|
Fonyódon is otthon vagyunk Két hét csoda (30.rész)
1960. augusztus 11.
Az idő ma is tökéletes. A reggeli lubickolás nagyon jólesik. Mivel néhányan visszaéltek a lehetőséggel, hogy Karcsi bácsi ma előrement és nem nézett utána mindenkinek, az illetők alapos pót-tornában részesülnek, sőt emlékeztetőül "simát" is kapnak, amit ott, a parton, helyben ki is osztunk. A sima nem a legjobb nevelési módszer, de alkalomadtán nem árt. Ahol a szép szavak nem használnak, ott a nép egységesen szolgáltat igazságot. Így nem kell nyakleveseket osztogatni, amitől mindkét vezető irtózik és mégis érzékenyen észlelheti, aki valamilyen galibát csinál… A szentmise természetesen kötelező. Azért természetesen, mert a nép természetesnek veszi. A szentmise olyan nagy dolog, napunk középpontja, hogy itt nincs helye kísérletezésnek: a fiúk még gyerekek, nem az értelem szavát követik minden esetben, ezért meg kell indítani őket… Imre és Pista pont áldozásra érnek be.  Már itt is fizetni kel(lene) Délelőtt újból fürdés következik. A reggeli tej hamarosan eltűnik a gyomrokból, mert egyre többen kérnek gyümölcsöt. Ma megtörténik a szégyen: mi is levisszük a kosztot és a parton tízóraizunk. Minden lehető és lehetetlen pózban. Röfi és Pálkövi nagy helyezkedésén derül a nép: majdnem mindegyik felvételre rászívóskodják magukat. Utána vízipólóról szólnak a naplók. A hangulat nagyszrű, pláne amikor megtudjuk, hogy holnaptól kezdve a községi szabadstrandon is fizetni kell, fejenként egy froncsit. Még szerencse, hogy az utolsó napon jutott eszükbe. Egyelőre ingyen benn vagyunk és már azon törjük a fejünket, hogyan úszhatjuk meg holnap legolcsóbban a fürdést. De ezt majd holnap mondom el. Ebédre paprikás krumpli van. Amikor reggel a krumplit hámozták a fiúk, nagyot derülve mondták, hogy már ötödik napja esznek krumplit. Jellemző Rózsi néni szakácsművészetére, hogy még nem unják, sőt természetesnek tartják, hogy holnap a halhoz is az lesz. Olcsó és nem "rázza" a pénztárcát. Az ebédet Ricsi bácsi autójának árnyékában eszik a srácok. Mert az is van Ricsi bácsinak. Amikor Imre elmondja a kérdésekre, hogy kicsoda is Ricsi bácsi, Röfi ártatlan képpel megkérdezi tőle: "Mondd csak, Imre! Akit kiközösítenek, az már mindjárt megkapja az autót is?…" És nagyot néz, amikor Imre és Karcsi bácsi oldalukat fogják a nevetéstől. Kosztolás után Karcsi bácsi enyhén titokzatos képpel egy órás alvásra kényszeríti a társaságot. Nem is kell sok kényszer, mert a víz jól kiszívta a társulatot. Jó másfél óra múlva is úgy kell életre rázni a fiúkat. Imre és Karcsi bá összenéz: akkor nem lesz baj éjjel. Délután megint fürdés és napozás, szinte vég nélkül. A városi gyerekek úgy barnulnak, mint az indiánok. K.Pisti és Vargánya vezet a barnasági versenyben, de csokoládé színű már Imre, Röfi és Zotyi is. Dönci fáradhatatlanul szaladgál, mintha az utolsó napokat akarná kihasználni: végül is Imre mordul rá, hogy feküdjön le, ne vegye el mások elől a napot. Apróságaink újra Attilával csónakáznak a kikötött csónakban. Igazgatóék kisfia most már állandó vendégünk. Amikor az egyik ebédnél a dinnyeosztásnál megjelent, egy jó darabot az ő kezébe is nyomtunk. Attila persze elújságolta mamájának is, a mama szinte könnyes szemekkel jött ki délután Karcsi bácsihoz megköszönni, hogy milyen kedvesek is vagyunk a fiacskájához. Felajánljuk igazgatóéknak, hogy a dinnye-és gyümölcshulladékot bevisszük a kocának: ettől kezdve már akár ostromgépekkel is döngethetjük igazgatóék kerítését, nincs hiba! Kanonok úr szélesen mosolyog, amikor Karcsi bá beszámol a diplomáciai sikerről és a maga szűkszavú, szókimondó modorában így szól: örülök, hogy ilyen értelmes bandát hozott ide a nyugati szél… (Kép- és szöveggondozás) -DI- |