A csillagok
rögös
útján:
MCSE -
1989-1999
Manapság
nagy
divat a panaszkodás, de tízéves jubileumunk kapcsán súlyos hiba lenne
panasznapot
tartani. Bevezetésként azonban foglaljuk el helyünket egy képzeletbeli
időgépben, és tekintsük át indulásunk
időszakát!
1988-at írunk,
már
"van valami a levegőben". Még létezik a Csillagászat Baráti Köre
(CSBK),
de a debreceni találkozón alig gyűlnek össze 80-an. Az amatőrmozgalmat
valaha ez a szervezet testesítette meg, de mára darabjaira hullott, a
központi
irányítás arra is képtelen, hogy az aktív taglétszámot megállapítsa.
Még
arról is vita folyik, hogy egyáltalán mikor jött létre a CSBK. Egyedül
az 1984-ben létrehozott, a Meteor köré csoportosuló CSBK pártoló tagok
(kb. 700-800 fő) mondhatók aktívnak, mindenesetre róluk legalább lehet
tudni, hogy csinálnak valamit, még ha egyes apparatcsikok "ég alatt
ácsorgó
szürke massza"-ként is jellemzik ezeket az amatőröket.
Egy éve hogy
létrejött
a Magyar Amatőrcsillagászati Társaság (MACSIT), melynek a CSBK-hoz
való
viszonya felemás, afféle "kinn is vagyok, benn is vagyok". Elsősorban
generációs
alapon szerveződő társulás, mely az amatőrök észlelő- és műszerépítő
tevékenységét
kívánja támogatni, de a mozgalom egészét bevallottan nem célozza meg,
csak
egy szűk réteget. A Csillagászati évkönyv először 1988-ban jelenik meg
tönkresoványítva, csak a táblázatokat és a csillagászat legújabb
eredményeit
tartalmazza. Utoljára a háború után, a 40-es évek végén volt ilyen
vékony
az évkönyv. Ugyanakkor 1988-ban lát napvilágot hosszú évek óta a
legtöbb
csillagászati és űrkutatási könyv - igaz, ez a könyvkiadás "nagy
éve".
Ősszel a Föld és
Ég előfizetők értesítést kapnak a lap megszüntetéséről - az év végén
mégis
megjelenik egy vastag, összevont szám, a folyóirat megmarad. (1991
végén
aztán valóban megszűnik - ez a dicstelen történet is külön cikket
érdemelne.)
Az amatőrök számára három országos lap is elérhető, a Meteor, az
Albireo
és az Amatőrcsillagászati Courier. Kulin György, az "amatőrök atyja"
köztünk
van, dolgozik, Kedvezményes optikák c. akcióját tovább folytatja,
ezzel
is segíti a Meteor megjelentetését - lapunk enélkül ráfizetéses
lenne.
Ugyanebben az
évben
kezdenek el nyomulni az áltudományok: ufológiai és asztrológiai
cikkek,
könyvek, folyóiratok jelennek meg, miközben a két legfontosabb
csillagászati
kiadvány, a Föld és Ég és az Évkönyv állapota - láthattuk -
katasztrofális.
1988 őszén már
lehet
tudni, hogy hamarosan megszületik az egyesülési törvény, szabadon
lehet
létrehozni egyesületeket, alapítványokat. Egy decemberi Meteor
szerkesztőségi
ülésen elhangzik: alapítsunk mi is önálló egyesületet, amely a lap
kiadását
segíthetné. Ekkor születik meg az MCSE újjáalakításának
gondolata.
Az alapítók
között
ott vannak a Meteor szerkesztői éppúgy, mint az Uránia Csillagvizsgáló
vezetői. Szándékunk szerint az újjáalakuló MCSE a hazai csillagászati
élet
mindhárom rétegét kívánja tömöríteni: az amatőröket, az
ismeretterjesztőket
és a szakcsillagászokat. 1989. február 19-én, Kopernikusz
születésnapján
- 120 fő részvételével, közülük 80-an jelezték belépési szándékukat -
megalakul
a Magyar Csillagászati Egyesület, az 1946-ban alakult MCSE jogutódja
és
szellemi örököse. Az alakuló közgyűlésen részt vesznek az első MCSE
tagjai,
így Kulin György is. Elnök: Ponori Thewrewk Aurél, alelnök: dr.
Szabados
László, főtitkár: Zombori Ottó, titkárok: Holl András és Mizser
Attila.
Március 30-án a Fővárosi Bíróság bejegyzi az
egyesületet.
Az első évet
erős
ellenszélben töltjük. Kevesen értik, miről is van szó, sokan átmentést
sejtenek az MCSE mögött (valójában a mi célunk azonban megmentés,
többek
között a Meteor megmentése), mások még elnevezésünkbe is belekötnek
(miért
éppen "Magyar"?, miért pont "Csillagászati"?). A taglétszám kb. 250-et
ér el az év végére. Ekkor még csak 200 Ft a tagdíj, amiért nem sokat
tudunk
nyújtani, "mindössze" az összetartozás érzését.
A háttérben
születik
egy az MCSE számára előnytelen szerződés az Urániával, melynek fontos
eleme,
hogy a Meteort minden anyagi vonzatával együtt mi adjuk ki 1990-től. A
lap tehát "meg van mentve", pénz azonban alig van. Egyes tagtársak
kiváló
vállalkozásként beharangozva egy alternatív kulturális folyóirat
kiadására
veszik rá az elnökséget. A MÁS c. magazin több hónapos késéssel
ugyan elkészül, de eladhatatlan, ügyei később annyira zavarosakká
válnak,
hogy végül a lapterjesztő bepereli az MCSE-t, holott valójában minden
bevétel
és kiadás az Urániát gyarapította/terhelte. Később ez lesz egyik oka
annak,
hogy viszonyunk megromlik az Uránia Csillagvizsgálóval.
Bankszámlánk
csak
október végétől lesz. 1990 elején két további vállalkozás következik -
közben mintha egyre kevesebb szó esne arról, amiért létrejöttünk: a
csillagászatról
- , de mindkettő hamarosan életképtelennek bizonyul.
Ilyen
körülmények
között kerül sor az 1990. március 30-i közgyűlésre, mely az elnökség
összetételét
radikálisan átalakítja.
Mindezen gondok
és
bajok közepette 1990 januárjától valóban mi felelünk a Meteor
kiadásáért,
1989 végén pedig megjelentetjük a Meteor évkönyvet, mely később Meteor
csillagászati évkönyv néven a nagy múltú Gondolat évkönyv örökébe
lép.
Próbálkozunk
szakkör
indításával, de nem sikerül - helyiségünk sincs hozzá. A 7
négyzetméteres,
L alakú szobában - melynek bérleti díját évenként megismételt
kérésünkre
elengedni kegyeskednek - legfeljebb kertitörpék vagy ólomkatonák
számára
lehetne szakkört tartani. Helyzetünk 1991/92 fordulóján tovább romlik,
1992 elején a Meteort már a lépcsőkön ülve borítékoljuk - az épületben
nem jut hely a közös lap kulturált postázására. Végül 1992 márciusában
- az Országgyűlés Kulturális Bizottságához írott, az Urániát és a
TIT-et
bíráló levelemet ürügyként felhasználva - az Uránia egyoldalúan
felbontja
a szerződést, és kitiltja az MCSE-t az épületből. Akárcsak a MACSIT
1987-ben,
mi is távozni kényszerülünk - nyilvánvalóan a csillagászati
ismeretterjesztés
még nagyobb dicsőségére.
Ezek az indulás
száraz
tényei, melyeket hosszasan lehetne még taglalni. A mai
tapasztalatokkal
felvértezve elmondható, hogy első évünk szerencsés vakrepülés volt. Az
igazi nehézségekről, konfliktusokról a tagság nagyon keveset tudott,
elsősorban
azért, mert mindvégig igyekeztünk jó kapcsolatot fenntartani az
Urániával
- mi ugyanis tudatában voltunk "kölcsönös egymásra utaltságunknak",
amint
az a szerződésben is szerepelt. A hét évvel ezelőtti elválás azonban
egyértelműen
előnyünkre szolgált. Az 1991-92-es stagnálás után 1993 óta
taglétszámunk
erőteljesen növekszik, a kiadott tagsági igazolványok sorszáma 2500
fölött
van. A Meteort ma kétszer többen olvassák, mint tíz évvel ezelőtt.
Bátran
össze lehet hasonlítani a mai Meteort az akkorival, akárcsak a
jelenlegi
évkönyvet bármelyik Gondolat-évkönyvvel. A fejlődés egyértelmű. Immár
12
helyi csoportunk és 13 szakcsoportunk van; a hazánkban megjelenő
kisebb-nagyobb
csillagászati periodikák legalább fele valamilyen formában az MCSE-hez
is kötődik. Táboraink évről évre százakat vonzanak; Ráktanyán,
Ágasváron
és Dágon állandó észlelőhelyet sikerült kialakítani, melyek minden
tagunk
számára igénybe vehetők - jelképes összegért. Igaz, a szállás egyik
helyen
sem ötcsillagos, de az ég majdnem ötezercsillagos... Évente több
regionális
találkozó lebonyolításában működünk közre; elsősorban változós
találkozóinkat
kell kiemelni, de szerveztünk bolygós és üstökösészlelő találkozókat
is.
1993 óta tartunk
igazán sikeres távcsöves bemutatókat - az év augusztusában
tízezrek figyelték
a Perseidákat felhívásunkra. 1994-ben tartottunk először nyári
bemutatót
a Budapesti Planetáriummal közösen (üstököskarambol), azóta ezek a
rendezvények
hagyományossá váltak (részleges napfogyatkozás 1996-ban,
Hale-Bopp-üstökös,
részleges holdfogyatkozás 1997-ben stb.). Ezek fillérekből
megvalósítható
programok, melyekre százakat, ezreket lehet mozgósítani megfelelő
propagandával,
néhány jó ötlettel. Példánkat országszerte egyre többen követik, és
megpróbálják
közelebb hozni a csillagokat nem csupán tagjaink, hanem az érdeklődők
számára
is. Egy sor társszervezettel, szakkörrel, bemutató csillagvizsgálóval
alakítottunk
ki jó kapcsolatot, nem is szólva külföldi kapcsolatainkról, melyek
elsősorban
egyes észlelési ágakban alakultak ki igazán gyümölcsözően
(változócsillagok,
meteorok, üstökösök, okkultációk stb.).
A kor
kihívásainak
megfelelve megjelentünk az Interneten is, honlapunk közel négy éve
üzemel
- ez egyben a leglátogatottabb csillagászati internetes
információforrás
hazánkban. Már most körvonalazódik, hogy az elkövetkezendő években az
Internet
lesz a "virtuális egyesületi élet" első számú színtere. A Telescopium
távcsöves
szaküzlet - amely szintén az MCSE közreműködésével jöhetett létre -
nem
csak a csillagászat műveléséhez szükséges eszközök beszerzési forrása,
hanem a nagyon is valóságos egyesületi élet egyik budapesti színtere
is.
Mindez sok is,
kevés
is. Ha az a bizonyos út, amit eddig végigjártunk, kevésbé rögös, ha
néha-néha
lejt egy kicsit, netán az állandó ellenszelet hátszél váltja fel,
bizonyára
messzebb jutunk, több célkitűzést meg tudunk valósítani. Ahogy mondani
szokás, a mai nehéz gazdasági helyzetben (rövidítve: NGH) bolond
ember,
aki csillagászattal foglalkozik. Ha ezt a földhöz-, sőt sárhozragadt
vélekedést
osztanánk, nem lennénk itt. Az MCSE működése, akárcsak számos más
csillagászati
szervezeté, gazdaságilag nonszensz. Bevételeink igencsak szerények, ám
legfontosabb célkitűzéseinket teljesíteni tudjuk, és ma már nem
fordulhat
elő az, ami 1988-ban, hogy az Évkönyv, vagy az amatőrök lapjának
puszta
léte is kérdéses legyen - pl. lelkiismeretlen apparatcsikok döntése
következtében.
Ha az 1946-49
közötti
eredményekhez mérjük teljesítményünket, bizony szégyenkeznünk kell. Ma
azonban nincs olyan nagyhatású vezéregyéniségünk, amilyen Kulin György
volt - megkockáztatom, hogy talán az egész országban nincs még egy
ilyen
karizmatikus személyiség. Az "első" MCSE legfőbb eredménye volt az
országos
amatőrmozgalom megteremtése és az Uránia Csillagvizsgáló létrehozása,
ami
nem lett volna lehetséges, ha nincs meg hozzá az amatőrcsillagász
mozgalom
felhajtóereje. Ezért és csak ezért szomorú, hogy a mozgalom kiszorult
ebből
az intézményből. A mai MCSE érdeme - ne szerénykedjünk! -, hogy
megmentette
az amatőrcsillagász mozgalomból azt, amit lehetett. Működésével ma is
példát
mutat mindazoknak, akiket még lelkesít a csillagászat ügye -
függetlenül
attól, hogy egyesületünkön belül avagy kívül folytatják-e
tevékenységüket.
A mi
egyesületünk
elsősorban tagdíjakból tartja fenn magát, akárcsak a több tízezernyi
hasonló
szervezet. Esetünkben ez milliós nagyságrendű, de kiadásaink
ugyanilyen
jelentősek. A félreértések elkerülése végett az MCSE a hazai mezőnyben
"menő" szervezetnek számít, ami anyagi helyzetét illeti, még ha ez
hihetetlenül
is hangzik. Vannak azonban nálunk lényegesen jobb pozícióban levő
szervezetek
is, ahol pár száz forintos tagdíjakkal is alig merik "terhelni" a
tagságot;
a tagdíjak összege néhány ezrelékét teszi ki az összes bevételnek.
Ezeket
én nem is nevezném társadalmi szervezeteknek, sokkal inkább kulturális
vállalkozásoknak - ami önmagában természetesen nem baj. Ezeken a
helyzeti
előnyökön alapuló igazságtalanságokon azonban kár füstölögni, nekünk
az
a legfontosabb dolgunk, hogy a csillagászattal
foglalkozzunk.
Ami az
anyagiakat
illeti, az 1999-re tervezett 7,5 millió Ft-os kiadások közel
kétharmada
a mi esetünkben nyomda- és postaköltség! Nagyon kevés önkéntes
munkatársunknak
tudunk tiszteletdíjat fizetni - vannak, akik felháborodottan
visszautasítják
a fizetség gondolatát is. Nekik köszönhetjük, hogy létezünk, és vannak
eredményeink. Persze piaci áron senkit sem tudnánk megfizetni, és egy
ilyen
egyesületet nem is szabad, hogy a pénz hajtson előre.
Az 1996-ban
elfogadott
ún. 1%-os SZJA-törvény, úgy tűnik, megbízható anyagi forrást jelent
egyesületünk
számára. 1997-ben és 1998-ban együttesen 2 és fél millió forint
támogatást
kaptunk a törvénynek köszönhetően. Ez az összeg nem csak anyagi, hanem
egyben erkölcsi támogatást is jelent számunkra.
Nemrégiben egy
döbbenetes
adatot olvastam: Amerikában évente 90 millióan végeznek ingyenmunkát
különféle
egyházak, egyesületek kötelékében - átlagosan heti 5 órát. Valószínű,
sőt
biztos, hogy ezért is olyan sikeres az az ország. Nekem volt alkalmam
közelről
is megfigyelni, hogy miként működik ez a bizonyos civil szféra a nagy
és
gazdag Amerikában. Nekünk sem az egyre zsugoribb Állam Bácsira kell
számítanunk,
felfelé mutogatnunk, hanem kizárólag sajátmagunkra: erőnkre,
szorgalmunkra,
ötleteinkre kell támaszkodnunk.
A
rendszerváltozás
sok rossz dolgot hozott, azonban a közművelődés világában számos
pénzforrás
is létrejött, még ha viszonylag kis összegekről is van szó. A mi
költségvetésünkben
nagyjából 20-25%-ot tesznek ki a különféle pályázati támogatások -
ezek
együttes összege az évek során meghaladta az 5 millió Ft-ot. Ez ugyan
egy
kb. 8 éves perióduson belül oszlik meg, de mégiscsak a csillagászatra
fordítódott,
és véleményem szerint ez az összeg az MCSE nélkül bizony nem a
csillagászatot
táplálta volna. Már csak ezért is érdemes volt létrehozni
egyesületünket.
Mi lehet ma,
1999-ben
az MCSE célja? Alapszabályunkban lényegében minden fontos célkitűzés
szerepel.
(Hogy milyen jó ez az alapszabály, azt jól mutatja, hogy sok pontját
számos
újonnan alakult egyesület egy az egyben átvette.) Egyidejűleg
valamennyi,
alapszabályban rögzített célkitűzést azonban lehetetlen teljesíteni.
Épp
ezért igyekszünk minden szóbajöhető szervezettel együttműködni:
munkánkat
kölcsönösen segítve, egymásba kapaszkodva bizonyosan messzebbre
juthatunk.
Ma már nincs szükség egy monolitikus csillagászati szervezetre,
azonban
egy országos egyesületnek fontos szerepe van; a helyi szerveződések az
MCSE-hez szorosabban vagy lazábban kötődve mi mást erősítenének, ha
nem
az országos amatőrmozgalmat. A színvonalas amatőrmunkára már most is
adott
a lehetőség, csak élni kell az MCSE által nyújtott
"szolgáltatásokkal".
Ehhez tehát a legfontosabb alapokkal máris rendelkezünk, azonban az
igazán
látványos fejlődésre, a nagy ugrásra még várni kell. A nagy ábránd,
nevezetesen
az, hogy (ismét) legyen saját székházunk - olyan, ahová valóban jó
bemenni
- megfelelő műszerezettséggel, tűrhető ég alatt, még mindig nagyon
messze
van. Lelkesedésben azonban nincs hiány; nem lehet véletlen például,
hogy
1994-ben két tagunk - Bakos Gáspár és Szitkay Gábor - függetlenül
felfedezte
az M51 szupernóváját egy ráktanyai éjszakán - és a példákat
sorolhatnám
tovább, de talán elegendő fellapozni a Meteort, mondjuk az 1999-es
évfolyam
februári számát.