Kettős, alig teljesíthető küldetés
Magyar tenger, magyar ecsettel
Kettős, alig teljesíthető küldetés
Magyar tenger, magyar
ecsettel
Juhász Gyula: Magyar táj, magyar ecsettel
Kis sömlyék szélin tehenek legelnek,
Fakó sárgák a lompos alkonyatban,
A szürke fűzfák egyre komorabban
Guggolnak a bús víz holt ága mellett.
Távolba néznek és a puszta távol
Egy gramofon zenéjét hozza nékik,
Rikácsolón, rekedten iderémlik,
A pocsétában egy vén kácsa gázol.
Az alkonyat, a merengő festő fest:
Violára a lemenő felhőket
S a szürke fákra vérző aranyat ken,
Majd minden színét a Tiszának adja,
Ragyog, ragyog a búbánat iszapja.
(Magyar táj: így lát mélán egy magyar szem.)
A
Tihanyi Apátság kiállítótermének tárlata, mely augusztus 3-ig, Borsos
Miklós kiállításának megnyitásáig tart nyitva, az idézett Juhász
Gyula-vers mottóján szerveződött. Egy nehézkesen kapcsolható gondolat
a
Balaton medencéjét a Kárpát-medenceként idézi; síkságait a víz, a
Kárpátokat az északi part hegyvonulatai, tanúhegyei helyettesítik az
image-ban.
Az 1800-as évek kezdetétől napjainkig a magyar rajzolók és festők
egyik visszatérő témája a magyar tenger, melyet magyar ecsettel,
sokszor egyéni módon örökítettek-örökítenek meg.
Az elérhető cél nyilvánvalóan kettős: egyrészt
dokumentarista módon jeleníteni meg a tópart fejlődését, mely a
környező hegyek alakbeli, a vidék erózió okozta átalakításától a mai,
élvezhetetlen és kissé gusztustalan merkantilista Tihanyig,
Balaton-partig tart, másrészt az esztétikum korabeli
eszközrendszerével a látogatók elé tárni a tó és környéke szépségeit,
természeti jelenségeit, "viselkedését" a különböző meteorológiai
viszonyok közepette, változékonyságát, ugyanakkor mégis valamiféle
"esszenciáját" akkor, amikor pillanatról pillanatra változik arca,
szinte követhetetlenül, napjaink turistái számára is.
A
nagy feladat megoldásában - ahogyan a kiállítás teremről teremre
előre
haladva az időben az elsőről a második feladatra tér át -, egyre
kevésbé éri el a teljességnek akár csak a látszatát is a képek
együttese. A
korabeli metszetek fényképpótló, egyszerűbb, de ugyanakkor nagy
kézügyességet kívánó szerepe talán egységességénél fogva is jobban
teljesül. Érdemes több időt eltölteni akkor is a látszólag
jelentéktelennek látszó miniatűr rajzok böngészésében, amikorra
feladatukat mára a fotográfia vette át. A tárlat ebben a tekintetben
is Tihanyra koncentrál. Érthető módon teszi ezt akkor, amikor az
apátság szellemiségben megújulva ismét a vidék egyik központjává
válhat.
A századfordulótól napjainkig tartó művészeti vonulat, ahol is
néhány nagy név nem mindig legjobb alkotásai töltik be a termek
falait, már bőven van, lehet hiányérzetünk. Lehetett volna mit
kihagyni, és művész, akitől jobbat vagy egyáltalán valamit betenni a
sorba.
A
válogatás nyilvánvalóan lehetőségeket és szempontokat takar. A
második
szempont szerint csúcsa vitathatatlanul a négy Egry-kép, még akkor
is,
ha nem véletlenül odafelé menet, éppen az ő állandó kiállítását
ejtette útba a szerző... A lehetőségeket nem ismerjük, a
szempontokat
pedig talán illett volna kicsit egyszerűsíteni, nemesíteni a
megszokott tihanyi színvonal elérése érdekében.
(Az illusztrációk inkább a "második cél" szolgálatában állnak a
sorok között - a technikai fogyatékosságaikkal együtt nem sértenek
copyright-ot - Szinyei Merse Pál két, Csók István és Egry József
egy-egy képe.)
- DI -
|