|
Elkezdődött... Két hét csoda (7.rész)
A fonyódi kanonok úr utoljára lép ki a templomból. Középtermetű, nyílt arcú, barátságos pap bácsi. Karcsi bácsi és Imre tudják, hogy régi cserkésztiszt, sok-sok táborozás résztvevője és hőse. Különben minden bizonnyal szóba sem állt volna velünk. Minden ceremónia nélkül üdvözli a népet, öltönyeinken jóízűt mosolyog, aztán csak ennyit mond: Hát akkor lássanak munkához !…  Igy kell szalmazsákot tömni A következő fél órát Karcsi bácsi később a táborozás legnagyszerűbb teljesítményének tartja. A holtfáradt, izzadt, álmos, enyhe közönybe fulladt társaság ebben a fél órában felülmúlta önmagát. Amikor előkerültek a ládák, szalmazsákok, egyszerre mintha újjászülettek volna a fiúk. Minden kéz fog valamit, mindenki sürög- forog, nincs lazsálás, lógás vagy munkakerülés. Száguldva hordják a szalmazsákokat, repülnek a ládák fedelei, elő a sátorponyvát, hol a kötél… mint a nyüzsgő méhkas, olyan a templomtér sarka. Karcsi bácsi fára mászik és rögzíti a főkötelet, a nép ráemeli a ponyvát, egy hórukk, aztán a másik fán is fönn a kötél. Hatan esnek neki az oldalcövekeknek, zuhog a balta és a kalapács. Röfi külön útmutatás szerint már a tábori WC-t készíti: ronda tüskés bokrok közt vág keskeny ösvényt, majd kisebb részt teljesen tisztára irt. A legkisebbek a pokrócokat szedik elő, kirázzák őket. Még a rögzítő cövekeket verjük, amikor már benn vannak a szalmazsákok is, gyors rendezkedés: pokrócok helyettesítik az otthoni fehér lepedőt, berakjuk a ládákat, az egyik azonnal kineveztetik cipős ládának, ebbe kerülnek a cipők és a nem használt tornacsukák. Bőröndök vándorolnak a kifeszített sátorponyva alá, néhányan pedig Karcsi bácsi vezetése mellett az életbiztosító kötelet feszítik ki. Így nevezzük azt a vékony madzagot, amit a szakadék szélétől 3 méterre húzunk ki és ráaggatott papírszalagokkal teszünk észrevehetővé éjtszaka is. És elhangzik az első, nagyon komoly parancs: Aki egy lépéssel is átlépi a kötelet, azonnal csomagol és hazamegy. Életről és szörnyű zúzódásokról van itt szó, itt nincs helye játéknak és viccelésnek. A fiúknak nem kell több szó: a következő két hét alatt a parancsot nem kell megismételni. Lassan esteledik. A sátor már készen áll, cövekek a helyükön, odabenn viszonylagos rend. A nép izzadtan, de katonás rendben áll oda Imre és Karcsi bácsi mellé, amikor a biztosító kötél mellől végignéznek a Balaton fölött. Csodálatos látvány! A györöki sarokban most bukik le a nap. Csupa szikrázó, tündöklő színfolt a hatalmas víztükör. A fiúk mintha csak most vennék észre , milyen csodaszép helyre kerültek. Szólni sem tudnak a csodálkozástól. Karcsi bácsi szembenéz a társasággal. Csendesen rendelkezik: Imre fönn marad sátort őrizni, a többiek törülközőt vesznek fel és fél perc múlva indulunk…Fürödni!…  A fonyódi templom a szabadtéri,oltár részletével Most aztán megjön a nép hangja. Pillanatok alatt kéznél van a törülköző és megszakadna a szíve annak, akinek most sátrat kellene őriznie. Amikor elindul Karcsi bácsi mögött az ügető nép, a szakadék széléről Imre figyeli, amint kétperces kanyargás után megjelenik a társaság a parton. Harsány diadalüvöltéssel röpülnek le az ingek, aztán locsolás, fröcskölés és az esti Balaton csendes tükre sötéten csillanó hullámokra törik, Imre csöndesen felsóhajt: elkezdődött. Igen, a népség számára ezzel a vidám, rövid lubickolással elkezdődött a kéthetes álom, Imrének és Karcsi bácsinak pedig ebben a percben elkezdődött a kegyetlen felelősség és nyugtalan éberség hosszú ideje. Ahogy ott áll a szakadék szélén, a kemény teológuson megjelenik az eddig alig ismert, új vonás: a nevelő, az atya komoly tekintete söpri már a lassan sűrűsödő homályt. Karcsi bácsi a sekély vízből nézi a fékevesztett közelharcot, és nagyon komoly, hangtalan imádság szakad ki a szívéből az őrzőangyalok felé, ezeknek a srácoknak az őrzőangyalai felé- segítsetek vigyázni rájuk!… A rögtönzött fürdés öt percig tart csupán. A fiúk nem is kérnek többet. Megkóstolták a Balatont, megtörtént az első találka az est megtépett csendjében, egyelőre elég. Gyors törülközés, aztán szinte összeszorítva Karcsi bácsit, egy csoportban, halk beszélgetés között bandukol a nép a sátor felé… A sátorban sötét van már. Így, belülről, az első gyertya fénye mellett egészen lakályos kis kuckónak látszik kéthetes új lakhelyünk. Az öt széles szalmazsákból hosszában csak kettőn alszanak, a többit keresztbe tettük. Erre egyrészt a szükség vitt bennünket: sokan vagyunk: másrészt pedig a gyerekek olyan kicsik, olyan rövidek, hogy számukra lényegtelen a hosszabb fekvőhely. Egyelőre azonban fekvésről szó sincsen. A hűvös hullámok frissítőleg hatottak a gyomrokra is és most a belügyminisztérium élénk korgással jelzi, hogy ideje már a vacsorának. A jónép persza amúgy fekve, az "új ágyakat" felavatva szeretne vacsorázni, de most következik a második szigorú táborozási parancs: Aki a sátorban eszik, azonnal legombol a közös kasszába két froncsit. Miért? Karcsi bácsi megmagyarázza, hogy az elszórt, vagy akaratlanul is elhullajtott morzsákra egy-két nap múlva olyan hangyainváziót kapnánk, hogy ki kellene hurcolkodnunk a sátorból. Ez megint olyan érv, amire még Pötyinek sincs ellenvetése, a második törvény jogerőre emelkedik a köztudatban is és ha nem is olyan kegyetlenül, mint a kötélsáv törvénye, de következetesen be is tartatik a közeljövőben  Áll a sátor Az első vacsorát tehát kinn kell megoldani. És minden váratlanság mellett milyen hangulatosan sikerül ez a vacsora ! Kifekszünk a templomoldalba a zöld fűbe, középre kerül a gyertya, elő a házi-csomagokkal, aztán olyan vidám, friss, szeretettol duzzadó vacsora kezdodik, hogy Imre és Karcsi bácsi összenéznek a fiúk mögött: ez remekül kezdődik... Vargánya persze már Győrben kivégezte a maga csomagját, de nem marad éhesen, mert tizenegy csomagból válogathat felszólítás nélkül. Röfi, a fáradhatatlan Röfi pedig olyan friss, tiszta szellemességgel kezdi az első összeülést, annyi derű árad a szavaiból, hogy még azon kevesek kedélyében is kisüt a nap, akik a csendesen duruzsoló estében a szelíden pislogó csillagok alatt talán anyukára gondolnak, aki most messze innen könnyes szemmel néz egy vetetlen kis ágyra... Kell is ez a derű, mert a táborozásban még teljesen járatlan nép első benyomása a közös életről döntő lesz a későbbi napokra. Röfi sziporkázik, előveszi minden cselét, amit a vasútkapáló srácok között tanult: Ketya remekül kontrázik, Kotsis Pisti és Drávai Pisti hangja meleg, finom árnyalatokat ébreszt, - ha valaki messziről nézne bennünket, könnyen úgy hihetné, hogy már hetek óta együtt élünk. Sokáig tart a vacsora, de Imréék okosan nem sürgetik a fiúkat: az ilyen jó hangulatú kezdésből sosem elég. (Kép- és szöveggondozás) -DI- |