|
Így "veszíteni" ugye nem szégyen? A keresztény-katolikus művészetről és Cézanne-ról
A keresztény-katolikus művészetről és Cézanne-ról A nyár (is) sok mindenre alkalmas. Olvasásra is. Most éppen Pilinszkyről olvasok Jelenits István OSchP összegyűjtött írásainak második kötetéből. Noha a kötetekhez más sok előszót végigolvastam, így, összegyűjtve mégis ér - nem is kevés - meglepetés. Egy "újszülöttnek minden vicc új". Van varázsa a tény újrafelfedezésének is, ha már a könnyebb útról az ember - sok-sok minden miatt - lemaradt. Talán csak én emlékszem rá, de a nagyhéten látott Cézanne-kiállításról teljesen spontán azt írtam, hogy az egész életmű "belefejlődés a halálba". Olyan spontán érzés diktálta ezeket a szavakat, melyeket megmagyarázni csak nehezen tudtam volna: pesszimistának, depressziósnak, mindennek tarthatott az olvasó. Cézanne halála után 7 évvel született az írás, amiből Jelenits István idéz. Nem vesztettem, csak egy kevéssel később újra feltaláltam a kereket. Ez is valami.  'A képzőművészetek vonatkozásában ehhez hasonló kérdésekről (mikor keresztény, mikor katolikus egy művészet) jóval korábban megjelentek Fülep Lajos emlékezetes írásai. 1913-ban például egy hosszú és alapos elemző tanulmánya a katolikus egyházművészet hírneves modern műhelyéről, a beuroni bencések művészetéről, Mai vallásos művészet címmel. Fülep elmarasztalja az egész "modern" egyházművészetet: a középkori kereszténység eleven ihletét hiányolja belőle. Dantét, Giottót emlegeti, s aztán megállapítja:' "Hirtelen eszembe ötlik, amit jó néhány évvel ezelőtt Cézanne csöndéleteiről írtam valahova: hogy az ő szikla módjára megalkotott monumentális almái és körtéi, citromjai és narancsai az emberben ugyanazt az érzést keltik, amit Giotto Madonnái... Az ő csöndéletei... egyetlen adekvát kifejezései a képzőművészetben: a modern ember vallásos élményének, vívódásának, küzdelmeinek, tökéletességre való szomjazásának - magára hagyottságának, gyöngeségének, önkínzásának... Halálról és föltámadásról, eredendő bűnről és megváltásról, pillanatnyi döbbenetről és örök életről beszél bennük az anyag - Michelangelo utolsó ítéletének édestestvérei az ő képei". Igen, én is ezt szerettem volna mondani, ezt szerettem volna leírni. Csakhogy én nem vagyok Fülep Lajos, csak - DI - |