|
Egy igazi nyári nap Két hét csoda (27.rész)
1960. augusztus 10.
Az eredeti tervek szerint a mai napon kirándulás lenne a program Tihanyba. A tervet azonban közmegelégedésre Imre és Karcsi bácsi megváltoztatják. Két oka van ennek. Az egyik anyagi: tegnap Karcsi bácsi nem tudott kedvezményes hajójegyet szerezni, mivel csak pecséttel ellátott iskolai igazolványra hajlandók a hajóállomáson adni ilyent. Márpedig a mi anyagi körülményeink nem bírják a drága hajójegyeket egészben. A másik oka a kirándulás elmaradásának a jó idő. Majd bolondok leszünk ilyen jó időben a hajón főni és mászkálni, amikor soha vissza nem térő alkalom nyílik ma az alapos lebarnulásra. A fiúk tehát egyáltalán nem sajnálják Tihanyt: rendcsinálás, reggeli ima, szentmise és alapos reggeli után szinte nyerítve száguldanak le a vízbe. Karcsi bácsi és Dönci elmennek az állomásra, mert meg kell érdeklődni, hogy a rövidebb celli vonalon visszamehetünk-e a már megváltott jegyekkel? Vad civilben mennek, amin éppen csak valamelyes ruhanemű értendő. Hej, milyen jó is így végigbandukolni ezen az úton, amin egyszer keserves kínban, csomagok alatt görnyedve güriztünk fel. Amíg a nép a vízben pancsol, ők gyorsan elintézik a jegyeket, aztán hatalmasat fagyiznak, bámészkodnak a kikötő és az állomás hatalmas forgalmán. Miután mindent megtapasztaltak, kényelmesen, okos, csendes beszélgetés közben visszakullognak. A sátorban Vargánya izzad, persze valami büntetés-részlet miatt őrzi a nép vagyonát. Dönci megkönyörül rajta és elvállalja délelőtt a sátorőrzést.  a strandon minden megtörténhet... A szabadstrand zsúfolva. Ennyien még nem voltak, mióta ide járunk. Valahogy azonban kikönyököljük a pokróc helyét, aztán bele a vízbe! Teljesen sima, kellemesen meleg a víz. Van nagy labdázás a vízben, kergetőzés, buktatás. A mai téma a víz alatti úszás és a fejenállás a vízben. Mindenki ezt gyakorolja. A fürdőzők nagy rémületére hol itt, hol ott áll ki a vízből két szőrös, nyápic lábszár, majd egy kis bugyborékolás után előkerül a gazda vastagabbik fele is, majd a légszomjtól kéken-zölden prüszkölve a fejrész. A víz alatti úszás is jópár derűs epizódot szül. Valamelyik pajtás éppen nagy diadallal ragadja meg a víz alatt a keze ügyébe kerülő lábat és ránt egy gusztusosat rajta, majd, amikot kibújik a víz alól, veszi észre, hogy az egyik kislányt buktatta meg kedélyesen. Van nagy sikítozás! A "nyikhaj banda" persze megint lenn van. A fiúk majdnem szétdűlnek a nevetéstől, amikor meglátják a nyápic kislányok hóna alatt a gumiállatok egész seregletét: mindegyik szerzett valamit, hogy el ne merüljön a derékig érő vízben. Felfújják, bedugják, aztán amikor rátelepednek a krokodilusokra vagy hárman, a krokodilus pesszent egyet, kiköpi a dugót és vidáman elmerül a visítozó hölgyek alatt. Gumikacs, gumibéka, gumikrokodil nagy összevisszaságban úszik a felszínen, beléje kapaszkodva egy sereg fürdősapkás fruska, köztük pedig itt-ott, mint az anyaludak, a felügyelő nénik kuruttyolnak. Ennél jobb terepet el sem lehet képzelni a csibészkedésre! Karcsi bácsi Imrével kinn fekszik a napon, de egyik szeme állandóan a vízen jár: nehogy a srácok a tréfát túlzásba vigyék és valami karambolt vagy botrányt csináljanak. Nagyobb baj nincs is, csak Zotyit és Vargányát rámolja ki szilaj káromkodások közepette a csónak-felügyelő bácsi a mentőcsónakból, ahol éppen homokvárat készülnek létrehozni. Amikor azonban a bácsi felismeri bennük az igazgatóék Attilájának a játszópajtásait, egyszerre szent a béke és még azt is megengedi, hogy a fiúk a kikötött csónakot a vízre tolják és így, láncon egy kicsit hintázzanak rajta… (Kép- és szöveggondozás) -DI- |