CyberPress.Sopron

Családokra - egy családra - gondolunk mindnyájan

Lk 2.22-40 Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, ahogy az Úr törvényében elő volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik, s az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát. Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.” Apja és anyja csodálkoztak azon, amit fiukról mondott. Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak - a te lelkedet is tőr járja át -, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.” Volt egy Áser törzséből való, Anna nevű prófétaasszony, Fánuel leánya, aki már igen öreg volt. Hét évig élt férjével lánysága után, aztán özvegyen maradt. Már nyolcvannégy esztendős volt. Nem hagyta el a templomot soha, éjjel-nappal böjtben és imádságban szolgált. Ebben az órában is odajött, dicsőítette az Istent, és beszélt róla mindenkinek, aki csak várta Jeruzsálem megváltását. Miután így eleget tettek az Úr törvényének, lementek galileai városukba, Názáretbe. A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta.

A "Nunc dimittis", az "agg Símeon éneke", a "Most bocsásd el", ki hogyan ismeri, bekerült a legszebb imádságok napi csokrába, a zsolozsma naponta ismétlődő, állandó részébe.
Megjelenik egy család a színen, és a környezet valamit mond róluk. Mai helyzet, a helyzetnek megfelelő változatos lehetőségekkel: csaknem mindig a gyermeken keresztül itélik meg a családot (jólnevelt-e, tud-e köszönni, nem rúgja-e sípcsonton az unszimpatikus nagynénit).
Jeruzsálemben minden másképpen zajlik: elmarad a jól ismert összehasonlítgatás a szülőkkel, a gyerek-csipkedés. Valamiképpen kikerül a csecsemő a családi közvetlen körből, hogy a szülőknek is ismeretlen dimenziók jelenjenek meg a gyermekről szóló beszédekben.
Szent család vasárnapján arról a gyermekről beszélünk, akit Megváltónak nevezünk, aki valamilyen módon visszahat minden szülőre. Erőszakos halálában megegyezik a későbbi vértanúkkal, az elsővel, Istvánnal is, akinek ünnepe ugyancsak erre a napra esik.
A gyermeket és a családot emberek veszik körül: hol Símeonok, hol bamba tömeg, hol keresztre feszítők, hol Saulusok (ismét az első vértanú történetére utalok), akik később a megszentelt családok nyomdokain a folytatói lesznek egy eseménysornak. A család környezet és minta. Nem egyedüli meghatározó, de sok mindennek az alapja. Erről a családról is szól a Magyar Püspöki Kar új körlevele is.
Látva a szülőtlen - magára maradt - nemzedéket azon imádkozunk, hogy a társadalom alapját a családok: nem is akármilyenek, a megszentelt családok alkossák, melyekben a szövetség egymás megszentelésére szól, túl minden, sokszor érthetetlen, világunkban velük történő eseményeken.
- DI -