CyberPress.Sopron

(http://www.cyberpress.hu/)

Rovat: Lélektől lélekig

1998. szeptember 29., kedd 00:00


A pápai eperfa gyökerei megerősödtek és a koronája új ágat hajtott

47 év után újra nyitott a Pápai Ref. Teológiai Akadémia

A pápai eperfa gyökerei megerősödtek és a koronája új ágat hajtott
Pápai Református Teológiai Akadémia 47 évi kényszerszünet után újra megnyitotta kapuit

1991.április 6-án a Dunántúli Református Egyházkerület Közgyűlése kinyílvánította azt a szándékát, hogy a teológiai akadémiát „de iure”, azaz jog szerint, de nem valóságosan kívánja megindítani. A Magyar Köztársaság Kormánya e döntés alapján az 1991. évi 1059. sz. határozatával és az 1993. évi LXXX. törvénnyel a Pápai Református Teológiai Akadémiát újra hittudományi főiskolának ismerte el. 1998. január 30-án határozott úgy az Egyházkerületi Tanács, hogy ez év őszétől teológus-lelkész szakon, főiskolai keretben, de egyetemi szinten az alapképzést első évfolyammal újra indítja. Elfogadta a tanári karra tett személyi javaslatokat, megbízta a szervező igazgatót, hogy készítse elő az akkori Művelődési és Közoktatási Minisztériumhoz benyújtandó, szakindítás iránti kérelmet. E határozatokat az Egyházkerület májusi közgyűlése megerősítette. A szakindítás kérelmet a Magyar Akkreditációs Bizottság véleményezte és az 1998. július 8-án hozzánk megküldött levele szerint a „főiskolai szintű alapképzési szak inditásának engedélyezésével egyetért” .
A tanári kar tagjai a következők: az ószövetségi tanszék vezetője dr.sengellér József, az újszövetségi tanszéké dr. Vladár Gábor; a dogmatikai és etikai tanszéket dr. Szabó István, az egyháztörténeti tanszéket pedig dr. Márkus Mihály vezeti. A gyakorlati teológiai és missziológiai tanszékek gondozását és vezetését dr. Anne-Marie Kool vállalta el, akinek személye, munkássága a holland-magyar kapcsolatok legnagyszerübb példái közé tartozik. A tanári kar első kari ülésén dékánnak Vladár Gábort, prodékánnak Zsengellér Józsefet választotta meg. A dékáni hivatal élén Szabó Gabriella okleveles lelkésznő áll.


Ez lehetne az a rövid újsághír, amely a nagy múltú Pápai Református Teológiai Akadémia újraindítását adja hírül. Mai szófordulattal élve: sikertörténet. Nem olyan sikertörténet, mint a ma divatos sikertörténetek. Másmilyen.
Dr Vladár Gábor dékán székfoglalójából kiderül, hogy negyvenhét évi kényszerszünet után, a pápai eperfa - a református szellemi központ jelképe- új ágat hajt. Az 1951 őszén a hatalom erőszakával szemben hitvalló bátorsággal kiálló tanárok és diákok ugyanabból a forrásból kapták az erőt és reménységet, amely a több mint negyven év alatt és ma is az eperfa gyökereit táplálja.


Dr.Vladár Gábor dékánt, teológiai professzort kérdeztem az újraindulás részleteiről.Ő a rendelkezésünkre bocsátotta székfoglaló beszédét. Ennek szemelvényeiből tárul elénk a Pápai Református Teológiai Akadémia újraindításának lelki és szellemi háttere:


Mérhetetlenül nagy felelősség ma Magyarországon egy új református teológiai főiskolát útnak indítani. Mégis úgy gondolom, helyesen döntött a Dunántúli Egyházkerület Tanácsülése ez év január 30-án, amikor elhatározta, hogy még ebben az esztendőben életre hívja az 1951-ben adminisztratív eszközökkel megszüntetett Pápai Református Teológiai Akadémiát
Főhajtás és tiszteletadás ez a döntés a több évszázados múltra visszatekintő pápai lelkészképzés hagyománya előtt. A Kollégium a legnehezebb időkben is vállalta a Dunántúl református gyülekezeteinek gondozását, a gyülekezetek pedig minden időben magukénak vallották a Főiskolát. Főhajtás és tiszteletadás e döntés az egykori tanárok és diákok emléke előtt, akik halálukig szívükben hordozták az Alma Mater szeretetét. És végül főhajtás és tiszteletadás e döntés azon egykori fiatal teológus-hallgatók előtt, akik 1951. őszén, a Főiskola megszüntetésekor, bátor és hitvalló helytállásukkal, a hátratételt és kicsapatást is elviselve, kiálltak a Pápai Református Teológiai Akadémia ügye mellett. Sokak óhaja, vágya és imádsága válik valósággá mai tanévnyitó ünnepünkkel. Mindenért legyen áldott a Szentháromság Isten, aki megérni engedte számunkra e napot.


Akadémiánk, mint a Dunántúli Református Egyházkerület egyetlen felsőfokú tanintézete, elsődleges feladatának tekinti a református lelkipásztorok képzését, továbbképzését, és a teológiai tudományok legmagasabb szintű művelését. Emellett azonban tekintettel kíván lenni azokra a református értelmiségiekre, akik nem szándékoznak ugyan református lelkipásztorok lenni, de valamilyen személyes érintettségtől indíttatva szeretnének teológiai szakismeretekre is szert tenni. Hisszük, hogy a jövő református értelmiségének formálásában nekünk is szerepet kell vállalnunk. Terveink szerint hallgatóink az oktatás második szakaszában a szociális munkához szükséges felsőfokú szakismeretekre is szert tehetnek majd intézményünk falain belül.
Hasonlóképpen itt szeretnénk megoldani a hitoktatók elméleti felkészítését és mindazon gyülekezeti munkások felsőfokú képzését, illetve továbbképzését, akiket a gyülekezeti élet legkülönbözőbb területein lehet majd alkalmazni. Jövőnk szempontjából rendkívül fontosnak tartjuk e munkaágak kiépítését. Örülnénk, ha intézményünk egyházkerületünk gyülekezeteinek lelki-szellemi központjaként és motorjaként működhetne a jövőben. Az erősen szórványhelyzetben lévő dunántúli reformátusságnak nagy szüksége van egy ilyen központra, hiszen egyházunk szellemi képviselete - Keletről, Kolozsvár felől Nyugat felé haladva - lényegében Budapest után megszakad.


A lelkipásztorképzésben figyelembe kívánjuk venni Egyházkerületünk sajátos jellegét, azaz az apró gyülekezeteket, a szórványhelyzetet, a felekezeti sokszínőséget, a városi gyülekezetek erősen szekularizált környezetét, a nyugat-európai civilizáció káros jelenségeinek korai jelentkezését. Végzett hallgatóink jórészének olyan falvakba kell majd lelkipásztorként visszamennie, ahol esetleg egyedüli értelmiségiként végzik feladatukat. Ezért különösen nagy teher nehezedik majd a gyakorlati teológiai és missziológiai tanszékre és annak holland vezetőjére, Anne-Marie Koolra, aki reménységünk szerint a nyugat-európai tapasztalatok és a magyar valóság közötti közvetítést fogja elvégezni.
Másik jellegzetességünk, hogy az ötéves nappali alapképzéshez kapcsoljuk, helyesebben: arra építjük rá a három éves segédlelkész-képzést. E második, orvosoknál, jogászoknál meglévő, gyakorlatias jellegő képzési fázis az utóbbi ötven évben teljesen elsorvadt egyházunkban. A kerületünkben szolgálni kívánó végzős hallgatók a Kárpát-medence immáron hat (!) református lelkészképző intézetében végezhetik tanulmányaikat, így szükséges e tanulmányok egységes szintre hozása. Az I. lelkészképesítő vizsgát sikeresen abszolvált segédlelkészek egy három éves tanulmányi szakaszban gyakorlati teológiai ismereteiket mélyítik el, kettős tútori rendszerben (lelkipásztori és professzori vezetés), szemeszterenként kétszer kéthetes konzultációkon.


Az érthető sajátos színezet mellett azonban, ugyancsak a magyar református lelkészképzés hagyományait követve, a többi református hittudományi fakultás (Budapest, Debrecen, Sárospatak, Kolozsvár, Komárom) tantervéhez és vizsgakövetelményéhez igazítjuk tantervünket és vizsgakövetelményeinket. Ezzel nem csupán az egyes intézmények közötti átjárhatóságot kívánjuk biztosítani hallgatóink számára, hanem összetartozásunkat, közös történelmi örökségünket és a lelkészképzésben ránk háruló közös felelősségünket is tudatosítani akarjuk. Úgy véljük, hogy a pápai teológiai akadémia kiépülésével egyidejűleg el kell kezdenünk a magyar ajkú református teológiai főiskolák egységes programmjának és munkamegosztásának kidolgozását.


Az evangélikus testvéregyház lelkipásztoraival és intézményeivel hagyományosan jó kapcsolatokat ápoltunk mindig. Szeretnénk újra gyümölcsöző kapcsolatot kiépíteni a győri, pannonhalmi, zirci és veszprémi katolikus hittudományi főiskolákkal is. Nagy örömünkre szolgálna, ha evangélikus és római katolikus testvéreinkkel ökumenikus munkaközösségben dolgozhatnánk a bennünket kölcsönösen érintő témákon (hitoktatás, lelkigondozás, közös összekötő vagy éppen elválasztó dunántúli egyháztörténeti emlékek feldolgozása stb.).


Főiskolánk teológiai irányultságáról nem szükséges bővebben szólnom, mivel a délutáni székfoglaló előadások ezzel foglalkoznak majd. Röviden, csupán címszavakban, hadd mondjak mégis annyit: A reformáció református tradicíójában gyökerező, biblikus alapozású, ökumenikusan nyitott teológiát szeretnénk művelni. Készek vagyunk a világvallásokkal és az exakt tudományokkal való eszmecserére.Tudatában vagyunk annak, hogy az európai népek közösségében élő, önmeghatározását kereső, forrongó magyar társadalom számára készítünk fel lelkipásztorokat. Egy olyan társadalomban kell Istennek az egész emberre vonatkoztatott igényét közérthetően megfogalmaznunk, amely társadalomba évtizedeken át sulykolták az a tévhitet, hogy a vallás „magánügy”. Egy olyan társadalomban kell meghirdetnünk az Örök Evangéliumot, ahol nem mi vagyunk egyedül azok, akik valamiről meg szeretnék győzni az embereket Feladatunk nem az, hogy exotikus elemeket építsünk be kegyességi tradícóinkba, vagy kimutassuk, leleplezzük konkurrenseink gyenge pontjait, vagy hogy mi is az általuk használt propaganda-, és agymosási módszereket alkalmazzuk, hanem olyan misszionáló közösséggé kell válnunk, amely pontosan el tudja mondani: kiben és miben hiszünk, miért élünk így.A munka tehát sok, és ha a bencés szabályt követve, - és a debreceni református kollégium mintájára - a munkához hozzákapcsoljuk az imádságot, akkor sokunknak a 80. zsoltár jut eszébe: „Imádság Isten lerombolt szőlőskertjéért - Könyörgés megújulásért” . Adja Isten, hogy az imádság és a megújító, helyreállító munka helye lesessen intézményünk.


A pápai teológiai főiskola a múltban sem volt nagy intézmény. A légkör, az oktatás és a tanár-diák kapcsolat mindig oldott, bensőséges volt. Ebből a légkörből szeretnénk valamit megvalósítani a következő lelkészgeneráció nevelésekor. Már ebben a szellemben igyekeztünk tevékenykedni július elején is, a felvételi vizsgák idején. A Dunántúli Egyházkerület területéről jelentkezettekkel, jóval a felvételi vizsga előtt, egyenként elbeszélgettek a területileg illetékes esperesek, a felvételi vizsga utolsó szakaszában pedig az egyházkerületi Lelkészképesítő Bizottság tagjai előtt is bizonyságot tettek a jelöltek elhívatottságukról, teológiai tanulmányaik belső indítékairól. A Bizottság tagjainak konstruktív közremőködéséért különösen is hálás volt a tanári kar. A 27 jelentkező közül tizenheten nyertek felvételt, akikből négyen másoddiplomások, tehát a teológus szakot végzik
Az a reménységünk, hogy főiskolánk méltó lesz az ősi hagyományokhoz, és egyúttal megfelel a jelen kor által támasztott lelki-szellemi követelményeknek is. Tudjuk, hogy ehhez emberi részről sok-sok imádság, kitartó munka és jószándék szükségeltetik, végső soron azonban gazdag kegyelmű Istenünkben bízunk.


Dr.Vladár Gábor, dékán


(Az Internetto Sopron rovatvezetője külön sok szretettel gratulál Dr. Vladár Gábornak kinevezéséhez, munkájához pedig Isten segítségét kéri.)
Közzétette Tóth Éva