni engem?"

Hát... szégyenkezve nekiültem, és a szöveg közepét átírtam, imígyen:
„Míg hajóm végtelen tenger sodorja nyugtalan vizén
Egy remény éltet csak, az, hogy még egyszer látlak én,
Ez a nő, mint egy halálos pók, szívja a vérem,
Ezért is nevezik Sibonneynek, úgy vélem...
A láng ellobban, csípj még jobban, Sibonney..."


Sajnos, nem használt...Senki sem volt hajlandó így elénekelni... Így csak magam dúdolgattam idegen országokban, ahol senki se értette, és egyeseknek tetszett. Az a gyanúm, hogy a hazánkban futtatott angol szövegek egy része is ezt a sorsot érdemli. Sok filozófiai sületlenséget olvastam már, de eddig senkitől sem láttam hirdetni azt, hogy: „a legjobb, amit nem értünk..." Nem vicc: egy turistacsoport Kínában pompás zászlócskákat vásárolt köszöntő szövegekkel, amikről otthon a fordítás során kiderült, hogy a legmocskosabb nyelven írt trivialitás, és átkok az olvasó fejére!

pala