|
Ki elől titkolták volna, amikor mindenki tudta? Gondolatok a Gótikus szobrok kiállításán
Alagsori kiállítás a Szépművészeti Múzeumban a gótikus szobrok
kiállítása. A többnyire fából faragott szobrok mind egyéniségek, a
látszólagos egységes kivitelezés és az azonos, szimbolikus színeket
használó ismeretlen művész szinkron szándéka ellenére. Minden szobor
körbe tekinthető (az elhelyezés miatt nem járható), és ugyanúgy
gyönyörködhetünk a fej, mint a hátsó, redőt vető ruha szépségében,
mint elöl.
 A kor embere "körben" hitt, nem voltak előtte kétséges, elhanyagolható, hangsúlyozott vagy titkolnivaló területek. A teljességet ábrázolta a hit egészében. Nem érezte magát jogosultnak a névtelen művész vagy csoport, hogy kiválasszon részeket, melyek fontosak és amelyek nem fontosak. A szentekről tudta, hogy közöttük élnek, ugyanazt a teljességet, a körbejárhatóságot várta el, mint amennyire tisztában volt azzal, ha ő, ha bárki más sem, hát egy Valaki körbejárja ábrázolásait. A Szent Anna-Mária-Kisjézus ábrázolások, a három alak lépték-különbözőségének több módjával is találkozhatunk a kiállításon; ezek legismertebb formája az egymás ölébe ültetés. A legdöbbenetesebb ezen szobroknál, még ugyanazon ábrázolásnál is, hogy a mondanivaló azonossága mellett mégis mindegyikük más. Leginkább ez a motívum élt át századokat a népi művészetben, miközben a "nagyművészet" egészen más irányokat vett. Ma is kerülnek elő falusi padlásokról fatalpazatú Máriaszobrok keleti süveggel, pontosan azokkal a színekkel befestve, mint gótikus társaik. Döbbenetes ez a fajta értékőrzés, mely a hitnek ezt a totális módját őrizte meg, a szobrokban nem veszítve el aktualitását, az archaikus imádságban pedig feltétlen voltát.  Szolídan konzervált, a festést nem retusálni kívánó állapotban szépek ezek a szobrok, ezáltal válnak valamiképpen lágyakká. Csak amikor pl. az evilági és a túlvilágra néző szemek különbségét vesszük nagyító alá mint eszközhasználatot, akkor észleljük a kimélyített szemgödröt, a leeresztett szemhéj és még egy millió olyan eszköz tudatos használatát, mely családi és ábrázolástechnikai titok gyanánt volt "örökölhető" ezen mestereknél. Milyen kár, hogy felbecsülhetetlen értékük és a semmitől vissza nem riadó, akár gyilkos tolvajok miatt ezek a szobrok ma már csak így, és nem "természetes környezetükben" láthatók. Ami ma jellemző, a frontális féltest ábrázolása, a másik fél "eltüntetése" pedig pont megfelel nekünk, akiknek ugyancsak van "takargatnivalónk". - DI - |