|
"hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek.." Oktatni az oktathatatlant ? És mégis..III.: 40 év története
 -Hogyan változott a hitoktatás ezekben az időkben, egy defenzív, védekező szerepbe kényszerült egyházban? -A hitoktatás igazából a legrégibb "tantárgy". Amikor még nem voltak iskolák és plébániákon, kolostorokban írni, olvasni tanították a gyerekeket, nem lévén nyomtatás, a liturgiában használt szövegeket, leginkább evangéliumi vagy más szentírási szövegeket használtak olvasás tanulására. Így az olvasás tanítása egyben hitoktatás is volt, hiszen el is beszélgettek, nyilván a gyermekekkel arról, amit olvastak. Mária Terézia adta ki a "Ratio Educationis"-t,amelyben a hitoktatás szerepel a tantárgyak között, mégpedig az első helyen. Egészen 1948-ig Magyarországon kötelező iskolai hitoktatás volt. Ennek voltak előnyei és hátrányai. Előnye volt, hogy a hitoktatás az egész oktatásnak természetes része volt. Hogy a keresztény ember világnézetébe a hit igazságai is beleillenek, ezt az iskolából magával hozta a gyermek. Problémát jelentett azonban, hogy az ilyen fajta hitoktatás kicsit tantárgy jellegűvé tette azt. Olykor visszás eset is előfordult, amikor olyan pedagógus tanította a hittant, aki maga igazából nem vette komolyan a hitét. Ebben az időben azonban a hittan tanítása ismeretbővülést jelentett, mert magát a keresztény nevelést a keresztény társadalom biztosította. Gondoljuk meg, hogy olyan körülmények között, amikor vannak elvárások az emberektől és a keresztény életszabályok megtartása emberi követelmény is, pl vasárnap ne dolgozzál, legyen becsületes és tisztességes a házastársához, addig a keresztény nevelés a mindennapi élettől nem különült el. A marxista ateizmus, a tudatos vallásellenes nevelés hozta azt, hogy külön fel kellett hívni a szülők figyelmét, hogy igenis nem elégséges pusztán becsületesnek nevelni a gyermeket, mert az ateista nevelési hatással szemben csakis tudatos keresztény neveléssel lehet védekezni. Sajnos erre a legtöbb szülő nagyon nem volt felkészülve és ezért a magyar kereszténységet a váratlan támadás fölkészületlenül érte, nagyon sokakat eltántorított a hittől, mert nem voltak felkészülve arra a hazug és hamis ateista propagandára, amit lehetett folytatni.  -Elég keményen harcolt-e az Egyház a pozícióiért? -Nem világnézeti harc volt Magyarországon, mert harc ott van, ahol mindkét oldalon lehet nemcsak lőni, de védekezni is. Ha az egyik oldalon lőnek és a másik oldalon nincs védekezési lehetőség, azt magyarul mészárlásnak hívják. Itt világnézeti mészárlás volt, mert nemcsak hogy védekezni nem lehetett, még tanítani sem nagyon lehetett. Mert aki nem volt beíratva iskolai hitoktatásra, ahhoz nem lehetett hozzáférni ! Az 1950-es törvény kimondta azt, hogy a pap a gyerekeket az iskolai hitoktatáson kívül semmi más címen nem foghatja össze tanításra. Kivétel volt, hogy két hónapos első-áldozásra és egy hónapos bérmálásra fölkészítést engedélyeztek a templomban. De hosszú éveken keresztül csak azokat lehetett oktatni, akik föl voltak iratkozva iskolai hitoktatásra és bizony ez sok helyen nagyon kevés volt. Ennek ellenére folyt hitoktatás nem nyilvánosan és nem kevés papot és világit meghurcoltak, börtönbe zártak, mert minden tiltás ellenére tanították az örömhírt. -Voltak-e könnyebb periódusok a 40 év folyamán? -1956-ban egy pillanatnyi lélegzetvétel volt.'56-ban néhány hónapig valóban szabadon lehetett hitoktatni. 1957 szeptemberére azonban ismét "konszolidálódott a helyzet", az 1950-es törvényeket ismét megújítva kihozták a hitoktatás szabályozására. A forradalom hatása azonban lemérhető volt azon, hogy a papok minden tiltás ellenére sokkal inkább mertek vállalkozni plébánián, templomban hitoktatásra. 1957. után ezért külön papot direkt nem hurcoltak el, mert hitoktatott (az 50-es években volt ilyen.), hanem a "szervezkedés", a "szervezkedésben való résztvétel", erre való felbujtás címen fogtak perbe papokat, világiakat a különböző kiscsoportokban, ahol a gyermekek oktatásával, nevelésével foglalkoztak. Nagyon sok embert állítottak bíróság elé, ennek ellenére ez a katekézis-forma terjedt. A 60-as években az állam rákényszerült , hogy a Vatikánnal egy "modus vivendit" hozzon létre és megszülessen egy részleges megállapodás. Az államot az késztette erre, hogy a nyugat csak akkor volt hajlandó szóba állni kölcsönökkel a magyar állammal, hogyha az állam valamelyest rendezi viszonyát a Vatikánnal. Ezután már nagyobb lehetőségünk volt a templomi hitoktatásra, kevésbé zaklattak bennünket. Nagyon sok függött a helyi pártszervezetektől. Volt olyan megye, ahol továbbra is rettentő kegyetlenül irtották a hitoktatást, máshol elnézőbbek voltak.  -Milyen volt a "puha diktatúrának" nevezett időszak politikája?, -A hitoktatás elleni kommunista hadjárat eszköze volt, hogy azokat a fiatal papokat, akik minden tiltás ellenére foglalkoztak a fiatalokkal, gyakorta áthelyezték más plébániára. Addig történt az ilyesmi, amíg meg nem unták, mert az új helyén ugyanúgy folytatta. Előbb-utóbb aztán belenyugodtak: a hatvanas évek végére-hetvenes évek elejére úgy-ahogy eltűrték a templomi hitoktatást. Ezt nevezték a "kis lépések politikájának", amit úgy igyekeztek "eladni", mintha az állam a fejlődés érdekében olyan lépéseket tett volna, amelyek a hitoktatás kibontakozását segítették. A gyakorlat az volt, hogy amit "kikönyököltünk" magunknak, azt végül elismerték. Így "fejlődött" akkor a katekézis. -Milyen szerepe volt a kisközösségeknek a szocializmus évei alatt a hitoktatásban és a hit terjesztésében? -A kisközösségeknek nagyon nagy jelentősége volt, mert alapvetően bátorságot adtak az embereknek, hogy keresztény módon éljenek. Az elnyomatás évtizedeiben a kisközösségek volt az egyetlen olyan mozgalom, amely nem politikai indíttatású volt, mégis annak tekintették, mert senki más nem mert szembeszállni a kommunista államhatalommal. Az egyházakat úgy próbálták szolgálatra kényszeríteni, hogy megszervezték a békepapi mozgalmat, és a papokat időnként tájékoztató békegyűlésre hívták össze. Azonban éppen ez adott a papoknak alkalmat arra, hogy kimutassák nemtetszésüket, mert ezekre a nagy propagandával beharangozott gyűlésekre csak nagyon kevesen mentek el. Akit rá tudtak kényszeríteni. Aki csak tudott, kibújt alóla. 1958-59-ben Budapesti Központi Szemináriumban voltam már mint fölszentelt pap, a doktorátusomra készülve a kispapok rendszeresen megtagadták a "találkát", éppen ezért az állam 81 kispapot ki is záratott a szemináriumból, minket pedig az egyházi szolgálatból eltávolítottak, megvonták a működési engedélyünket. Úgy mondtuk, hogy "rugállományba" kerültünk. Ennek ellenére folytattuk a kispapokkal való foglalkozást és ezért zártak börtönbe néhányunkat. 1961.febr.6-án magam három és fél év börtönbüntetést kaptam, két év két hónapot letöltöttem… Folytatjuk (Kép és szöveg) -DI- |