CyberPress.Sopron

Bécs birtokolja, mert megbecsülte. Akkor szép is, akkor térdepelni kell másnak is?

Már írtam, hogy nem szeretem Bécset. Most sem szeretem jobban, pedig el sem tévedtem. Annyi idő alatt ott voltunk a határról a Belvedere szomszédságában, mint amennyit vártunk a határon (3/4 óra).
A kastély fellobogózva, kidíszítve, mindenütt plakátok, fémkordon 150 m hosszúságban, 1/2 11-kor még ötven méteres sor, az épület pedig már tele. A szokásos információs telefonok mindenütt, a teljes emelet mindkét irányban zsúfolva az osztrák büszkeséggel. Elsőnek azon gondolkodtam el, hogy mi a kiállítás címe: "Klimt és a nők". Sértő szándék nélkül, csak mivel aktuális, ez kb. olyan, mintha Tamási Áron darabjának címe ez lenne: "Ábel és a kecske". A tartalom ugyanaz, az eredmény pedig, ki tudja, hol nemesebb? Ha arra gondolok, hogy a beteljesületlen vágyú, nem operaénekes anya gyermekeként született, akinek aranyművessége végigkíséri művészetét. A festő egy igazi és sok azonosítatlan kapcsolatából születtek számolatlanul a képek.

A szecesszió atyja onnan indult, ahonnan a többi "maszek szépség" kereső. Ha rajzait gyenge minőségű ruhatervnek minősítem, még dicsérem. Arra már gondolni sem merek, hogy kijelentsem: a dekadens Bécsnek a dekadens festő tökéletesen megfelel, a magam részéről két kép kivételével egyszerűen nem tudom méltányolni. Úgy is mondhatom: viszolygok tőle.

Mégis sorban álltam és fizettem, mint a(z) (osztrák) katonatiszt, hogy egy csaknem teljes életművet láthassak. A két szép képről nincs tulajdonomban repró, így más, ismert képeket, azok részleteit rakom fel illusztrációnak, olyanokat, melyek ugyancsak a kiállításon voltak láthatók. Ki merné ideálisnak, vagy tartalmában is legalább egymást kiegészítőnek mondani a nőkkel való kapcsolatát, amikor a dísz, az extrovertáltság, a karmos és karomszerűen leszűkített ujjak láthatók a képeken? A pszichésen is súlyos zavarokkal küzdő festő nem volt egyszerűen képes egészséges és teljes emberi kapcsolatra. A művészettörténészek ezt úgy fogalmazzák meg, hogy a saját kórjától távol maradandó abnormisan szenvedélyesnek és időt rablónak bizonyult minden kapcsolatában. A párhuzamosan fenntartott kapcsolatok biztosították a távolságtartást saját magától, mely gátolta az élményszerzésben csakúgy, mint az alkotásban.
A nők, akik vonzzák, akik festészetében megjelennek, erotikusak és patologikusak, végzetszerűek és bölcsek. A férfi(?) Klimt számára szükséges tulajdonságok hordozói, akik sok tekintetben ellene mondanak annak a tudománynak, mely a mindenek empirikus megismerhetőségét hirdette. Vannak a végzetnek asszonyai, akiket - már csak a kicsivel hosszabb élet érdekében - érdemes elkerülni. Hogy az ember agyvérzést ne kapjon (Klimt), vagy hajója el ne süllyedjen (Titanic, Amen Ra).

Még a "Csók" című, leghíresebb képéről is csak Ady sorai jutnak az eszembe az arannyal betakaró férfi domináló alakját látva (korábban megfestve egy teljesen értéktelen és normál variációját a képnek):
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.
...
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak."
Bécs büszke, és sorban áll: a földön ott ülnek körben a látogató iskolai osztályok gyermekei az első terem parkettján és fertőzik őket egy dekadens művészet csíráival.

Hogy mégis érdemes megnézni a két képen kívül a kiállítást? Nem Makart miatt, akire ugyancsak büszke a császárváros, és akiből ugyancsak jócskán, bőven az elfogadható mennyiség fölött jut a látogatónak. Ám látható itt egy korai Van Gogh, egy közepes Manet, egy Daumier, egy szép Rodin szobor, Courbet egy önarcképe, egy csodálatos Renoir akt-festmény és öregkori szobor.
És akinek még ez sem elég, az megláthatja a század féktelen szépségideál-rombolását azokban a korai Munch képekben, ahol még nyoma sincs a "Sikoly"-nak, ahol még nyoma sincs az egyénieskedésnek.

Fárasztó voltam az írásban, tudom. Egyetlen mentségem, hogy maga a kiállítás is fárasztó, mindemellett Bécs áhítattal térdel jelképesen Klimt előtt. A választás sok tekintetben jellemzi az embert, hiszen egész életünk jóformán a lehetőségekből való választással telik. A legizgalmasabb kérdés az, hogy mi lesz a gyakorlati következménye a szellemi választásnak? Erre pedig én választ adni nem tudok, jósolni pedig nem szeretnék, hátha beválik.
- DI -