Grafika: D. Hoffer E.
Jn 1.1-18
Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő
volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett,
ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A
világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.
Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött,
hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki
higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie
a világosságról. (Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden
embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a
világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem
fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten
gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében,
akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi
akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és
közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét,
akit kegyelem és igazság tölt be. János tanúbizonyságot tett róla,
amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb
nálam, mert előbb volt, mint én.” Mindannyian az ő teljességéből
részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes
közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által
lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú
nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van..
Krisztus után már az első század végefelé járunk. Az apostolok - az
egy János kivételével - mind meghaltak. Maguk után hagyták a három
egybehangzó, áttekintő (szinoptikus) evangéliumot és az apostoli
levelek többségét, melyek kézről kézre, közösségről közösségre járnak
a birodalom központjába is eljutott egyházban. Már túl vagyunk az első
nagy keresztényüldözésen, már biztos, hogy Krisztus újra-eljövetele
nem az első keresztény emberöltőben következik be. Megjelentek már az
első eretnekségek, a másképpen gondolók csoportjai, akik az apostoli
közvetítéssel továbbadott tanítást eltérően fogalmazzák. János
tanítványai közül is némelyek az ismert tényeknek hátat fordítva
interpretálják a Keresztelő szerepét. Vannak, akik a megismerés
tudás-mivoltát hangsúlyozzák, vannak, akik pl. kizártnak tartják, hogy
Jézus hús-vér ember is volt.
Óriási kavalkád, és mindössze egy szilárd pont található valamilyen
szigeten, a száműzetésben élő, már agg János apostol, a "szeretett
tanítvány", aki ebben a környezetben kezdi el írni a negyedik
evangéliumot. Persze nem így nevezte, csupán a megtörtént dolgokra
való rálátás birtokában, az ismeretek meghamisítása ellen, mintegy
szellemi összegzésként írja meg a Názáreti történetét, szellemi
hagyatékát, hogy várhatóan közeli halálával ne tűnjön el az utolsó
szemtanú anélkül, hogy ismereteit át ne adná.
A bevezetéssel kezdi. Honnan is kezdődjék a történet? Mind előbbre
és előbbre megy az időben. Már az Ószövetség idejében jár, és még
mindig nem érzi teljesnek a kezdet biztonságát. És megírja a
csodálatos verset-himnuszt, melyben a zsidó és görög műveltségű olvasó
egyaránt felismerheti a Logos, az Ige mögött a második Isteni Személyt
és azonosíthatja a tanúságtétel alapján is Jézussal.
Mint minden filozófiai szöveg, ez is nehéz. Teljességében
utánozhatatlan és ugyanakkor egész. A kérdés ezután csupán az, hogyan
lehetne teljessé tenni a szöveg ismeretét, melynek értékét hamar
felismeri az egyház.
A szentmise rendjének kialakításakor a szertartás végén találnak
neki helyet. Akik még a latin liturgián nevelkedtünk, emlékszünk arra,
amikor a pap a mise végén az oltár bal oldalához vonult és ott egy
állított keretből olvasta vagy fejből mondta az "utolsó evangéliumot",
a János evangélium prológusát. Minden nap citálta, és mi, akik
ministráltunk, már ugyancsak kívülről tudtuk a szöveget:"In principio
erat Verbum, et Verbum erat apud Deum..." És a mondatnál, miszerint az
"Ige testté lett"- szószerinti fordításban a Logosz hússá lett, le nem
tagadható anyagi mivolttá -, (nemcsak Karácsonykor) - térdet
hajtottunk.
Mára megmaradt az az évi 2-3 alkalom (pl. Karácsonykor és
Szilveszterkor), amikor közösen hallgatjuk ezt a szakaszt.
Ilyenkor azon gondolkodom, hogy már ennyivel okosabb lett a világ
vagy ennyire nincs szükség az "utolsó evangéliumra"? Arra már gondolni
sem merek, hogy esetleg hiába olvasnák, úgysem értenék?
- DI -