|
Csend és vihar Két hét csoda (8..rész)
Igen komoly teljesítményekről számolhatnék be nektek, ha elmondanám, fejenként milyen mennyiségek tuntek el az éhes szájak kapuiban Ti azonban jól ismeritek ezeket a fiúkat és jól tudjátok, hogy ilyen nap után természetesen megdöntötték hazai csúcsaikat. A csemetéik étvágytalanságáról panaszkodó mamák bizony nem ismernének a rajkóikra! Hja kérem, a vonat és a friss levegő nagy étvágycsináló... Persze minden vacsorának vége van egyszer és lassan összetekerjük a még mindig nagyon komoly terjedelmű kosztos csomagokat eme jeligével: Holnap is nap lesz. Villognak a zseblámpák, a nép szemmel láthatóan csak az első szót várja és hatalmas durmolás kezdődik. Még valami azonban hátra van. Egy programpontot Karcsi bácsi szó szerint lemásolt a cserkésztáborokból, amikben még ő is ilyen srácként vett részt : az esti ima szép szertartását. Mindenki odaballag tehát a templom oldalának mélyedéséhez, amelyet mintha direkt olyan csoport számára terveztek volna, amely el akar tűnni mások szeme elől. Itt Karcsi bácsi körbeállítja a népet, földre a zseblámpákat és a ránk szakadt csendben és homályban hangzik a jelszó: megfogni a szomszéd kezét!  A szabadtéri oltár felett jó a 'kilátás' Összekulcsolódnak a kezek. Élő lánc alakul az izmos, fekete körmű,
kemény kis kezekből. Zolika apró keze bizalmas
melegséggel simul Imre férfias kezébe, az úri, kényes tisztaságban
nőtt Drávai Pisti keze melegen fogja át Vargánya maszatos
kis kezét, az élő láncban megindul az áramlás, a szeretet, baráti
együvé tartozás érzése hullámzik át a szíveken. Pár hosszú,
néma pillanat, majd a csöndben halkan hangzik Karcsi bácsi hangja,
amint előimádkozza az esti imát:
Karcsi bácsi hangja meghatott, mintha igen mély érzések homályosítanák el a hangját. A fiúk csendben állnak, az ajkak hangtalanul mondják az ima szavait. Amikor az otthoniakról beszél az ima, Imre finom füle észreveszi, hogy leheletnyi belső szipogás szakad fel a körben. És mondjátok csak, ti szégyellnétek ilyen helyzetben a könnyeket? Sötét van, nem látunk semmit, az ima közös részét már halk, meghatott hangon, de mindenki mondja. De ha valamelyik fiú talán észrevétlenül könnyet morzsolt el a szemében, amikor újra szétváltak a kezek, az illetőt nem csúfolnám ki érte. Hiszen ezek nem a nyafogó kislány könnyei, hanem az édesanyját komolyan, fiúsan szereto kisfiúé, aki egyszerre nagyon-nagyon messzire szakadt a simogató édesanyától. És amikor vége az esti imának, Karcsi bácsi hangja olyan lágy, mintha a mama utolsó csókját próbálná pótolni, annyi gondoskodás csendül ki belole, mintha apu mondana a fiacskájának komoly, okos szavakat... És Imre ölbe veszi, magához ölel az apróságokat, beviszi őket a sátorba, lefekteti, betakarja őket, utánanéz mindennek, amig kényelmesen el nem helyezkednek valamennyien.  Az esti ima helye Esti ima után nincs hangos beszéd. A sátorban egy gyertya ég a láda közepén, amíg melegítőbe öltözik a nép: ez a pizsama helyettesítője. Egy pokróc mindenkinek kerül takarónak: a kisebbeknél összehajtva vesszük, mert valószinüleg hideg lesz éjjel ennyire a Balaton fölött. Párnának a saját holmiból kell összeállítania mindenkinek valamit Legfelül a törülközővel: az a párnán a huzat. Otthoni pelyhes paplan és puha párna után bizony nem leányálom ez a felszerelés, de nem is vagyun kisleányok! A jelek szerint nincs is szükség különösebb kényelemre, mert alig hajtja le a fejét a nép, azonnal teljes a csend a sátorban. Imre a nép között keresett helyet magának, hogy mindenkinek kéznél legyen. Karcsi bácsi a sátorbejáratnál fekszik. Ő azonban még nem fekszik le. Zseblámpával és breviáriummal a kézben kilép az elsötétült sátorból, kanonok úrral még megbeszéli a holnapi szentmise rendjét, aztán nekifeszik és zseblámpafénynél suttogja a zsolozsma szavait: "Látogasd meg kérünk, Urunk, ezt a hajlékot és az ellenség minden cselvetését messze űzd el tőle... Néma csend mindenütt, a Balaton tükrében szikrázva fürdenek a csillagok. Egy szellő se rezzen, amint lassan becsukja az imakönyvet, bebujik a sátornyíláson, halkan befűzi a sátrat, aztán egy csendes sóhajjal magára húzza a takarót. Ebben a pillanatban, minthna egy óriás lélegzene föl, hatalmas szélhullám söpör végig a sátor fölött. Rögtön utána még egy, aztán a harmadik, és fél perc leforgása alatt úgy zúg, recseg-ropog minden, mintha a világvége készülődne. Karcsi bácsi nem először van táborban, a Balaton partján is táborozott már, de ilyent még nem élt át. Fölkapja a fejét. A sátor belsejében Imre halk hangja kérdezi: Karcsi alszol?- ...  Ketten a három árkolóból-kicsit kellemesebb körülmények között Hát lehet ilyen világfelfordulásban? Úgy látszik, igen, mert a jónép zavartalanul húzza a bőrt. Már apró ágdarabkák hullanak a sátorra, egyszerre sűrű, öreg cseppekben esni kezd. Karcsi bácsi úgy ugrik fel, mintha kígyó csípte volna meg. Rögtön utána Imre is kibújik a a sátorból. Halk tanácskozás: azonnal körül kell árkolni a sátrat, mert reggelre úgy kimos bennünket az eső, mint az ürgéket. A csendes beszéd közben Kotsis Pista is kibújik és teljes erővel segít abban a munkában, ami a zúgó szél és egyre ritkuló eső kísérete mellett folyik. Karcsi bácsi ásóval, Imre kézzel dolgozik, mint két gép, fáradás és megállás nélkül. Pista meghúzza a köteleket, ellenőrzi a cövekelést, világít a munkánál. Negyedóra és ha kissé népiesen is, de körül van árkolva a sátor Odabenn gyanútlanul alszik a nép, a szél zúg, mint az őrült, tépi a fákat és a sátrat, de most már visszabújhatunk, mert biztos, hogy kibírjuk. Elalvás előtt azonban Imre és Karcsi bácsi még egy pillantást vált: Pisti komoly, szép viselkedése tetszik: ez a srác a táborban komoly szerepet kap... (Kép- és szöveggondozás) -DI- |