|
"...reménnyel töltögetni lelkem..." Molnár Dénes kiállítása az Erdélyi Házban
A soproni Erdélyi Ház Fövényverem utcai kiállítótermébe betérőt Molnár Dénes marosvásárhelyi művész alkotásai fogadják. 
 Molnár Dénes fametszeteket és akvarelleket állít ki. A művész mindkét technikának a legmagasabb fokú elméleti ismerője és gyakorlati művelője. Templomok, várak, tornyok, haranglábak: tematikában, a kiállított fametszetek és akvarellek azonosak. A tárlatlátogató elgondolkozhat azon, hogy a fekete-fehér, színvilágában “egyszerűbb”, puritánságot sugalló fametszetek, miért szorítják ki a “hátsó” kiállító terembe az élénk színvilágú, - és gondolhatnánk, hogy ezáltal kifejezőerejükben is hangsúlyosabb – akvarelleket. A válasz: azért, mert ennek a kiállításnak a fő üzenetét ez előbbiek hordozzák. Általában a fametszetek esetében a legegyszerűbb módon, a fehér alapszínű papír felületén a fekete vonalakból vagy foltokból születik a kép. Molnár Dénesnél az alkotások művészi és dokumentum értékén túl az alkalmazott technika milyensége az, amely az érzelmi többlet hordozója: nem a papír fehér alapszínén rajzolódik ki az ábrázolás, hanem az a fekete alapból bontakozik ki. Ezáltal a kép fénnyel telítődik.  A metszés nehéz, fizikai erőt igénylő mesterség. Míg a mesterember
csupán reprodukciós munkát végez, addig a
művész érzelmi töltettel is gazdagítja műveit.
 Erdély (és nem csak Erdély) több évszázados templomai, erődítménytemplomai, várai nevükben, stílusukban, földrajzi elhelyezésükben hordozzák és megszólaltatják nemzetünk történelmét. Molnár Dénesnek ezen szándéka egyértelművé akkor válik, amikor néhány képen a hátérben feltűnnek az éppen arra a várra, templomra jellemző kőrácsok, boltzárókövek, boltozatok címerei, kapuminták, mintegy szervesen beleilleszkedve a metszet egészébe. A magyar történelem ilyenforma megörökítése 1988-ban, a falurombolások idején a művész erkölcsi feladatává vált. Innen dokumentum-értékük. A művész kitartó szívósággal bejárja, feltérképezi és megörökíti a Kárpát-medence gyepüvárait, földvárait, templomait, erődítményeit, kegyhelyeit. Később ezeket – immár nyomtatott formában is – albumokba rendszerezi, rövid ismertetőt ír, térképet rajzol. Lerajzolja, feljegyzi, tanítja mindazt, ami Erdélyben az utóbbi 40 év alatt többnyire csak szájhagyomány útján terjedt: a magyar történelmet.  Az akvarelleknél - a jellemző sajátságos technikának és a színekben rejlő kifejező erőnek köszönhetően -, a drámaiság helyett az esztétikai élmény válik hangsúlyosabbá. Végezetül nem lehet említés nélkül hagyni, hogy Molnár Dénes többszörösen díjazott grafikus, könyvillusztrátor, karikaturista, a groteszk realizmus zászlóvivője, számos országos humorgrafikai tárlat szervezője és résztvevője. Rézkarcai és metszetei, a fametszetek mellett 30 albumban jelentek meg. Ő festette a szászrégeni református templom kazettás mennyezetét. Művészeti lexikona kiadás előtt áll. E korántsem teljes felsorolást követően azt gondolom, senki sem lepődik meg azon, hogy a művész tárlatmegnyitóján elhangzott vers szerzője maga Molnár Dénes:  Ott születtem a bomló szegleten roskad a felszeg, nyomul a hegy temetőt hord az idő és a köralakú tér fogyó házai a holt temető mellett, a házak is sírok ingovány a kaszáló, a pincék halúsztatók én sem maradtam ott, de egy a sorsunk bűnösként újra meg újra visszatérek mint képregényként rovom utam a Maros felett mint lebegő ködöt már sodor a szél Nap szívja lassan vérem a hullámokon leülök halászni, vadászni, madarászni üres tarisznyát foltozgatni reménnyel töltögetni lelkem melegítenek apró dérkristályok 
- Tóth Éva - |