|
Mindent és még mit?
Az evangélium világa 1999.10.17.
Mindent és még
mit?
Az evangélium világa
1999.10.17.
Mt 22.15-21
A farizeusok erre félrevonultak és megtárgyalták, hogyan tudnának
szavaiba belekötni. Odaküldték hozzá tanítványaikat, a
Heródes-pártiakkal együtt. Ezek így beszéltek: „Mester, tudjuk, hogy
igazat mondasz, az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, nem vagy
tekintettel senki személyére, mert nem igazodol emberi tekintélyhez.
Mondd meg hát nekünk, mi a véleményed: Szabad adót fizetni a
császárnak, vagy nem szabad?” Jézus átlátott álnokságukon, ezért így
válaszolt: „Mit kísértetek, képmutatók?
Mutassátok az adópénzt!” Odanyújtottak neki egy dénárt. Ekkor
megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” „A császáré” -
felelték. Erre azt mondta nekik: „Adjátok meg a császárnak, ami a
császáré, és az Istennek, ami az Istené!”
Minden hatalom szereti felhasználni pénzét arra, hogy
szimbólumokat, jelmondatokat, képeket, példaképeket helyezhessen el
rajtuk. A reklámszakmában állítólag tiltják a tudatalattira ható
becsempészett képkockát a hirdetésekben, mert befolyásolja az azt
akaratlanul, tudat alatt nézőket.
De használ-e nemzeti nagyjaink megjelenése a pénzeken, jobb lesz-e
általuk a világ? "Ex pluribus unum" - mondja az egycentes pénzérme
Amerikában. És ki az a választásokon, aki ezt elhiszi ma?
A krisztusi sentencia pontot rak a kor kérdésére: jól jár-e az
adót be nem fizető, az államhatalmat negligáló. Talán jelenti azt is,
hogy nem vagyunk egyedül világi pénzügyeinkben sem. Talán utalás a
Miatyánk mindennapi kenyerére. Lehet, sőt biztos.
Legalább ennyire kényes azonban a kérdés, amikor az evangéliumi
részlet aránypárba rakja a császár és Isten irányában tartozásainkat.
Ki az a lökött, aki túlfizeti világi adóját, amikor annak mértéke van?
A kérdés másik fele már-már nyomasztó, de legalább ennyire
elgondolkoztató: egy pazarló, túláradóan szeretető "tékozló Atyával"
szemben van-e mérték, van-e elég? Gondoljunk csak a Korintusi levél
Szeretethimnuszára: szeretet, mert a teljesen elégő önpusztítás, mint
áldozat sem elegendő.
Állunk Krisztus előtt. Kezében mérleg: egyik serpenyőjében mondjuk
egy forint, a másikban pedig az Atya szeretete. Hát nem nevetséges?
Hol az egyensúly? Persze mindjárt meginog a mérleg nyelve, ha a
helyünkben az özvegyasszony áll és két fillérjét dobja a serpenyőbe.
Nehéz gondolat és emberileg reménytelen helyzet. Krisztus pedig egy
mozdulattal leemel a hátunkról valamit - talán még kereszt formája is
van - és belerakja a serpenyőbe.
Adjátok meg Istennek, ami Istené!
- DI -
|