CyberPress.Sopron

A süllõt sokan joggal nevezik a balatoni halak királynõjének. Ezt a címet kiérdemli titokzatosságával, szépségével, finomságával no és azzal, hogy sokszor kell próbálkozni, amíg magához enged…
Nyáron is lehet süllõzni és persze fogni is, de az igazi süllõzési idény szeptemberben kezdõdik és novemberben csúcsosodik ki. A víz hõfokának lehûlésével, a télre való ösztönös tartalék képzésével intenzívebbé válik a süllõ étvágya. Érzi, hogy a még könnyebben megtalálható kis halakból sokat kell enni, hogy az igazi hidegek beálltával nehezebben elérhetõ táplálkozás ne gyengítse le. Ekkor már kisebb-nagyobb csapatokba áll a süllõ és együtt keresi a kishalat. De még ekkor is válogat. Nem eszik meg mindenféle halat, halszeletet. Elõnyben részesíti a küszt, a garda szeletet, de nem szívesen eszi a vörösszárnyút. Azt meghagyja a csukának.
A süllõ fogását is számos tényezõ befolyásolja. Nézzük meg ezeket.
1. Az évszak már említésre került. Õsszel is a parttól távol, a meder mélyebb részein kell keresni. Hozzászokott már az iszapos fenékhez, hiszen a legtöbb helyen mély iszapréteg fedi a feneket. Persze ha valaki rátalál kemény fenékre, hírtelen mederesésre, netalán akadóra, kõszórásra, roncsra, stb. akkor ott jobb eséllyel próbálkozhat. Az északi parton is ki kell evezni 1000-1500 méterre, vagy még jobban. Nem egyszer a déli partról beevezett horgászcsónakok látótávolságra vannak az északi partról beevezettekkel. Ebben igen nagy rizikótényezõ is van, amint azt az ez évi fûzfõi tragikus eset is alátámasztja. Nagyon kell ismerni a tavat, a meteorológiai elõrejelzést tiszteletben tartani na és a vízirendõrség által megkövetelt biztonsági elõírások betartása is fontos.
Jó lenne a szeptember végén befejezõdõ balatoni vihar-fényjelzést kiterjeszteni az egész évre. Ez is anyagi gond vagy egyéb megfontolás miatt nem mûködik - nem tudom, de biztosan megoldható lenne. Késõ õsszel is vannak vitorlázók, jelentõs számú horgász, télen a befagyott tavon korcsolyázók, fakutyázók, jégvitorlások.
Aztán õsszel egyre erõsebb a hideg, amit egy helyben ülve elég nehéz elviselni. Sokáig nem is lehet. Jó a termoszban a forró tea. De nem jó az alkohol, mert bizonytalanná teszi az ember mozgását és ilyenkor nem szabad hibázni.
A szél az igazi ellenség. Többször mondtam már egy-egy szeles hétvégén, hogy ez a süllõk legjobb védõje. Ha a szél miatt nem lehet kimenni, akkor egy hétvégén sok mázsa süllõ marad a Balatonban. Nehéz pontosan megítélni azt a szélerõt - amit még el lehet viselni. Persze a szél iránya is meghatározó. Az északi parton az északi szél a kedveltebb (esetleg ÉNY-ÉK-i) mivel a parti dombok egy távolságig védettséget adnak. A déli szél az ellenség, bár az enyhe változata kedvezõ hatású a halfogásra.
Decemberben a további lehûléssel a süllõ is egyre közelebb jön a parthoz és már nem kell messze kievezni, de nem is lehet. Ilyenkor már csak a legkitartóbbak és azok is rövid idõre bírják a kintlétet.
A mikor kérdésre a válasz a délutáni - kora esti idõ elõnyét mutatja a hajnallal szemben. A gyakori köd is megakadályozza a kora reggeli vízre szállást. Persze ez az õszi idõszak már a napközbeni kapást is ígéri. Fogtam már szép süllõt délelõtt 11-kor is. Délután legjobb a sötétedés elõtti fél órától a sötétedés utáni 2 óra (persze lehet, hogy éjjel is jó esély lenne a fogásra, de ki bírja ki?)
Az õsz elején intenzívebb a kapás. Ilyenkor a rávágásnál van egy kifutás, majd beforgatás-nyelés és megindulás, amikor a torokban ül a horog. Az idõszak vége felé egészen lelassul a kapás. Szinte keszegszerû húzd meg-ereszd meg jelek mutatkoznak és már a lenyelt kishallal - horoggal sem indul meg erõsen. Egy könnyû beemelés már elég a biztos akadáshoz. A szákolás sem okoz gondot.
2. A fogás következõ befolyásoló tényezõjének a szerencsét tartom. Nagyon fontos hol állunk meg a csónakkal. Arra mozog-e a hal vagy másfelé? Külsõ jelek erre nem mutatnak. A kishalak mozgását sem követhetjük, de a süllõ igen. Ilyenkor a helyi tapasztalatok, ismeretek a döntõek. Ha szerencsésen "beleülünk" a vonulásba, hamar megfogjuk az engedélyezett 3db-ot és nem kell tovább fagyoskodni. De ha nem, akkor egy húzás nélkül unatkozhatunk. Gyakran megfigyeltem, hogy ha jó helyre ültem, akkor szürkületkor megfogtam az elsõt és már lámpa fényénél közvetlenül besötétedés után a másik kettõt. De volt úgy is, hogy a másik kettõre egy jó órát kellett várni. Persze ha egyet sikerül fogni, azt már gyõzelemnek könyvelhetjük el. Sokszor csak egy kapás van, ha azt megfogom van halam, ha elrontom, akkor várhatom a gúnyos megjegyzéseket. Az is igaz, hogy az õszi süllõkapást elég nehéz elhibázni. Csak türelem kell, nem szabad kapkodni. Hát azért azt is meg kell említeni, hogy egy induló süllõ kapás még nem biztos fogás. Rejtélyes az ilyen kapás. Fõ oka az lehet, hogy apró kõsüllõ vagy angolna próbálkozik. Ha balin kapja el, akkor az rohan-rohan nem is tudja az ember mikor vágjon be. Legtöbbször üres bevágás a vége az ilyen rohanásnak.
Mifelénk az a szokás, hogy az ólom alá kerül egy kb. 30 cm-es elõkére egy felfûzött sneci és az ólom fölé kb. 60 cm-re szintén egy 30 cm-es elõkén a másik felfûzött kishal. Néha halszelet kerül alulra és élõhal felülre. Ha eszik a süllõ mindkettõt felveszi (a zsinór 0,20-nál nem vastagabb). Érdekes, hogy néha csak az alsóra, néha csak a felsõre, néha vegyesen van kapás. De szép ez a kiismerhetetlenség!
3. A halászok és a rabsicok tevékenysége is nagyon befolyásolja a fogást. A kettõt kb. egyforma jelentõségûnek tartom. A különbség az, hogy míg a halászok tevékenységét látjuk, addig a rabsicok éjszaka fogják a halat. Ha bármelyik után megyünk horgászni, nagyon kevés az esélyünk. Többször elõfordult, hogy panaszkodtam helybeli horgásznak, hogy nem értem miért nem fogtam, hiszen jó idõ volt, jó kishalam volt, jól beeveztem, sokáig vártam, mégsem volt egy moccintásom se. Hát persze -jött a válasz- a múlt héten kétszer is itt voltak a halászok. El lehet képzelni, hogy az 1200-1500 m-es fenékig érõ hálóikkal a csapatba verõdött süllõket nagyon megritkítják. Utána hetek kellenének hogy megint kiegyenlítõdjön a süllõ eloszlás.
Aztán még ehhez jöhet a rabsicok hálója, fenékhorga és a "jóhiszemû" horgász meg várhatja a csípõs megjegyzést: "na már megint nem fogtál semmit sem?"
Sajnos a Balatonon nem várható javulás a halfogásban, amíg ilyen halrablás folyik. Meggyõzõdésem, hogy az ipari jellegû halfogást fel fogja váltani az igazi szelektáló halászat. Azt elfogadom, hogy a téves busa telepítés következményeit viselni kell. Ugyanígy az angolna telepítését. De ezen címszó alatt nem szabad megengedni az õshonos fajokra vonatkozó "tervteljesítést". Fokozatosan le kell építeni a halászatot, amibõl jelenleg semmi sem látszik. Az így kiesõ bevétel a felerõsödõ horgászturizmusból biztosan megtérül. Sajnos nagy a valószínûsége, hogy a balatoni halállomány teljes leépülése után fogják csak megtenni az itt említett megoldást. Pedig a Velencei tó esete jó példa.
Az is egyértelmû, hogy a törvénytelen halrablást kellõ erõ bevetésével vissza kell szorítani. Csak következetes felderítéssel, tettenéréssel, jelentõs büntetéssel lehet elérni a normális állapotokat.
4. Az egyéni felkészültség, tapasztalat, a horgászeszközök és módszerek helyhez alkalmazkodó volta is természetesen jelentõs tényezõ a sikeres süllõfogásban. Ha valaki új vízterületre megy és a saját feje, elképzelése szerint kezd horgászni, akkor csak nem kis szerencsével tud süllõt fogni. Úgy gondolom, hogy a helyi tapasztalatokat át kell venni, azokat tovább lehet fejleszteni, de csak az illetõ helyen szerzett személyes ismeretekkel.
Õsszel is törekedni kell a finom szerelésre. A 0,20 jó zsinór, a jól kifent 2/0 süllõ horog, a tirolifa vagy a 15gr ólom, a 40-60 akciójú 2,4-3,0m bot nagyon jól megfelel. Õsszel az élõ kishal a legjobb, szükség esetén a küsz szelet (hosszában vágva vagy fej nélkül) vagy garda filé a legjobb csali.
Befejezésül még egy sikeres õszi balatoni süllõzést szeretnék leírni.
Barátaimmal a helyszínen találkoztunk és a kölcsönös baráti üdvözlés után az evezõket levittük a csónakokhoz. Ilyenkor szemrevételezzük a vizet, vajon milyen a szél, van-e kishal a csatornában? A csónakokból kimerjük gyorsan a vizet, megnyugszunk, hogy nem erõs az északnyugati szél és a csatornából könnyen emelünk kishalat.
Összeállítjuk a felszerelést, vigyázva, hogy ne legyen sérülés a zsinóron, a tartalék horgok kéznél legyenek a fûzõtûvel, a csõrös fogóval és a zseblámpával együtt. Az akkumulátoros lámpa még töltésen van, a hidegben jól fel kell tölteni, hogy kibírja a kb. 2 órára tervezett "sötét" horgászatot. Ez rendben van.
Azért együnk valamit, nehogy a vízen legyünk éhesek, mert a hideggel együtt az már sok. Az izgalom fokozódik, amint kezdjük a réteges meleg öltözködést, ami a bundás gumicsizmával fejezõdik be (mégis elõször mindig a lábam kezd el fázni). Hátizsák a tartalékszereléssel, igazolványokkal, egyik kézben a vödör, másikban a botok. (de kár, hogy csak két kezem van! A horgászsport egyik része a cipekedés, a másik az evezés és még magáról a horgászatról nem is beszéltünk. Jó állóképesség kell.)
Alig múlik fél három és már a csónakokban vagyunk. A három csónak egymás után indul és a csatorna torkolatnál felszedjük a leszúró fákat és ráfektetjük a csónakokra. A víz alig hullámzik, kb. +5fok van. DNy-i irányba indulunk, 350 evezõcsapás után elõször én állok meg, majd Karcsi, végül Walter. Az erõsebb leszúró fát jól lebököm az iszapba, a vízmélység olyan 3-3,5 m-es és a csónak orrát hozzákötöm. Amíg a másik fát emelem fel, a szél beállítja a csónakot szélirányba, most azt is le lehet szúrni a csónak bal oldalára és a kikötéssel elég nyugodtan áll a csónak. Az enyhe szél a hátamat fújja, így kellemes az elhelyezkedés. Elõkerülnek a botok, a szák az evezõk tetejére kerül a hátam mögé. Ilyenkor õsszel a kishalak sokáig bírják a vödörben. Olyan virgoncok, alig lehet megfogni õket. Szerencsére sokan vannak, így hamar a markomban marad egy. Az elõke vége a számban, a fûzõtû a kishal száján és a végbélnyílásán megy keresztül. Végighúzom az elõkét és a horog a szájában áll meg alig láthatóan. Ezután az alsó forgókapocsra kerül. Hasonlóan teszem a másik elõkére a kishalat és azt a felsõ szemre. Máris állok fel és a csónak jobboldala felé lendítem. Jó 30 m-re esik a vízbe. A 3. és 4. gyûrû közé kerül a kapásjelzõ karika és jó 50 cm-t lóg le. Egy-két csévélés után az elképzelt helyen ringatózik és ekkor teljesen kilazítom a féket. A másik botot csalizás után a csónak bal oldala irányába dobom, szintén 25-30 m-re. Kapásjelzõ, féknyitás, készen vagyok. Még nincs fél négy és elhelyezkedek az ülõpárnára - melegem is van az evezéstõl és a kikötéstõl, bedobástól. Lámpa kezem ügyébe letéve, körülnézek hol állnak a barátaim és megnyugszom, hogy mûködni fog a hang posta. A kis rádiómat még bekapcsolom, hogy a friss hírek se kerüljenek el a nagyvilágból, de ez csak egy háttér zaj, amire nem nagyon figyelek. Felhõs az ég, tehát holdfényre nem számíthatok. Hamarabb is sötétedik, négykor már homályosan látok. A kapásjelzõk szép szabályosan ringatóznak ahogy a csónak kicsit mozog a hullámoktól. Fûzném tovább a gondolataimat, amikor a jobb kapásjelzõ megindul felfelé. Szívem sebesebben kezd verni, gyorsan húzok le zsinórt a dobról. Megy csak megy és közben fohászkodok nehogy otthagyja. Ez a legkritikusabb idõ, ilyenkor szokott félbe maradni a kapás. De most nem. Kb. 3m lehúzása után megáll a kapásjelzõ és egy helyben rázkódik, de nem marad nyugalomban. Most forgatja be a kishalat és nyeli. Kb. 5-8 mp-ig tart ez az állapot és ha utána megindul, akkor már nincs baj. És megindul…. Adok még zsinórt, de már csak kb. 1m-t és meghúzom a féket. Amikor a kapásjelzõ a kitartott bothoz ér behúzok egyet az ellenfélnek és érzem, hogy akad. Elég jól védekezik, de azt is elárulja, hogy nem nagy, mert én vezetem. Kis kitörési kísérleteit áthúzom és már egyenesen jön felém. Miközben óvatosan pumpálom, bal kezemmel a szákért nyúlok és a zsinór irányában a csónak szélére támasztom. Megint csévélek a zsinóron és látom, hogy a zsinór meredeken fut a vízbe, tehát már nincs messze. A bot spiccét a víz színéig leviszem és a bal kezemmel megfogom a szákot, hogyha a jobbal megemelem a botot és a hal a felszínre jön, azonnal alá tudjak meríteni. (korábban nem így tettem és ment el halam a csónak mellõl). Nehezen jön fel a felszínre, nagyon nem is erõltetem. Ez a legizgalmasabb pillanat, vajon milyen lehet, jól húz, de még nem láttam. Na most felbukkan, el is fekszik, szák azonnal alá és boldogan nézem a másfél kilósra becsült süllõt (süllõ vagy fogas teljesen mindegy). Beemelem, horog a torkában, a kopoltyún át a csõrös fogóval kifordítom a horgot és bilincsre fûzöm. Jelzés a szomszéd csónaknak és a hal a vízbe kerül, a zsinórt az evezõ villára hurkolom. Mély sóhajtás, már hal nélkül nem megyek ki. Új kishalat fûzök fel és dobom vissza az elõzõ helyre.
Most már a lámpát is fel kell kapcsolni és fényében jól látom a kapásjelzõket. Alig múlik el öt perc és jelzés jön Karcsitól, még halványan látom, hogy tornászik valamivel.
Nem telik el negyed óra és megint a jobb bot jelez kapást. Most vízbe pottyan a kapásjelzõ. Húzok a féken és tekerek néhányat. A kapásjelzõ folyamatosan megy lefelé. Lassan csévélem fel a zsinórt. Ez egészen ide fog jönni a csónak alá! Meg sem áll, hanem folyamatosan úszik felém. Most gyorsan feltekerem a zsinórt amíg a kapásjelzõ a bothoz ér és egy gyengét emelek a boton. Jó húzás a válasz és gyorsan a szákért nyúlok, mert mindjárt a csónaknál a hal. Most nem ellenkezik a süllõ és gyorsan feljön a víz tetejére. A szák alá kerül és már megnyugszom, ez is az enyém. Rikkantás a havernak és látom, hogy nem is kell új kishal, mert felcsúszott az elõkén és a horog a torokban van. Megint ki tudom fordítani a csõrös fogóval és visszahúzom rá a kishalat. Repül is vissza jobb oldalra. Most már vágni lehet a sötétet. Bilincs kerül a kb. 80dkg-os süllõre és a másik mellé a vízbe engedem.
Kezd fázni a lábam, mozgatom az ujjaimat. A lámpám jól mûködik, remekül látom a csónak végén a botokat és a kapásjelzõket. A hullámok mintha csökkentek volna. A kezeim fáznak, de zsebre dugom és mindjárt jobb. Már hallom a hat órás esti krónikát. Valami meghúzta a bal oldalra dobott zsinórt. Jobban figyelem. A húzás után vagy egy percig semmi további jel. Talán rosszul láttam vagy otthagyta. Most meg lejjebb kerül a jelzõ. Aztán tíz másodperc múlva emelkedik vagy tíz centimétert. Nocsak-nocsak vendég van az egyik kishalnál. Az elõbbi liftezés még vagy háromszor elõfordul a következõ néhány perc alatt. Gondolom benyelte és lusta tovább úszni. Kinyújtom a zsinórt és beemelek. Érzem, hogy hal van a végén. Nem erõs a húzása de jó érzést ad így is. A csónak mellett kezd jobban húzni, hiába kedves az élete. A már elõkészített szákot a víz színéig nyújtom és egy lendülettel felhozom a halat - a süllõt a víz színére és egybõl a szákba. Lehet egy olyan kilós. Mindenki mondja, hogy a két kilós süllõ már ritka. Hol vannak azok a remek 5-7-10 kg-osok?
Jó érzés, hogy megvan a három darab, nem kell már várni a hidegben. Ez is bilincsre kerül, de már nem úszhat, inkább a másik kettõt is mellé teszem a csónakba és megkapják a megváltó fejbeütést. Ezt a botomat már be sem dobom. A felsõ elõkére jött a süllõ, ki sem szedem a horgot inkább a szemet oldom. Az elõke úgy sem maradhatna a zsinóron. Kurjantok a barátaimnak, hogy megvan a három, indulok ki. Nem tudom hallották-e. A botjaimat és a szákot egybekötöm. A leszúró fákat bent hagyom, az elgémberedett kezem, lábam nem biztos már. Majd holnap délelõtt bejövök értük.
Jól esik az evezés, kicsit felmelegszem. A tájékozódásban a parti fények segítenek és egész pontosan megtalálom a csatornát. Felkattintom a lámpámat és jó látni az ismerõs kikötõhelyet. A többi már rutin dolga. Látom, hogy a másik két csónak kint van a vízen. Nem baj, a házban megvárom õket. Jönnek is fél- ill. egy óra múlva, õk is megfogták az adagot. Ma jól evett a süllõ és jó helyen álltunk meg. Erre koccintani kell. Meg is tesszük. Szép a teríték.