|
Bánfalvi iránytű
Kivilágították a Mária-Magdolna kápolnát
Bánfalvi iránytű
Kivilágították a Mária-Magdolna
kápolnát
Magyarország elveszteni látszik identitástudatát. Sokan
egyetértenek abban, hogy szilárd öntudattal, a "nem vesztett, de
legalább erkölcsileg győztes" ország helyzetéből könnyebb lenne
lábraállni. Ezen felismerés - sajnos, tartalmi azonosulás nélkül - sok
és jogos kritika és vicc tárgyává tette a lehet, hogy őszinte, de
hangzatos szlogeneket.
Extrém példája ennek az országhatári feliratok gyártása vagy
egymásnak hangos, okkal-ok nélkül való dicsérete.
Pedig lehet másképp is. Erre példa Sopron-Bánfalvának egy
látszólag apró, de nagyon fontos cselekedete: díszkivilágítást kapott
a millénium évében a Bánfalva Baráti Kör jóvoltából a Mária-Magdolna
kápolna.
 Nagyon szeretném
hangsúlyozni a szépészeti-praktikus (jól lehet fotózni, szép
képeslapokat lehet majd készíteni) szemponton kívül a dolog elvi
jelentőségét.
Elsőként arra utalok, hogy ez a cselekedet logikailag fordítottja
a "hivatalos gondolkozásnak". Ha egy idegen ugyanis bejön az országba,
ha egy csöppet is normális - és miért ne lenne az -, lehet bármi
kiírva a határra, emlékeiben az marad meg, amit azon belül tapasztalt.
Ha megőrzött és hangsúlyozott örökséget, emberi gondosságot és
törődést tapasztal, azt viszi magával, ha nyugati merkantilizmust,
akkor pedig minek jönne vissza határfeliratot nézni?
A kivilágítás szép, de szimbólum is több szempontból: jelenti egy
városrész embereinek összefogását, összefoghatóságát. Milyen kincs és
ritkaság ez napjainkban! De jelenti az emberek orientációját is: nem
feltétlenül száz százalékos vallásosságát, de az érték megbecsülését.
Az üzemek és boltok csillogó neonjaikkal, futó reklámjaikkal úgyis
felhívják magukra a figyelmet, ők gondosan vigyáznak a "cégérre".
Egy kivilágított templom, múltjával, jelenével (és jövőjével!)
iránytű. Már építésekor annak szánták, mégha kis tornya a mai házak
mellett nem is karcolja az eget, a látóhatárt.
És még valamit! Bánfalva nem a jelenben és nem az egyszeri
lelkesedésben gondolkodik.
Nem tudtam ellenállni a lehetőségnek, és már délelőtt odamentem a
kápolnához, hogy készítsek néhány fotót, kihasználva, hogy több ember
sok-sok munkájával megtisztította a terepet az épület körül. Az utolsó
fotó után megállt mellettem valaki és megkérdezte, hogy nem akarom-e
megnézni belülről a templomot? Tetszenek érteni? Nem nekem kellett
volna kulcs és személy után rohangálnom, mint azt annyi városban,
annyi nehézséggel dacolva, meg kellett tennem.
Bánfalva - joggal - büszke lehet kis csodáira: a gyönyörű és
felbecsülhetetlen értékű Mária-Magdolna kápolnára, de büszke lehet
ugyanúgy egymásnak és az ismeretlennek is köszönő, mások szépigényét
saját példájuk alapján feltételező polgáraira.
Köszönjük!
- DI -
|