Juhok a karámok között
Az evangélium üzenete 2000.05.14.
Juhok a karámok között
Az evangélium üzenete
2000.05.14.
Jn 10.11-18
Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért. A béres
azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem sajátjai, otthagyja a
juhokat és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán
elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és
nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és
enyéim is ismernek engem, mint ahogy az Atya ismer engem és én ismerem
az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek
nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni
fognak szavamra, s egy nyáj lesz és egy pásztor. Azért szeret az Atya,
mert odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem. Nem veszi el
tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és
van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam az
Atyától.”
Húsvét fényében
ezek a mondatok immár egy retrográd értékelés részei. János apostol is
utólag írta le a szavakat, azzal a felismeréssel, hogy a hasonlat a
kereszthalálban vált teljessé, a szimbólum a keresztfa árnyékában
nőtte ki magát. Vajon az egységre való törekvés szükséges volt-e már
az apostol életében? Mennyire volt egységes a Jézus-ismeret és
-értékelés az OIKUMENÉ, az akkor ismert lakott világ, a Római
Birodalom területén?
Ma valahogyan úgy fogalmazunk, hogy egység Őbenne, és különbség a
Benne való létezésben. A kereszténység, mely inkulturálta a világ
minden részét, ahol megfordult, és éppen ezáltal is
partikularizálódott, ma már úgy gondolja, hogy nem is lehet olyan
külsődleges egységet megteremteni, mint ami még nem is olyan régen
szemünk előtt lebegett.
Ezért fontos, hogy a Jó Pásztorban való egység a lényegi egységet
valósítsa meg, miután annyi és olyan szégyenletes kudarc van már
mögöttünk szakadások és a nyilvános szakadástól oly kevéssé különböző
egyéni szembenállás formájában. És az első nem az, amire legtöbben
gondolunk, hanem maga a zsidó néptől való elszakadás. Ezt követte a
többi, az első ezrdfordulót követő, majd a reformáció, melyek minden
jelenlegi egyetértés és hurrá-hangulat mellett is az egyén
értetlenségébe beivódott konzervatizmus miatt sokkal fájdalmasabban
korrigálható, mintsem megelőzhető lett volna talán.
Ha pedig azt hinnénk, hogy a mai evangéliumi részlet szereplői
csak az egyszeri és csak a volt alkalmakra adaptálhatók, akkor
tévedünk a legjobban. Lehetünk mi is farkasok, előfordulhatnak
közöttünk szép számmal béresek, míg a juhok többsége csendesen vagy
bégetve, puliktól terelgetve vándorol karámtól karámig attól függően,
hol szól szebben a csengő. (Cuius regio...) Hogy néha belőlük egy-egy
a pásztor alakjára növi ki magát, az a többség számára nem látszik
követendő példának. Pedig ami lényeges, az a Pásztor felismerése -, és
ezt mára belátták az ezzel foglalkozók.
Farkasok, béresek és juhok között élünk. Ismerjük-e egymást és
ismerjük-e az átadott ismeret birtokában a Pásztort, hogy a karámok
határain túl is egymásra, egymásban pedig a Pásztorra találjunk?
-DI -
|