CyberPress.Sopron

Teljes napfogyatkozás Magyarországon

Nagyon sok észlelési adatot kaptam a napfogytakozásról. Hőméséklet, színek, fényerősség, időtartam. De ezek csak adatok: Paksról, Szatymazról, Ágasvárról, Sorponból. Ezek nem jellemeznék a teljes napfogytakozást. Úgyis dugig van velük a legtöbb újság, honlap...
Aztán arra gondolta, hogy leírom, mi mit csináltunk. Hogyan készültünk rá, mit láttunk? - de, ez miért lenne jó. Ha elmondanám, hogy a kocsit úgy toltuk ki a sárból, hogy lássuk a teljes napfogyit, hogy délben még nem volt észlelőhelyünk, hogy kétszer is azt gondoltam, hogy nem látom a napfogytakozást? A videókamera fókuszát nem tudtuk rendesen beállítani, a távcsö állványából elveszett egy csavar?
Vagy mi lenne, ha leírnám, hogy mit csináltunk utána? A hazautat hazafele, az örömmámort, hogy mégis láttuk? Vagy a Musical éjszakák című előadást a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ahol a legvégén egy kis napfogytakozást láthattunk, meg egy hatalmas tüzijátékot, nagyobbat, mint amilyen Sopronban augusztusban volt?
Esetleg megemlíthetném, hogy szegedi fiataloktól napfogytakozás konzervet vásároltunk, így most itthon örizzük a napfogytakozás sötétségét. (Tartalom: 78 % nitrogén, 21 % oxigén, 1% egyéb anyag, nettó tömeg: 0 g)?
De nem. Nem és nem. Erről az eseményről nem lehet beszámolót írni. Inkább azt próbáltam meg megfogalmazni, hogy mit éreztem. Amikor az alábbi sorokat begépeltem, különös érzés fogott el. A szívem összeszorult, és én ismét azon a mezőn éreztem magam, augusztus 11-én...

Nos, az igazság az, hogy már augusztus 11-én megpróbáltam elkezdeni a beszámolót, méghozzá néhány órával a totalitás vége után. Az első szóig eljutottam. Igazából nem is tudom, hogy mit írjak. Különböző véleményeket hallottam, valaki többet várt, egyesek szerint túl rövid volt, megint mások nem értették a nagy felhajtást, és inkább bementek a szobába. Eredetileg úgy terveztem, hogy valami objektív beszámolót írok, hogy ennyi ideig tartott, ezeket a jelenségeket láttam, stb. De most már tudom, hogy mindez lehetetlen. A teljes napfogyatkozást nem lehet elmesélni. El tudod magyarázni a vaknak, hogy milyen a piros? Talán tudsz rá példákat mondani, de sohasem fog teljes képet kapni róla. Én nagyon sok tanulmányt olvastam a teljes napfogyatkozásról. Tudtam, hogy mikor minek kell következnie, másodpercre pontosan. De aztán repültek a percek. Fura fényhatás tűnt fel, majd hirtelen azt vettem észre, hogy sötét van. Felnéztem az égre, és láttam a gyémántgyűrűt, majd elkezdődött a totalitás. A megfigyelőcsoport által készített videófelvétel visszanézése külön kategória, de a rajta lévő megjegyzések kicsit visszaadnak abból, amit éreztünk. Ott és akkor, Szegedtől mintegy 60 km-re északnyugatra, Soltvadkertes közelében. Erdetileg nem ide terveztük a megfigyelőhelyet, hanem Szeged mellé, de a felhők elűztek minket, s mi jó napvadászok módjára napsütötte terület után kutattunk. Mikor a kocsival száguldoztunk, még nem tudtam, mi vár ránk. pontosabban tudtam, csak nem fogtam fel. Vagyis inkább nincsenek rá szavaim. Hiába készítenek fel egy embert, hogy milyen a világűr, milyen a súlytalanság, egész furcsa érzés foghatja el, amikor meglátja a Holdról a Földfelkeltét. 1999. augusztus 11-én történt valami. Objektív szemmel egy teljes napfogyatkozásnak lehettünk szem- fül- és érzék-tanúi. A mezőn feltűnt, hogy elhallgattak az énekmadarak, hogy semmi természetes zaj nem hallatszott - kivéve a mi izgatott kiáltásaink. Az úton leállt a forgalom, és mindenki az égre szegezte a szemét... Szerintem mindenkinek egyéni napfogyatkozása volt. Egészen mást jelentett a rengetegben kóválygó Ábel számára, mint a városban dolgozó John mesternek. Én nem tudom leírni, hogy más mit érzett, mit gondolt. Azt tudom, hogy én csodáltam a Természet nagyságát. Ott és akkor egy csodálatos dolognak voltam szemtanúja. A Nap eltűnt az égről, és helyette egy fekete korong látszódott.  Már 7 éves koromban olvastam, hogy 99. augusztus 11-én teljes napfogytakozás lesz, de akkor csak egy messzi dátumnak tűnt. Bár már egy hónap eltelt, mégis elevenen él bennem minden pillanat. Ha behunyom a szemem, akkor magam elé tudom képzelni a Napot, a koronájával. Akkor és ott nem fogott el félelem, inkább csak a csodálat. Igen, és lenyűgözés. Honnan tudtam volna, hogy milyen a napkorona, ha eddig még nem láttam? Honnan tudtam volna, hogy ilyen szép és ilyen hatalmas? Honnan tudtam volna, hogy milyen érzés egy totalitás, ha eddig még nem éreztem? Honna tudhattam volna, hogy mily parányiak és törékenyek vagyunk, ha eddig nem láttam? Vak voltam. De a Természet  ezzel a csodálatos varázzsal örökre leolvasztotta szememről a hályogot. Ne csak a szemnek higgy, a testnek is élveznie kell a világát. Most már tisztán látnék? Nem hiszem. De éreztem a Természet nagyságát. Rengeteg kérdésre kaptam választ és újabb kérdéseket tett fel nekem. Megfogalmazhatatlan kérdéseket és értelmezhetetlen válaszokat, de ezek örökre beleégtek a lelkembe... Azóta is egy dallam cseng bennem:

Bacsi