A halál értéke
Nagypéntek csendje 2000.04.21.
A halál értéke
Nagypéntek csendje
2000.04.21.
Grafika: D.Hoffer E.
Nagypénteknek inkább csendje van, mint üzenete. Pontosabban:
ebben a csöndben van az üzenet, aminek a közös számára való
kibontásával annyian vesződtek már. Az egész Krisztus-tan teljessége
benne van a napban, és a titkokról, azok részleteiről csak egy-egy
pillanatra lebben fel a fátyol.
Aki megfejteni
véli a csendet, az beszél Krisztus elhagyatottságáról, Isten
szenvedéséről és együtt-szenvedéséről, az emberek bűneiről, Jézus
szeretetéről.
Minden hihetőnek is tűnik, amíg a következő emberrel a sarkon
össze nem akadunk, fel nem forr az agyvizünk, és magunkban üvöltve nem
kérdezzük az áprilisi égtől: mit lehet egy ilyenben szeretni? Akit
pedig még ez sem győzött meg a titok létéről, az odahaza, a tükör
előtt állva ismételje meg a kérdést!
Nagypénteken hidegek a templomok, hideg árad a katolikusok üres
tabernákulumaiból, csak nagyszombat vigíliájának tűzszentelése visz
majd meleget a hideg templomhajókba, hogy az exultet hangjaira, a
húsvéti gyertya lángjára járjon át ismét mindenkit Isten melege. Csak
pszichológia lenne? Nem hiszem!
Nagypénteken sírt látogatunk. A szentsírt, Jézus nyughelyét,
melyet nem takar itt el semmiféle kő. A halál kikerülhetetlen
gondolata sokáig kísér ott-létünkkor, befészkeli magát a legátadottabb
pillanatokba is, és hosszan megmarad. A tanítványoknak legalább maradt
a lepel: "látott és hitt". Ma pedig vitatkozunk, vizsgálódunk, s
közben fogyunk. Itt is, általában is.
Elvesztettünk valamit. Nem találjuk a halálban azt, ami a halált
megváltássá, a feláldozott életet értékké emelné. A "halálra", 30
ezüstre vagy valamivel többre pedig enélkül valóban botorság szülni:
nem több, mint élő mankót váltani öreg korunkra.
A 2000. évben pedig illene arra gondolni, hogy az istenképűségre
születés magába foglalja az istenképű, és ezért elmondhatatlan értékű
halált is. Nagypénteken gondoljunk erre is, ha egyáltalán idáig
eljutunk.
-DI -
|