CyberPress.Sopron

Kidőlt fák, áthatolhatatlan törmelék

Örömmel hallottam, hogy az erdősítés mértékében, százalékos arányában lassan megfelelünk az új, egyesült Európa elvárásainak. Védik erdeinket, kipusztulófélben levő növényekkel foglalkoznak. Ki merné a helyi, nagy hagyományú egyetem tudását kétségbe vonni? Hogyan érvényesül mindez a gyakorlatban?
Tény viszont, hogy a Muck környéki erdőben régóta nem jártam. Amíg a hajdani őrsre orvosként rendszeresen mennem kellett, soha nem mulasztottam volna el, hogy magammal vigyem családom tagjait. Akkor még betonparton laktunk, éppen szükségünk volt az efféle levegőzésre, még ha Wartburggal is hajtottuk végre.
Aztán ahogyan zöldövezetbe költöztünk és megtörtént a rendszerváltozás, ritkultak a kirándulások. Utoljára jó pár éve egy nagy vihar után láttuk kétségbeesve, hogy szeretett és csaknem egyenként ismert "fáink" közül jónéhány nem bírta a szél feszítését: tövestől kidőlt. Láttuk még, ahogyan megindult a tisztogatás. Sok köbméternyi fával lett szegényebb az erdő.
Évek eltelte után, most jutottunk ki egy pár km-es sétára. Kár volt kimenni! Az erdő zömét kiirtották, gondolom, jogosan. Az akkoriban apró fenyőcsemeték ma már áthatolhatatlan falat állnak az út egyik oldalán (ezeket akkor ültették, amikor még rendszeresen jártuk a környéket), míg a másikon üde és puha, friss hajtásaival hajladoznak a tönkök között a kis fenyők. Hiába, ez az erdő már nem nekünk nő. Tudomásul kell venni!
Vajon azt is el kell fogadnunk, hogy a megmaradt része az erdőnek ápolatlan, gondozatlan? Az erdei utak csaknem járhatatlanok, még mindig akad a jó pár éve kidőlt fákból közveszélyes, ferde kereszthelyzetben az út felett, beljebb pedig száraz gallyak mérhetetlen mennyiségben. Szemét szemét hátán. Műanyag üvegek és dobozok számolhatatlan mennyiségben, benn az erdőben. Gyakorlatilag ehhez a részhez senki nem nyúlt időtlen idők óta. Egyszerűen gondozatlan, mintha nem lenne gazdája. Pedig nem messze még áll a magasles, közel a vaddisznók kedvenc dagonyázóhelyétől. Ismét tovább kiirtott fiatal fenyőerdő, az utánpótlás még láthatatlan, szúrós szeder borít mindent.
Mielőtt oda jutottam volna, arra gondoltam, ősszel milyen jó lesz unokáimmal gombát keresni ott, ahol már annyi finom vacsora "nyersanyagát" gyűjtöttük be eső után. Most arra gondolok, hogyan fogom megmagyarázni, hogy nem tud a fák közé hatolni, hogy hiányoznak a tiszta, finom szálú fűvel benőtt helyek, ahol, mint kis tornyok, emelkedtek ki az óriás őzlábgombák? Nincs árnyék, ahol pedig van, ott az okozója teszi áthatolhatatlanná a környéket, a sűrűn ültetett vagy fiatal és sérülékeny fákat. A legnagyobb problémám pedig az a kép, amit feleségem festett anno, és az egyik kis unoka reménykedve nézegette ma délután.
- Ugye, mami, itt van az a magasles is? Meg vaddisznók! Ugye elmegyünk?
Mit mondhattam volna neki? Hogy inkább elmesélem, mert egyszer, régen, hol volt, hol nem volt, de megvolt, mára pedig csak egy kép és az emlékezet maradt?
- DI -