CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Dr. Bit

1998. május 14., csütörtök 00:00


Középiskolások Regionális Programozói Versenye

Soproni programozó-palánták sikere

Május 13-án (szerdán) a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) falai közt került sor a Középiskolások Regionális Programozói Versenyének eredményhirdetésére.
Ifj. Fényes György ügyvezetõ megnyitója után Nagy András, a zsûri elnöke méltatta a versenyzõk munkáját, majd Lampérth Gyula iskolaigazgató szavai után a díjak átadására került sor.
Mielõtt azonban a díjazottakkal megismerkednénk, nézzük röviden az elõzményeket!

A három megyére – Gyõr-Moson-Sopron, Vas és Zala - kiterjedõ vetélkedõt idén 3. alkalommal hirdette meg a Fény-Szoft Kft.
A kétfordulós verseny elõzetes feladataira Sopron, Mosonmagyaróvár, Kõszeg és Szombathely középiskoláiból érkeztek megoldások. A feladatok között szerepelt - többek között - a Windows-ból jól ismert aknakeresõ program egyedi változatának elkészítése. Meg nem erõsített hírek szerint az animációkkal és hangeffektusokkal tarkított pályamunkák némelyikére Bill Gates is szemet vetett… (Lehet, hogy emiatt késik a Windows 98?!)

A zsûri döntése alapján a 2. fordulóba jutott 15 versenyzõ április 10-én a Fény-Szoft soproni telephelyén mérte össze tudását. A megoldandó feladatok között egy algoritmus-felismerés és két programozási példa szerepelt. Ezek egyike egy kockapókert szimuláló program elkészítése volt. A rendelkezésre álló csekély 5 óra alatt is születtek látványos megoldások:

A zsûri "hoszas és nehéz (…)" értékelõ munkája után alakult ki a végsõ sorrend, amely a soproni (egészen pontosan berzsenyis) diákok sikerét hozta:

 
Név
Iskola
Város
1.
Major Gábor Berzsenyi D. Ev. Gimnázium (Líceum) Sopron
2.
Molnár József Berzsenyi D. Ev. Gimnázium (Líceum) Sopron
3.
Varga Péter Premontrei r. Szent Norbert Gimnázium Szombathely
4.
Soós István Kanizsai Dorottya Gimnázium  Szombathely
5. 
Elsõ András Gépipari és Informatikai Mûszaki SZKI Szombathely
6.
Manninger Péter Berzsenyi D. Ev. Gimnázium (Líceum) Sopron
7.
Horváth Szabolcs Gépipari és Informatikai Mûszaki SZKI Szombathely
8.
Major Zsolt Berzsenyi D. Ev. Gimnázium (Líceum) Sopron
9.
Gyõrvári Gábor Kõszegi Mg. és Kereskedelmi SZKI Kõszeg
10.
Molnár Balázs Kossuth Lajos Gimnázium  Mosonmagyaróvár
11.
Kóczán Krisztián Vas- és Villamosipari SZKI Sopron
12.
Mersich András Jurisich Miklós Kísérleti Gimnázium szeg
13.
Fekete Dávid Kossuth Lajos Gimnázium  Mosonmagyaróvár
14.
Horváth Tamás Puskás Tivadar SZKI Szombathely
15.
Németh Ákos Vas- és Villamosipari SZKI Sopron
 

A legjobban szerepelt iskolának járó vándorserleget és az ezzel járó 50.000,- Ft-os vásárlási utalványt idén 1. alkalommal vehette át dr. Lampérth Gyula, a Berzsenyi igazgatója.


Varga Péter (3. helyezett), Lampérth Gyula (igazgató, BDEG), Major Gábor (1. helyezett), Pölczmann Róbert (felkészítõ tanár, BDEG), Molnár József (2. helyezett)

Az 1-3. helyezettek további értékes díjakkal lettek gazdagabbak, mi pedig azzal a megállapítással, hogy Sopronban nem lesz gond a jelenlegi tehetséges programozók utánpótlásával! J
 
U.i.: ha a versennyel kapcsolatos további részletekre, vagy a megoldások letölthetõ futtatható változatára vagy kiváncsi, kattanj be a http://www.fenyszoft.hu oldalra, és találd meg õket!
- vip -
Fotó: Németh Péter