Rovat: ZeneBona
1998. november 11., szerda 00:00
|
"Nagyon sok szobából szól a zene, hol hangosabban, hol halkabban, hol könnyűzene, hol komoly." High End Show-ról jöttünk, láttunk, győzött a ZENE!
"Ki tudja, hány ember ül éjjel a szobájában, és hallgat Bachot szerte a világon? Hogy ez miket indított el, sohasem fogjuk megtudni. Holott ez volna talán az emberiség valódi története..." Pilinszky János 1978 CSIKOROGVA megáll a villamos. Beérkezünk Katival a Hotelbe, a portás már nem tud a meghívónkról, sebaj, valahogy csak bejutunk a High End Show Budapest 1998-ra. Telefon - egyeztetés - liftajtó nyílik, mi beszállunk az üvegliftbe, kikapcsoljuk a tériszonyunkat - van akinek nem sikerül - majd megérkezünk a 8-ik emeletre, ahol már várnak. Jó hangulat uralkodik a nyolcadik emeleten. Nagyon sok szobából szól a zene, hol hangosabban, hol halkabban, hol könnyűzene, hol komoly. Záróra után vagyunk (ez a mi formánk), de talán így többet kaphatunk a "kulissza-percekből"! Nem is csalódunk, ilyenkor mindenki elereszti magát, azt hallgat a milliós-tízmilliós láncokon, ami neki tetszik. Főleg a jazz kerül előtérbe, de szerencsére a falak viszonylag jól szigetelnek, ezért annyira nem zavarják meg az embert, ha mást akar hallgatni. Majd beülünk a Merlin Audio szobájába, ahol Bán Tamás közreműködésével kezdődik a Show! Technikai kérdésekkel nyaggatom, de hamar rájövök, hogy itt nem is a technika a lényeg, hanem az, hogy mit tud áthozni maga a lánc a lemezről. Egy-két dolgot, azért hadd említsek meg, ami figyelemre méltó: az erősítő 9 W-os(!), a hangfalak összesen 100 W-osak, de amikor negyedig felhúzza a hangerőt már remeg az egész szoba. Kétség sem férhet hozzá: a mai reklámok csak az elvakításra jók, az 1000 W-os erősítővel meg a hozzá való 10xn W-os hangszórókkal... Node, ne is gondoljunk most bele a világ dolgaiba, inkább élvezzük a HANGZÁST. Mert kedves Olvasók itt nem a dübörgés ám a lényeg, hanem az, hogy a ZAJhoz szokott fülünk mit tud meghallani abból a viszonylag csendes hangból. Megborzongok. Többször is. Ilyen nincs - gondolom - de míg ezzel a gondolattal labdázok magamban, a borzongás még nem hagyta el hátamat. Akkor szoktam megborzongani, amikor egy templomban, koncertteremben olyan művet, előadásmódot hallok, ami átjárja testemet-lelkemet. Ez van - ebben a kis szobában hallom-érzem a Zenét. Jöjjön a jazz! A szaxofon meglebegeteti a fülkagylómat, a nagybőgő belepengeti mellkasomba a ritmust. És mindezt nagyon finoman teszi. Nincs mentség - engedek a csábításnak. Bár a jazzhez mindig hűséges voltam! :-) Elrettentésképpen betesz egy CD lemezt, ami ugyancsak jazz, de a szaxofon érdekes módon nem teszi ugyanazt velem mint a bakelit lemezen lévő. Hogy miért? Mert túlságosan tiszta, steril, egy hiba sincs benne. (Még mielőtt valaki félreértené: én nem a sercegéstől, meg a pattogástól folytam el a padlón... :-))) ) Utána jön egy zongoradarab Chopin-től, egy operarészlet Wagnertől, meg csemegék, amiket nem akar Tamás kihagyni az életünkből. Jól teszi, ő tudja, hogy mit nem élhettünk át még fülileg. Záróra utáni záróra: meghívnak a szervezők ef. Zámbó Jimmy Band koncertre, a Benczúr utcai klubba. A zene jó, a hangerő sok, egy kicsit sok, ily finom hangok után. (Mindenképpen túladagolásban akarunk meghalni? ) Nade túléljük, szó se róla, hisz mindenhol ilyen hangerő szól a bulikban. Másnap: talán álom volt, vagy még egyszer át lehetne élni? Szerencsénk van: nem egynapos rendezvény volt. Aznap már hamarabb érünk oda, minden kiállító ügybuzgóan tesz-vesz a hanglemezek között. A hihetetlent úgy lehet leghamarabb legyőzni, ha meggyőződik az ember. Ezt tesszük. Szinte minden kiállítót végigjárunk. A végén mégis Tamásnál lyukadunk ki, aki most is készségesen teszi föl a kért lemezeket. Bennem egy kétséges dolog még motoszkált: hogyan szólal meg egy férfi hang a bakelit lemezről, ill. a CD lemezről. Most már nincsenek kétségeim. Kiérünk a Hotelből. Elmegyünk a villamos-megállóig, ahol CSIKOROGVA megérkezik a villamos. ZAJ, amihez hozzá kell szoknunk, de talán elviseljük, ha részünk lehet néhány "kulissza-percben"! Kálmán József Külön köszönet Györgyinek a finom szendvicsekért, és Tamásnak, hogy annyi "percet" vesztegetett ránk! |