CyberPress.Sopron

Ugyanaz három oldalról.
Nevezzük első oldalnak azt, amilyen valójában a a Mennyek Országa (amilyennek gondoljuk). Kincs, amiért érdemes mindent feláldozni.
Ki az, aki ennek megfelelően viselkedik? Aki bármit képes feláldozni, hogy megszerezze! A legtitkosabb ragaszkodást is megtagadni, hogy birtokolhassa! Vannak persze könnyen feláldozható tárgyak és viszonylatok. Mutatós és a világban "hatásos" a feláldozása, de hogy valójában mit jelent, azt csak a Gazda tudja. Lassan, de sokan megtanuljuk, hogy sok minden nélkül lehet élni, amiről korábban úgy gondoltuk, hogy nem. Mindig kevesebbhez ragaszkodunk – talán jobban, talán kevésbé, amíg egyszer tényleg kicsúszik kezeink közül ragaszkodásunk utolsó tárgya is...

A második oldal az eredmény, a "halfogás", az ítélet; annak megítélése pártatlanul és igazságosan, Isten részéről, hogy odaadtunk–e mindent. "Cserearányos"-e, hogy merkantilista módon fogalmazzunk, a várható öröklét?
A pártatlanság serpenyőiben ott lesz az egyik oldalon minden, amit feláldoztunk, amiről lemondtunk: a szeretetünk, amit mások, a legkisebbek, Isten irányában tanúsítottunk. A másik oldalt a mérlegen mindaz nyomja, amit kétségbeesetten markoltunk, amit nem adtunk át a kincs reményében sem. Amiben nem mertünk bízni, amit nem hittünk, amiért nem szerettünk, akkor és ott már nevetséges görcseink, titkos visszatartásaink, bűvész módra eltüntetett apróságaink, vagyis bűneink.
Hogyan áll majd a mérleg? Gyanítom, hogy kevesen tudtunk mindentől megszabadulni és már csak azt a bizalmat tudjuk még a serpenyő jobbik felébe tenni, amit Isten irgalmába őszintén vetettünk. Csak ez billentheti meg a mérleget, emberi ragaszkodásunk tökéletlenségével és Isten szeretete tökéletességének mérhetetlen súlyával – reményeink szerint – a kedvező irányba.

A harmadik oldal pedig földi létünk, amikor az ország jelenvalóságának töredékes jeleit mondjuk el másoknak. Tanuságtétel valamiképpen, nem feltétlenül szónoklatban, de életben és cselekedetekben. Így is "közre lehet adni" Isten szeretetének jeleit, ahogyan bennünket formált, ahogyan a kincset, időben és részlegesen, régi és új részleteiben birtokoljuk minden más helyett, de csak azért, hogy mások számára, immár erről is lemondva, előhozhassuk, szeretetben megoszthassuk...