CyberPress.Sopron

A befolyásolás és megfélemlítés határai

A közel másfélmilliárd kínai nem rajong a kereszténységért. Hivatalosan nem ellenséges, de nem is tartja számon. Indiában a napokban született az egymilliárdos népesség határköveként az a csecsemő, aki talán hindu, talán mohamedán, de aligha keresztény. A Magyarország által is körüludvarolt Európai Unió az Egyesült Államokat jóval megelőzve siet szálait a középkori keresztény felfogás szellemében még hitetlen pogányként elkönyvelt, hatalmas Kínával szorosra vonni.

Amerika egy része - nem a keresztény felekezetek vagy papjaik, hanem a szakszervezetek és más, állítólag a dolgozók érdekében ellenlábas szervezetek - ágálnak a kínaiakkal való érdek-összefonódás ellen, mondván, hogy az majdan munkanélküliséget fog okozni. Nem hallottam arról, hogy egyetlen amerikai keresztény vallás-csoport etikai vagy dogmatikai meggondolások alapján tiltakozott volna a kínaiakkal való szorosabb gazdasági együttműködés ellen. Sajnos, se Indiában jártomban, se Kínában nem láttam keresztény templomot, vagy más utalást a kereszténységre.

A középkorban, amikor a pápák keresztes hadakat áldottak meg és az oszmán birodalom karddal akarta Európát a muzulmánok „igaz hitére" téríteni - vallási véleményekért divatos volt ölre menni. Ez ma anakronizmus. Helyette a divat az egyházi dogmák, történeti vagy csak anekdota értékű események magyarázgatása lett.

Mindenki, aki ezzel foglalkozik, mások helyett gondolkodik, és saját meglátásait véli Istenéivel vagy valamelyik bibliai alakéival azonosítani. A lényeg nem az, amit hallasz, látsz vagy olvasol, mert te magad kis butuska vagy ahhoz, hogy a legegyszerűbb tőmondatok mögötti igazságokat is megemészd - Neked kell valaki, aki megmagyarázza, mit kell értened az olvasott vagy hallott kinyilatkoztatások helyén.

Ez az állandó atyáskodás, a hülyegyerek fejecskéjének simogatása az úgynevezett „pásztorkodás" történelmi öröksége; s noha egyre szélesebb rétegeknek nyújt a társadalom technikai és spirituális irányú nevelést, mindazok akik eltökéltek, hogy nekik kell a tömegeket spirituálisan a kezüknél vagy orruknál fogva vezetni, egyszerűen nem érzékelik, amit a modern társadalompszihológusok szinte meghökkenve tapasztalnak: „a ma embere befelé fordulva önmaga keresi a választ egzisztenciális és spirituális kérdésekre", amiket valaha prédikátorok rágtak a szájába.

Egy modern, sokrétűen bonyolult társadalomban a prédikátornak sanyarú a sorsa. Csak olyan spirituális vezetőkre hallgatnak, akik az elvekhez fordulás szerénységét nem „bort iszik és vizet prédikál" alapon hirdetik, hanem példaadó módon. Ezért olyan népszerű II.János Pál pápa, vagy a Dalai Láma, vagy az amerikai keresztény szekták felett álló Billy Graham, aki maga is éveket töltött Távol-Keleten. Ezek a vezérlő személyiségek leszállnak a zavaros víziók szféráiból, és a földön járva ösztönösen követik a teizmus - azaz istenhit - dogmába is foglalt első számú alapelvét: „Isten nevét hiába ne vedd". Érdekes, hogy az elemzők oly szívesen interpretálják a szent könyveknek úgyszólván minden fejezetét, de ennek az axiómának az analízisát nagy ívben elkerülik.

Ám pontosan a több, mint szás országot meglátogató pápa, az angliai egyetemeket járt Dalai Láma, és a ma, 80 évesen is a napilapok hasábjain kommunikáló Billy Graham a példái annak, ahogyan a ma embere az élet fizikai és spirituális követelményeit koordinálja.

A ma embere nem téblábol fél szemét folyton az égre meresztve, botorkálva dogmák, parancsok, tilalmak és fenyegetések feje fölött lógó táblái között, amik állítólag egy félelmetes, szeszélyes, ma keblére ölelő, holnap eltaszító szellem termékei, hanem tisztában van azzal, hogy a születés és halál kényszerűsége közötti időben eltöltött idő alatt a környezetéhez szabott élete fogja végső fokon eldönteni, hogy ki és hogyan értékeli majd halála után. Ember? Szellem? Mindegy! Ahogy Weöres Sándor írja Meduza kötetében:

„A lassú táncban alva hajlongó és dúdoló nagy fák alatt egy ember fekszik itt.
Az éhesek pörölve rámennek majd s behullja csonkjait a keserű levél..."

Majdnem 60 éve olvastam utoljára. Lehet, hogy az idézetből egy pontosvessző kimaradt...

-pagony-