|
"Bontsd szét személyedet és beléd tódul a világ"
VÁLLALD ÖNMAGAD
"Bontsd szét személyedet és beléd tódul a
világ"
VÁLLALD ÖNMAGAD
"Bontsd szét személyedet és beléd tódul a világ.
Bontsd szét a személyeddé vált világot és beléd tódul a
teljesség." (Weöres Sándor)
A világ rendje a harmadik évezred küszöbén "megbotlott",
elvesztette egyensúlyát. Az emberek bensejében, lelkében lezajló
eseményeket József Attila soraival jellemezhetjük:
"Eszméim közt, mint a majom
a rácsok közt le és föl
vicsorgok és ugrándozom."
A gond az emberrel van: velem, veled, mindnyájunkkal. Nem
ismerjük, vagy igen rosszul ismerjük önmagunkat, így a világot is
olyanná alakítjuk, amilyenné "ördögbélelte" lényünktől telik. A hibás
önismerethez még társul az eltömegesedés szelleme, amit magunkra
veszünk a nevelés, illetve az eleve ösztönünkben lévő "falkaszellem"
által.
 Előbb arctalanná,
majd arcátlanná válik az ember: vezethető, manipulálható, egész a
szakadékba zuhanásig. Az elvegyüléshez, a kondérhoz féréshez még
szerepszemélyiség maszkját is felölti. Aztán aszerint váltogatja
arcait, hogy mi a pillanatnyi érdek, azokhoz társul, akik orra alá
tartják a koncot.
Vannak azért olyan kevesek is, akik ezt a személyiségromboló
életstílust megunják és rádöbbennek arra, hogy "szükség néktek újonnan
születnetek" (Jn. 3,7b). Következik a keserű lépés, mert el és le kell
számolni a múlttal, törlesztés és belátás által van csak megtisztulás.
Amit az ember gondolatban, szóban, tettben elkövet, azzal számolnia
kell; csak a rosszal való kötődés liánbogainak szétvágása után lépünk
ki a szabadságba. "Lomtalanítás" kell, hogy következzen: minden
tárgyat,
érzést, rossz életvitelt fel kell számolnunk, mert ha nem, ezek
visszarántanak.
Ha a sok ferdeségtől megszabadultunk, "belénk tódul a világ",
részévé válunk a teljességnek; tágul a horizont, szeretetláncban
élünk, minden gesztusunkból a jó fog áradni, együtt lüktetünk a
Mindenség ütőerével. A tetteink fognak megmérni, a többi csak szósz.
Ne mondjuk azt, hogy zavaros világban élünk, hanem mi teremtsünk
értékeket, rendet, ragyogást. Isten neveden szólít, személyre osztja a
szerepet, személytől is kéri számon. Nem egy tömegtől, hanem tőled,
tőlem, mindannyiunktól. Nem lehet csak úgy elvegyülni Isten
gyermekeinek közösségében. Vállalnunk kell önmagunkat. Ha az Úr,
néped, munkaközösséged, egyházad, családod számonkéri tőled, megújult
embertől, hogy mit tettél, akkor tudj jó cselekedeteid sorából egy
kiáltásnyit előhozni. Hétszeres jaj annak, akinek elfecsérelt élete
üres falairól csak a semmittevés pókhálói csüngnek alá!
Tönkő Levente
|