|
Corpus a kereszten és corpus a kovásztalan kenyérben
Nagycsütörtök üzenete 2000.04.20.
Corpus a kereszten és corpus a
kovásztalan kenyérben
Nagycsütörtök üzenete
2000.04.20.
Grafika: D.Hoffer E.
A mai nap kulcsszavai a "cenákulum" és az "utolsó vacsora". Ha
van időbeli, kiugró alkalmunk megérteni az áldozást, az úrvacsorát, a
keresztény emlékezet különböző formáit, akkor az a mai nap.
Gyermekkorom szép tárgyi emlékei után, melyek jól-rosszul kötöttek
a hit földrajzához, némiképp eltávolodtam, elméletivé váltam fiatal
felnőttkoromban. Inkább érdekeltek a filozófiai kérdések, viták. Talán
így volt természetes.
 Ami állandó volt:
mindig újra és újra megérintett a "történeti katolikum", amikor
ismerőseim közül valaki eljutott a Szentföldre. Már írtam arról, hogy
két kedves "kőgyűjtő" barátom jóvoltából is őrzök szentföldi apró
köveket történeti helyhez és eseményhez kapcsolódókat.
Talán ismeretes a két alaptörténet, melyek közül az elsőt a magunk
kis köveivel írjuk emberöltőről-emberöltőre az emlékezet homokjába.
Oda-odafordulunk, kapaszkodónak szánjuk, amikor a történések
homokszemei már-már betakarnák a kétezer év előtti valóságot.
A másik alaptörténet arról a földre született Második Isteni
Személyről szól, aki Fiúként az egész Földet megszentelte az ide
születésével. Ha tehát nem különválasztjuk, hanem szétszórjuk a
konkrét tárgyi emlékeket - köveket - környezetünkben, akkor - gondolva
erre - mindig a megszentelt környezethez méltón fogunk viselkedni.
(Nem tudjuk, környezetünknek melyik darabja a kiszórt szentföldi kő.)
Mindig másodrendűnek, mindig gyengének éreztem magam, hogy nekem
igenis legalább rá kell néznem pl. a péteri primátus evangéliumi
helyének vörös kövére, hogy kézzelfoghatóvá váljon az esemény. És ez a
nagyböjt II. János Pálnak a papokhoz írt levelével valamiképpen
könnyített "laikus" terhemen: a cenákulumból, az utolsó vacsora
terméből datálódott a hierarchiához szóló levél.
Mindnyájunknak szükségünk van a cenákulumra, a teremre, a
környezetre, mert emberek vagyunk. Szükségünk van az eredeti környezet
hiteles köveire, amik megszólalnak, amikor a mi szánk csukódni készül.
Elmondják nekünk és mindenkinek, elmondják helyettünk és mindenki
helyett, hogy mi történt Jeruzsálemben 1967 (1973-74?) évvel ezelőtt.
Tanúságot tesznek az azóta őrzött szeretetről, nevezzük bár más- és
másként, felekezettől függően.
Azért van rá szükség, mert törékenyek, egyszeriek vagyunk, mert
fogódzókat keresünk a nagyböjt sötétjében, mert egész évi - misei,
istentiszteleti - emlékezetünk "mandinerről" innen származik. Fontos
hely a cenákulum. Nekünk, embereknek, azoknak "találtatott ki", akik a
kereszt corpusát túl durvának, az ostya fehérségét talán túl
egyszerűnek tartanánk a kövek tanúsága nélkül.
-DI -
|