CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Lélektől lélekig

1999. május 04., kedd 00:00


Vallás-e a scientológia?

Dr. Veér András előadása a Kálvin Körben

Vallás-e a scientológia?

Dr. Veér András előadása a Kálvin Körben

Akik május 3-án részt vettek Dr Veér Andrásnak, az Országos Pszichiátriai és Ideggyógyászati Intézet főorvosának "Vallás-e a Scientológia" című előadásán a Református Templomban, Sopronban (a gyülekezeti terem a nagy érdeklődés következtében szűknek bizonyult), sok olyan ismerettel tértek haza, melyek ismerete nem tiszta örömmel töltötte el őket.

A Magyarországon "destruktív egyházként" "elismert" scientológia nagyon tudatos tetteivel, támadó harcosságával hódít teret, ahol csak lehet, az alapító módszerei szerint vezetett tanfolyamok, hazugságvizsgáló és olyan eszközök alkalmazásával, melyekről az Interneten böngésző is több forrásból értesülhet.

Az intézetvezető főorvos is, akit éppen az elmúlt hét végén támadott meg egy, az országgyűlési képviselőkhöz eljuttatott anyagban a címadó - és mégegyszer mondom, destruktív - egyház, előadásában ragaszkodott az alapító szavaihoz, a hallgatóság belátására bízva, hogy az elhangzottak mennyire hangzanak egybe egyéni belátásukkal, szabad akaratukkal. A scientológia nem szereti egyébként túlságosan - az ott olvasottak alapján - az Internet szabadságát sem. Pedig a hirhedtté vált Church of Scientology International v. Fishman and Geertz ügy dokumentációjának ismerete például ugyanúgy elősegítheti a tájékozódást (noha ismeretlen oknál fogva az anyag el-eltűnt a web oldalakról) , mint más ismertetések, melyek ugyancsak a világháló szabadságán keresztül érhetők el.

Kamarás István szerint:"A manipuláló-erősítő szekták (Pl. Teozófia, Scientológia) tagjai a világban akarnak jobban élni, a világban keresik a megváltást (vagyis javakat, hosszú életet, boldogságot, önbizalmat, sikert), de vallásos (jobbára okkult, ezoterikus) eszközökkel, urbánus környezetben. különösebb emóciók nélkül, a hasonló problémákkal speciális tudással (gnózissal) azonos módszerekkel megbirkózók laza közösségében, ahol az ima és a rítus marginális, a Biblia csak szimbolikusan. "

Igényes és angolul tudó olvasóink figyelmébe ajánljuk a webről szerzett URL listát. Többnyire arról az egyházról szól, amelynek misszióvezetője ugyancsak megjelent az előadáson - igaz, obligon kívül ez a megjelenés nem sok sikert hozott -és akiről az előadás keresztyénei igazán testvéries hallgatással vettek tudomást.
Miért szükségesek ezek az ismeretek? Azért, mert a gyermekeikért felelősséget érző szülőknek igazán nem mindegy, hogy a rendszerváltozás vákuumában gyermekeik hamis ismeretek birtokában, vagy egyszerűen ismerethiány miatt kövessenek el olyan "szellemi ballépést", (nem többről van szó kezdetben, mint pl. egy tisztázatlan tanfolyami jelenlét, mely egy sor következménnyel fenyeget - kulcsszavak L. Ron Hubbard, dianetika ) mely a későbbiekben nehezen helyrehozhatónak bizonyul.


Ajánlott web oldalak, ahol mindezekről részletesen lehet olvasni:

Scientology -- religion or not?
Welcome to The Clam Bed
Church of Scientology International v. Fishman and Geertz


- DI -