|
Amíg Karcsi bácsi távol van II. Két hét csoda (18.rész)
1960. augusztus 5. Erről a napról feltűnően sok írnivalója volt mindkét naplónak.
A nap árnyéka Pistától: - Délbe(!) megjöttek a Kósik szülei. Nem néztem jó szemmel. Ki tudja, mi volt a többi gyermek szívében?... ennyit írt Pista. A szófukar megjegyzés mögött azonban igen komoly lelki hatás lapul, amely befolyással lesz a tábor késobbi életére is...  Játék és mégsem csak az A két Kósi-szülő nyilván alig gondolta, milyen hatást kelt megjelenésük a táborban! Már annak idején, Drávai Pista telefonbeszélgetése is észrevehető árnyat vetett a fiúk kedélyére. Nincs ebben semmi irigység vagy csúnya vonás; egyszerűen arról van szó, hogy kisfiúk vannak a táborban, akik legtöbben először vannak távol tartósabban a szülői háztól. Mivel jól érzik magukat, kicsit idegenül, zavarólag hat az otthon minden ideszüremlő híre. Jobban szeretnének most egy kicsit anyu és apu nélkül a maguk kis szabad világában élni, mert ahhoz túlságosan szeretik őket, hogy a rájuk gondolás honvágyat ne ébresztene bennük. Most belép két szülő. Vidáman, otthonosan helyezkednek el az ebédnél és nagyon örülnek, hogy fiacskáik palacsintát esznek. Ők nem szívesen hinnék el, hogy ettünk már sótlan paradicsomlevest és kormos teát is, pedig mi annak is örültünk. Megkritizálják a sátrat és a sátor előtti teret, pedig az a mi sátrunk és a mi terünk. Korai őszibarackot adnak mindenkinek de az élesszemu srácok észreveszik, hogy Pötyikének csokit dugdosnak a zsebébe. Mi már túlságosan mezeiek, szabadok, önállóbbak és egybeforrottabbak vagyunk annál, hogy ezek ne idegenül hatnának! Még kínosabb, hogy amikor holnap Kósi mama felhívja a gyerekek fiugyelmét, hogy az ő Pötyikéje mindenkinél ügyesebben hámozza a krumplit és a srácok túlságosan is udvariasak ahhoz, hogy elárulják; Pötyinek ez a közösség érdekében végzett első munkája. A palacsinta és a dinnye néhány fiú szájában bizony megkeseredik, mikor a szülok elárulják, hogy csak holnap délben utaznak el. Imre ugyan kitűnő pedagógiai érzékkel vesz minden fiúnak a közös pénzből csokit, hogy az egyenlőtlenség kirívó ne legyen de a tüske bennmarad a fiúk szívében. Amikor ebéd és pihenés után a társaság a Balatonba készül, Imre Vargányát és Zolit rendeli ki sátorornek. Újra kellemetlen incidens; Kósi mama minden szó nélkül felnyalábolja kisebbik csemetéjét és lehozza magával a partra. Imre bizonyára azt akarta a szülők tudomására hozni a rendelkezéssel, hogy gyermekeik az ő jelenlétük ellenére is a tábori fegyelem alá tartoznak. A helyes megoldás az lett vola, ha a mama szól Imrének és ő nyilván megmásítja a rendelkezést. Igy azonban Vargánya egyedül marad a sátor mellett. Talán egy kis kesernyés dac is lehet benne, talán a félelem is diktálja, amikor se szó, se beszéd, ő is otthagyja őrhelyét és ő is a többi közé jön Lényegében érthető a viselkedése, ha nem is helyes; ha Zotyinak szabad megszegni a tábori szabályokat, akkor neki is szabad. Igy áll elő az a fura helyzet, hogy fél délutánon át őrség nélkül marad a sátor és csak a kószáló nyaralók és helybéliek jóhiszeműségén és becsületességén múlik, hogy nem zabrálnak el mindenünket. |