|
Mi a fejlődés? Érettségi kapcsán
Illusztráció: Rembrandt: A tékozló fiú hazatérése Magam tettem fel magamnak a kérdést a bécsi Cezanne-kiállítás
után, hogy vajon az ember vágya - ti., hogy mindazon idő tanulságát,
amit eltöltött a földön, valamiképpen közvetlenül(?)-közvetve
átadhassa az utódoknak -, teljesülhet-e. Az impresszionisták nagy
öregje és a modern művészet atyja mint kivétel állt előttem, aki
végig tudott fejlődni ennek az "átadásnak" a művészetében. Örömmel
számoltam be erről, mint egy példa kapcsán, megpróbálva elkerülni a
lelkesedés és az alapvető emberi hajlam buktatóját, hogy
megfellebezhetetlennek látszó, általános tanulságokat vonjak le
belőle.
 A Rembrandt-füzetben (és életműben) is nyomon követhető egyfajta folytonos fejlődés. Ez késztetett arra, hogy valamiféle párhuzamot vonjak a két mester élete, életfelfogása között. Nem okoskodás, csak feltételezés, amit megfogalmaztam magamban, így, nem sokkal az érettségik után. Ha a folyamatos fejlődés feltételeit keressük, mindenekelőtt ki kell zárnunk a tehetetlenséget okozó szervi betegségeket, bár ennek hatása sem abszolút, ha valakiben "lerázhatatlan" közlendő lapul, s kikívánkozik. Mind a két életben sok szenvedés van, Rembrandt átmeneti jólétét leszámítva rengeteg nehézség, megélhetési gond. Más embert ennyi csapás, Cezanne esetén bizalmatlanság, elszigetelődés már régen megállított volna, értelmetlenné téve saját maga számára mindenfajta további munkát. Lehet, hogy az ember nem akkor áll meg igazán, amikor megállítják, hanem akkor, amikor önmaga megáll és azt mondja: "Elég volt! Nincs tovább!" Ez pedig bekövetkezhet tizennyolc éves korban - és lehet, hogy csak a halál vet véget a "még"-nek. A gondolat jobb átadásának, tökéletesedésének titka - úgy látszik - mindannak feldolgozása, beépítése, ami történik velünk. Nem passzív elfogadásként, nem azt tagadóként, elfelejtőként, a tudatból kirekesztőként, hanem aktív befogadóként, magunkévá tevőként és azt újra közreadóként. A látszólagos veszteségből - úgy látszik - így válik nyereség. Talán magunk számára is - ezt bizonyos szempontból sokan tagadják -, de fejlődő alkotóként, az utódok örökségeként mindenképpen. -DI - |