|
Egy igazi nyári nap 2. Két hét csoda (28.rész)
Úgy négy óra körül kezdődik az ünnepélyes napozás. A kéznél lévő emberek hosszában-keresztben, ki ahogyan elfér, stószban fekszenek és tilos a felállás, nehogy valaki elfogja a nap egyetlen sugarát is. Van nagy izzadás és közben óriási kuncogások is, pláne amikor a "nyikhajék" a parton játszani kezdenek. Valami végtelenül ostoba, céltalan, naív labdajátékot játszanak, de olyan végtelenül unott, álmos képpel, mintha ostorral verték volna ide őket. Sorba állnak, majd egy eléjük lép és egymás után dobálja mindegyiknek a könnyű strandlabdát. A srácok persze majd halálra nevetik magukat, amikor az ügyetlen kislányok elejtik a labdát és nagy komolysággal lépnek egyet előre. Miki nagyképűen megjegyzi, hogy ez a játék a női butaság világcsúcsa. Mindenesetre nem sok találmányi díja lesz annak, aki kitalálta… A napozás unalmait újra csak a vízben hancúrozzák ki a fiúk. Nagy feltűnést kelt, amikor berobog a strandra a vízirendőrök motorcsónakja, majd röviddel utána valami unatkozó osztrák főúr stramm masinája, amelyben még külön beépített heverő is van. Mi azonban nem cserélnénk semmiféle csónakkal. Elmúlik már hat óra is, még mindig a vízben fröcsköl a nép. Csak kemény ráförmedéssel lehet végre rábírni a társaságot, hogy most már tollászkodjék felfelé.  Napozás minden mennyiségben Ebéd után egy kis strapa következett: kihordtunk a sátorból mindent, ami mozgatható volt. A szalmazsákokat kiforgattuk és megcsépeltük egy kicsit, majd kinn hagytuk a napon szellőzni minden holminkat. A sátorponyvát is kiszabadítottuk a beásás alól, "most már úgysem lesz többet eső" jeligével. Alig látszik a ponyván, hogy majd egy hete be van ásva a sátor. Most, hogy visszatértünk a fürdésből, az első dolog mindent visszahordani a sátorba, majd teljes és tökéletes sátorrendet produkálni. Emiatt még a szokásos esti beszélgetés is elmarad. Minden pokróc kétszer kirázatik, minden hely tökéletes rendbe rakatik és minden megtalálja a maga helyét. Azóta a régi nap óta, amikor meghoztuk az elveszett tárgyak törvényét, már sok ötvenes bevándorolt Karcsi bácsi zsebébe, még többen tartoznak egy-két froncsival, mert "nem tudnak váltani"… Azt azonban elérte a törvény, hogy sokkal kevesebb a rendetlen holmi, az elhagyott ruhanemű és a keresgéléssel járó bosszankodás. És talán majd odahaza is észrevehető lesz ezeken a gyerekeken, hogy két hétig saját maguk feleltek néha érzékeny pénztárca-sebesüléssel is a környezetük rendjéért. Sátorrend után gyors tüzelőszedés. Ennek ma Pufi a hőse. Észreveszi, hogy a közelben levő ház kerítésén túl, a diófákon nagy száraz ágak csüngenek. Se lát, se hall, nekilódul és átrugaszkodik az eléggé alacsony kerítésen. Amikor aztán nagyban rámolja a fát, egyszer csak a ház Bodrija is felébred esti szundikálásából és lelkes csaholással rohan Pufi nadrágja felé. Pufi nem veszi tréfára a dolgot és dicséretre méltó fürgeséggel versenyez néhány métert a nadrágjára éhes ebbel. Amikor a kerítéshez ér, már nincs sok idő a lendületvételre és Pufi elegánsnak éppen nem nevezhető mozdulattal lódul a kerítésnek. Csakhogy most a tüskés drót kezd barátkozni vele, majdnem felakasztja magát. Szegény Pufi, amint ott lóg ég és kutya között. Végül is az eb nagy csalódással kénytelen tudomásul venni, hogy ma nem fog Pufiból vacsorázni, Pufi lekecmereg a kerítésről kisebb bőr- és ingbéli hiányosságokkal megússza a kalandot. Csak azt sajnálja, hogy a fa nagy része még odabenn maradt. A fiúk is megszállják az összes lehetséges falelő helyeket, csakhogy a két lépésre lévő korlátlan mennyiségű ronda, tüskés ágakkal ne kelljen vesződniük. Végre is majdnem a tegnapi mennyiségű fa gyűlik össze. (Kép- és szöveggondozás) -DI- |